2012. június 9., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Olaszos sertéshúspogácsa krumplival és káposztasalátával.




Hétvégére megint egy gyorsan elkészíthető receptet hoztam, mely nekünk nagyon ízlett. A GoodFood magazin 4. számában jelent meg ez a recept, és amikor átlapozva megláttam, rögtön elhatároztam, hogy ez lesz a hétvégi ebédünk. A húspogácsát, (vagyis fasírtot) eddig is szívesen készítettem, méghozzá a sütőbe sütve, így megkímélve magunkat attól hogy jól teleszívja magát olajjal, és nem utolsó sorban a lakás sem bűzölög még órák múlva is az olajszagtól. (így aztán a recepttől eltérve, én nem serpenyőbe, hanem sütőbe sütöttem meg a húspogácsákat) A hozzávalókat tekintve is volt némi eltérés az általam eddig készített fasírt, és a receptben szereplő között, mivel semmiféle áztatott zsemle, vagy kenyérféleség, sőt még tojás sem került bele. Helyette a darált húst zsemlemorzsával, reszelt sajttal, és fűszerekkel gyúrtam össze, majd formáztam pogácsává. Ezután tepsibe, olívaolajjal meglocsolva, sütőbe sütöttem készre. A köretként tálalt, citromos-olívaolajban sütött krumpli, szintén a sütőbe készült. Salátának pedig egy egyszerű, ám nagyon finom káposztasalátát készítettem. Az ebéd elkészítése így nem tartott tovább mint egy bő óra hossza, és már tálalhattam is.





Hozzávalók a húspogácsához:

50 dkg darált sertéshús
5 dkg zsemlemorzsa
1 citrom reszelt héja
5 dkg sajt (pl.parmezán, edami..)
petrezselyemzöld
2 gerezd fokhagyma
őrölt bors
2 ek víz
olívaolaj

Tegyük egy tálba a zsemlemorzsát, majd adjuk hozzá a vizet, és keverjük össze. Ezután adjuk hozzá a darált húst, az apróra vágott petrezselyemzöldet, a citrom reszelt héját, a reszelt sajtot (én edami sajtot reszeltem bele) nyomjuk bele a fokhagymagerezdeket, majd ízlés szerint sózzuk, és borsozzuk.
Ezután jó alaposan gyúrjuk össze a masszát, majd vizes kézzel formáljunk belőle pogácsákat.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg egy kevés olívaolajjal. Ezután helyezzük rá a húspogácsákat, majd szintén locsoljuk meg egy kevés olívaolajjal.

Végül tegyük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőfokon, kb. 30 perc alatt süssük szép pirosra. (sütés közben egyszer fordítsuk át a húspogácsákat, hogy mindkét fele szép pirosra süljön)



Sült krumpli hozzávalói:

6-8 db krumpli
3-4 ek olívaolaj
1 citrom leve


A krumplikat vágjuk nagyobb cikkekre, majd tegyük bele egy tepsibe. (én sütőpapírral bélelt tepsibe tettem)
Ezután locsoljuk rá az olajat, majd nyomjuk rá a citromlevet, és forgassuk alaposan össze.

Tegyük előmelegített sütőbe, majd közepes hőfokon 35-40 perc alatt süssük szép pirosra. Sütés közben, óvatosan forgassuk meg, hogy szép aranybarnára süljön. A sütőből kivéve, ízlés szerint sózzuk meg, majd óvatosan rázogassuk össze.
 




Káposztasaláta hozzávalói:

50 dkg vékonyra szeletelt káposzta
1 cs retek
2 db alma
2-3 dl tejföl
1 dl majonéz
2 ek méz
3-4 ek ecetes torma 
1/2 citrom leve
őrölt bors

A káposztát nagyon vékonyra vágjuk fel, majd szórjuk meg sóval, és hagyjuk egy kicsit állni, hogy levet eresszen. Ezután jó alaposan nyomkodjuk ki.

A retket és az almát szintén jó vékonyra vágjuk fel, majd adjuk hozzá a jól kinyomkodott káposztához, és keverjük össze.

Egy tálba tegyük bele a tejfölt, a tormát, a majonézt, majd ízlés szerint mézet (v. cukrot, édesítőszert) citromlevet, és őrölt borsot.
Ezután alaposan keverjük össze, majd öntsük rá a vékonyra felvágott káposztás keverékre, és forgassuk jól össze. Ezután tegyük a hűtőszekrénybe legalább fél órára, hogy az ízek összeérjenek.

Tálaláskor a húspogácsákat a sült krumplival, és a káposztasalátával kínáljuk.


12 megjegyzés:

  1. Guszta lett ez az étel nagyon. Tetszik, hogy a húspogácsa és a krumpli is sütőben sült. Majd kipróbálom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édeskonyha köszönöm!! Jobban szeretem sütőbe megsütni, úgy nem tocsog az olajba. Légkeveréses sütőm van, így mindig egyszerre teszem be. Nagyon finom lett mindkettő, nyugodtan próbáld ki, nem fogsz csalódni.

      Törlés
  2. Jöttem ebédelni, maradt még ? Nagyon guszta. Én is zsemlemorzsát használok áztatott zsemle/kenyér helyett, ja!!! és sütőben sütöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vikikém sajnos már elfogyott, de holnap ebédre szívesen elkészítem Neked. Én eddig csak a levesekbe készített húsgombócokba tettem zsemlemorzsát, na de ez most változni fog. Először féltem, nehogy a sajt sütés közben megolvadjon, de szerencsére nem így történt és finom lett.

      Törlés
  3. Én is mennék ebédre hozzád:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon hasonló volt ma nálunk is, csak csirkéből:) Isteni, nagyon jól néz ki és tényleg gyors:)Sütőben sütöm én is:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erzsike pedig nem is beszéltünk össze!! Csirkéből talán még finomabb is volt, legközelebb én is kipróbálom. Sütőben egyszerűbb, és talán egészségesebb is.:)

      Törlés
  5. Fincsi kis ebéd! Ugyan most laktam jól, de mint egy jó kiskutya: eltenném későbbre... :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kriszti köszi, és jót mosolygok itt magamba!!:))

      Törlés
  6. Ezt tutira ki fogom próbálni! Nagyon jól néz ki!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lilla biztosan neked is ízlik majd, nálunk nagy sikere volt. Amikor belelapoztam a magazinba, ez volt az első étel ami nagyon megtetszett.

      Törlés