2012. május 15., kedd

Spárgás-baconös frittata muffin formába.



Továbbra is tart a spárga őrületem, így ma a reggeli szintén spárgából készült. Igaz jobban szeretem a zöld spárgát, mint a fehéret, mert az zsengébb és biztosan nem fás, de sajnos most csak fehéret sikerült beszereznem. Kicsit óckodtam is tőle, de mivel előre elterveztem, hogy ma frittatát sütök, így  mégiscsak belekerült a kosaramba. Az alapötletet hogy muffin formába süssem meg, megint csak a GoodFood magazinból lestem el. Igaz a hozzávalókon a saját ízlésemre változtattam, de a végeredmény így is nagyon finom volt. Először is a spárgát vettem kezelésbe, és azzal kezdtem, hogy a bimbókat levágtam, majd a szárakat hámozóval kicsit vastagabban megtisztítottam.  Ennek köszönhetően a spárga egyáltalában nem maradt fás. (lehet e-nélkül sem maradt volna az, de biztosra akartam menni) Aztán szépen összeállítottam a kis muffinokat, és már mehettek is a sütőbe. Pikk-pakk  elkészültek, és már hozzá is láthattunk a falatozáshoz. Paradicsomsalátát készítettem hozzá, és így együtt igazán kedvemre való reggeli kerekedett belőle. Nem csak melegen, de hidegen is fogyasztható, így akár becsomagolhatjuk tízóraira, vagy éppen magunkkal vihetjük egy piknikezés alkalmával.





Hozzávalók 12 darabhoz:

12 szelet bacon
1 cs spárga 
1 db lila hagyma
5 db tojás
1 dl tejszín
10 dkg füstölt sajt
őrölt fehér bors
2 ek olívaolaj





A spárgát amennyiben fehéret sikerül beszereznünk, a bimbókat levágjuk, majd a szárakat hámozóval kicsit vastagabban megtisztítjuk nehogy fásak maradjanak. (A zöld spárga szárát nem kell meghámozni.)
 Ezután a bimbókat félretesszük, a szárakat pedig vékonyan felszeleteljük.

Egy serpenyőbe felhevítjük az olajat, majd hozzáadjuk az apróra felvágott lila hagymát és elkezdjük üvegesre párolni. Pár perc után hozzáadjuk a felszeletelt spárgát és kevergetve puhára pároljuk, majd levesszük a tűzről és hűlni hagyjuk.

A tojásokat beleütjük egy tálba, majd hozzáöntjük a tejszínt, belereszeljük a sajtot, és ízlés szerint sóval, őrölt borssal ízesítjük. Ezután alaposan összekeverjük.

A muffin formákat kibéleljük a szeletelt baconnel.(én félbevágtam a bacon szeleteket, és úgy béleltem ki vele a formákat)
 Ezután kanalazzuk bele a hagymás-spárgás keveréket úgy, hogy mindegyikbe egyformán kerüljön, majd a tejszínes-tojásos-sajtos keveréket öntsük rá.
Végül tegyünk mindegyik tetejére a félretett bimbókból, majd reszeljünk rá egy kevés sajtot.

Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 20-25 perc alatt süssük szép aranybarnára. A sütőből kivéve a formában hagyjuk kicsit hűlni, majd óvatosan emeljük ki a formából.(én szilikonos formába sütöttem, és abból nagyon könnyen kitudtam emelni)

Tálaláskor ízlés szerint kínálhatjuk friss kenyérrel, péksüteménnyel, vagy éppen salátával. Melegen és hidegen egyaránt nagyon finom.


18 megjegyzés:

  1. Spárga nélkül tutira ki fogom próbálni, nagyon nyerő!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lilla spárga nélkül is finom, de pl tehetsz helyette spenótot.:)

      Törlés
  2. Gizike, ezt mi is készitjük Tart...vagyis pite formában, de ilyen muffin formában még nem is láttam, vagy kostoltam sem.
    Isteni guszta, és nagyon finom. Spárga, nálunk egész évben van, és rengeteg féle képpen lehet késziteni.
    Leveledet megkaptam, és igyekszek válaszolni ma, később!
    Puszillak,

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elisabeth, pite formába már én is készítettem, de most kipróbáltam így is. Nagyon megtetszett az ötlet amikor megláttam a magazinba. Nagyon jó neked, hogy egész évben betudod szerezni a spárgát, itt nálunk sajnos csak rövid ideig lehet kapni.
      Leveled megkaptam, köszönöm. Rövidesen válaszolok.
      Puszillak

      Törlés
  3. Nagyon guszta, így sós muffint még nem készítettem, illetve frittatát. Szuper reggeli ötlet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erika, köszönöm. Nagyon finom volt még hidegen is. Legközelebb, ha kirándulni megyünk, sütni fogok egy adagot és visszük magunkkal.:)

      Törlés
  4. Micsoda jó ötleteid támadnak ? Én sem vagyok kibékülve a fehér spárgával, ezért ha tudunk, akkor csakis zöldet veszünk. Nem tudom:, de nekem talán még az íze is más. A zöld olyan selymesebb. Neked ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vikikém, az ötletet a GoodFood magazin adta, én csak kipróbáltam.Szerintem is finomabb, selymesebb a zöld spárga, na és biztosan nincs közte fás. Most szerencsém volt, mert ez a fehér is nagyon zsenge volt, de azért megmaradok a zöldnél, már ha sikerül azt venni.

      Törlés
  5. Uh ez nagyon szuper, hétvégén kipróbálom:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!! Nem fogod megbánni, mert nagyon finom.:)

      Törlés
  6. Nagyon jól néz ki guszta! Ízét nem ismerem a spárgának ! Nagyon finom laktató reggeli lehetett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, spárga nélkül is elkészítheted, esetleg tehetsz bele helyette spenótot, vagy zöldborsót. Nagyon laktató, és főleg finom.

      Törlés
  7. Hű de jó! Nagyon megkóstolnám! Annyira kis édes harapnivalók! Hidegen is, melegen is jöhetne:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emi, nekem is azért tetszett meg az ötlet, mert olyan kis formásak.:)

      Törlés
  8. Már megint a közeli kép a csúcs...Ott látszik a finomsága! Irtó guszta! Írtam mailt! :O)

    VálaszTörlés