2012. július 22., vasárnap

Fehér csokis sajttorta málnaöntettel.



Hétvége lévén természetesen ebéd után elengedhetetlen valamilyen finom desszert.(na, nem mintha hétköznap nem ennénk elég süteményt:))) Mivel hétvégeken ebédre is szeretek, gyorsan elkészíthető finom fogásokat választani, így a  süteményeknél is erre törekszem. Nagy kedvencünk a sajttorta akár sült változatban, akár pedig a sütés nélküli. Most az egyszerűség kedvéért egy sütés nélküli, fehér csokoládés sajttortát dobtam össze. Igen, összedobtam, mert az egész nem tartott fél óránál tovább, így aztán kevés idővel rendelkezőknek, vagy éppen kezdő háziasszonyoknak is bátran merem ajánlani, mert ezzel a tortával, biztos a siker. A tortaalap megint csak Győri édes kekszből készült, még a krémbe a mescarpone, és a tejszínhab mellett fehér csokoládé is került. (a mascarpone lehet kicsit drágább mint a krémsajtok, de én mindig ezt használom, mert sokkal ízletesebb, selymesebb lesz tőle a krém) Tálalás előtt pedig én a torta tetejére málnaöntetet kanalaztam, de ez akár el is hagyható, vagy éppen ízlés szerinti gyümölcsből készíthető.






Hozzávalók 20 cm-es tortaformához:

15 dkg Győri édes kakaós keksz
8 dkg vaj


15 dkg fehér csokoládé (Milka)
25 dkg mascarpone
2 dl Hulala (v. habtejszín)
1 cs vaníliás cukor
porcukor
reszelt citromhéj


Daráljuk finomra a kekszet, majd forrósítsuk fel a vajat, és öntsük hozzá. Ezután kanállal keverjük alaposan össze, majd egy sütőpapírral bélelt tortaformába öntsük bele. Tenyerünkkel lapogassuk el a formában a kekszes masszát, majd tegyük be a hűtőbe, hogy megdermedjen.

A csokoládét gőzfürdő fölött olvasszuk fel, majd hagyjuk visszahűlni.

A mascarponét keverjük simára a vaníliás cukorral, ízlés szerinti mennyiségű porcukorral, és a reszelt citromhéjjal. Ezután keverjük hozzá a felolvasztott, és kihűlt csokoládét.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük hozzá a mascarponés-csokis masszához.

Vegyük ki a hűtőből a tortaformát, majd a megdermedt kekszes alapról, óvatosan húzzuk le a sütőpapírt. Ezután tegyük vissza a formába, majd kanalazzuk rá a habos-krémet. Tetejét egyenletesen simítsuk el, majd tegyük be a hűtőbe, legalább egy órára, hogy teljesen megdermedjen.
Közben ellehet készíteni a málnaöntetet.


Málnaöntet hozzávalói:

20 dkg málna
1 cs vaníliás cukor
10 dkg porcukor
őrölt fahéj
1 tk kukoricakeményítő
1 dl víz


A málnát a vízzel, a vaníliás cukorral, ízlés szerinti mennyiségű porcukorral,  és őrölt fahéjjal tegyük fel főni. Főzzük 3-4 percig, és közben óvatosan keverjük meg.
A keményítőt keverjük simára a 1 ek vízzel, majd állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a málnához. Főzzük pár pillanatig, hogy egy kicsit besűrűsödjön, majd vegyük le a tűzről, és hűtsük ki teljesen.


Tálalás előtt, kanalazzuk a málnaöntetet a sajttorta tetejére, majd ízlés szerint szeleteljük fel.


15 megjegyzés:

  1. Me has hecho sufrir Gizi es espectacular muy linda debe ser un éxito ,abrazos y abrazos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rosita Muchas gracias! abrazos y abrazos

      Törlés
  2. Ez maga a megtestesült merénylet, pont ellenem! De gondolom nem vagyok ezzel egyedül. Isteni!!!! Hm, máris kérnék belőle...

    VálaszTörlés
  3. Nálad mindig olyan finom sütik vannak:)

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű, ahogy csorog róla a málnaöntet:) Annyira de annyira finom lehet! Én mindig csak hétvégén sütök, egyrészt mert nincs időm, másrészt mert nem lenne aki megegye:)

    VálaszTörlés
  5. Hát akkor, mit mondjak én? Most kinek csorog a nyála? Szivesen cserélek veled a pizzámért, evvel a könnyü pehej mennyei finomságos sajt tortával...és még hozzá nem is kell sütni. Nagyon praktikus a meleg időkre.
    A málna öntése, csupa artisztikus szépség, méghozzá ahogy élethűen csorog le az finom málna szósz!...most nagyon, de nagyon megkivántam. Ez aztán egy szuperb, szuper kreativ desszert torta!
    ...én is puszillak, Gizike, várom leveled, de nem muszáj sietni...ahogy időd engedi!

    VálaszTörlés
  6. Erre egy szót tudok írni, bocsi : basszus:):) Ez annyira gyönyörű, egy szakácskönyv borítóján is szerepelhetne. Tuti megcsinálom, valahogy majd lightosítom, de hogy elkészítem az biztos. :)

    VálaszTörlés
  7. Ez maga a tömör élvezet:)) Csodás lett!

    VálaszTörlés
  8. Csodaszép ismét...:) Nagyon tetszik, ahogyan folyik le az oldalán a zselé...:)

    VálaszTörlés
  9. Eszméletlen guszta!!!! Kérnék :)

    VálaszTörlés
  10. Megint egy álomszép csudafinom torta! Most lemondanék a fogyókuráról is, csak megkóstolhassam!!Csak egy szeletkével!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  11. Azzal a lefolyt zselével annyira ínycsiklandozó. Jó késő van már, de megkóstolnám:)

    VálaszTörlés
  12. Nagyon köszönöm mindenkinek a kedves szavakat!!!
    Csak annyit tudok mondani, hogy ezt a tortát mindenkinek meg kellene kóstolni, mert a fehér csokival és ezzel a málnaöntettel egyszerűen mennyei finom.

    VálaszTörlés
  13. Egy szülinapra készítettem el, nagyon finom volt. Örülök hogy ezt a receptet választottam.
    Mindenkinek nagyon ízlett, köszönöm a receptet:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mónika, én örülök és köszönöm hogy a receptemet választottad. :)

      Törlés