2012. július 7., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Tárcsán sütött fűszeres sertésszelet, krumplival és kovászos uborkával.



Tombol a kánikula, már lassan Afrikában érezhetjük magunkat, csak éppen a mi már tűrőképességünk határán vagyunk. Persze azért a nagy meleg ellenére enni  kell, habár a jó hideg folyadéknak most gondolom mindenki jobban örül. Arra a kérdésre pedig, hogy mi is legyen az ebéd, a válasz az volt, olyasvalami melyet gyorsan ellehet készíteni, és lehetőleg kint a szabadban, pl. tárcsán, vagy éppen grillezve. Így esett aztán a választás a fűszeres sertésszeletre, melyet este bepácoltam, majd tárcsán sütöttünk meg. Az előfőzött krumplit pedig szintén tárcsán sütöttem készre, majd a hús mellé köretként kínáltam, finom kovászos uborkával.





Hozzávalók:

8 szelet sertés karaj
2-3 gerezd fokhagyma
1/2 citrom leve
reszelt citromhéj
2 ek felaprított kakukkfű
őrölt fehér bors
1 tk worchester szósz
1 tk szójaszósz
1 tk pirospaprika
2 dl olaj


A hússzeleteket klopfoljuk ki, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és hagyjuk egy kicsit állni.
Közben keverjük össze a pác hozzávalóit.

Egy tálba öntsük bele az olajat, majd nyomjuk bele a citrom levét, és reszeljük hozzá a héját. Ezután adjuk hozzá az apróra felvágott kakukkfüvet, nyomjuk bele a fokhagymagerezdeket, sózzuk, borsozzuk, majd kanalazzuk hozzá a worchester szószt, a szójaszószt, és a pirospaprikát. Alaposan keverjük össze, majd forgassuk bele a hússzeleteket. Ezután fedjük le a tálat, majd pár órára, vagy egész éjszakára tegyük be a hűtőbe, hogy a húst jól átjárják az ízek.

Sütés előtt melegítsük fel a tárcsát, majd a páclével együtt helyezzük rá a hússzeleteket. Ezután lassan süssük mindkét oldalát, szép pirosra. (megsüthetjük a hússzeleteket akár grillen, vagy éppen egy serpenyőbe a gáztűzhelyen is)

A krumplit pucoljuk meg, és ízlés szerint vágjuk fel. Ezután enyhén sós vízbe főzzük félpuhára, majd szűrjük le, és hagyjuk kihűlni.
A hús sütésénél visszamaradt fűszeres olajra kanalazzuk rá a kihűlt krumplit, majd pár perc alatt süssük szép pirosra. 

Tálaláskor a sült húst a krumplival, és ízlés szerint kovászos uborkával, vagy savanyúsággal kínáljuk.


13 megjegyzés:

  1. Én nem nagyon eszem húst, de a krumpli koviubival jöhetne:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. krinsz, az is jó párosítás, én is szeretem.:)

      Törlés
  2. A tárcsás hús nagyon finom tud lenni, legutóbb is megnyaltuk mind a tíz ujjunkat utána. Ahogy elnézem nálatok is volt ilyesmi... Guszta nagyon!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kriszti köszi. Bizony nagyon finom tudd lenne, és nyalogattuk is rendesen az újainkat.:)) Ebben a melegben, meg legjobb kint sütkérezni, majd a jó hűvös lakásba falatozni.

      Törlés
  3. El sem tudom már képzelni ezt a nagy meleget. Nálunk ma csak 20 -22 fok volt de szinte melegünk volt a napon....elég is ennyi, csak ne essen az eső. Ahogy írod ez egy remek ebéd lehetett, hát még a finom sörrel. Én is szeretem a Heineken sört:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erika szívesen küldök én nektek minden napra ilyen jó időt, mert itt már elviselhetetlen a meleg. Nagyon ritkán iszom alkoholt, de most a hideg sör nagyon jólesett mellé.:)

      Törlés
  4. Fantastic photo, it looks so bright and fresh.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszik, igazán nyárias étel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lilla köszi!!! Először kicsit féltem, hogy nehogy kesernyés legyen majd a citromhéjtól, de nem lehetett kiérezni, nagyon finom volt.

      Törlés
  6. Hát nagy kedvem lenne most felállni az irodából, hazamenni és megsütni :)) Van otthon anyum-féle koviubi, minden nyáron azt várom,hogy szezonja legyen :)) Guszta kis összeállítás lett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi!!! Gondolom otthon biztosan jobban éreznéd magad még sütkérezés nélkül is mint az irodába. Én is nagyon szeretem a koviubit, éppen ma került üvegbe a következő adag. Ilyenkor mindig azt eszek vacsorára.:)

      Törlés
  7. Gizike, most megfigyeltem hogy nálatok is fel van kapva a Worcester sósz...hogy ezt én mennyire szeretem a marha hus, és a sertés husra...és még a szoja kombinációval...hát te is ugyanugy szereted...vagyis én, mint te, izesiteni a husokat. Ez a finom sertés karaj jöhet egy héten egyszer, pláne hét végén!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elisabeth szerintem is nagyon finom ízt adnak ezek a szószok a húsoknak. Én marha húst nagyon ritkán veszek, inkább csak sertés és csirke húst eszünk, de azokhoz is nagyon jól illik. Nyáron szeretek kint a szabadba sütkérezni, és ez a tárcsás megoldás nagyon szuper. Gyorsan megsül rajta a hús, és nagyon finom omlós lesz.

      Törlés