2012. május 10., csütörtök

Citromos spenótleves polentával.



A spenót az egyik nagy kedvencem, főként a saját termésű, friss leveleknek nem tudok ellenállni. Hosszú ideig csakis főzeléknek készítettem el, na persze úgyis nagyon szerettem, akár melegen, akár hideg, feltéttel, vagy éppen csak magába elkanalazgatva. Mára viszont már számtalan különböző spenótos receptet elkészítettem, és mondhatom mindegyik nagyon finom. Nemrégiben "krinsz" megkeresett, és játékra hívott. A játék lényege, hogy próbáljunk meg minél egészségesebb ételeket elkészíteni, ezzel is felhívni a figyelmet az egészséges táplálkozásra. A részletek a játékról itt megtalálhatóak!!! Tudom, hogy az általam elkészített receptek nem mindegyike felel meg ennek a kritériumnak, de azért megpróbálkozom néha hasonló receptekkel. Az első étel, mellyel jelentkezem "krinsz"játékára, ez a finom spenótleves. Egyszerű az elkészítése, és a tejszíntől igazán krémes lesz, a citromtól pedig finom ízt kap. Levesbetétnek pirított polenta-kockákat készítettem, és a kettő együtt jól kiegészítette egymást. Spenótkedvelőknek (főként Barbinak) a figyelmébe ajánlom.






Hozzávalók 2 személyre:


20 dk spenót
1 nagyobb krumpli
1 kisebb lilahagyma
2 gerezd fokhagyma
1/2 citrom leve
őrölt bors
szerecsendió
1,5 dl tejszín
2 ek olívaolaj


A hagymát apróra felvágni, majd a felhevített olajon elkezdeni  üvegesre párolni. Amikor már üveges, hozzáadni az apróra felvágott fokhagymát, és alaposan összekeverni. Ezután rögtön rátenni a kockára vágott krumplit, majd az apróra felvágott spenótot. Pár percig még kevergetve párolni, hogy a spenót kicsit összeessen.

Ezután felönteni annyi vízzel, hogy ellepje, majd ízlés szerint sózni, és megszórni a fűszerekkel. Kiforralni, majd mérsékelt hőfokon, puhára főzni.(kb. 20 percig főztem)
Amikor a krumpli és a spenót már puhára főtt, levenni a tűzről és botmixerrel pépesíteni.

Ezután visszahelyezni a tűzre, majd belefacsarni a citromlevet, és állandó keverés mellett, belecsorgatni a tejszínt. Állandó keverés mellett, pár perc alatt kiforralni, de főzni már nem kell.

Levesbetétnek én polentát készítettem, majd kisebb kockákra felvágva, pici olívaolajon megpirítottam. A polenta recept itt megtalálható!!!

Tálaláskor a levest tányérba merni, majd belekanalazni a pirított polenta-kockákat.


12 megjegyzés:

  1. Általában minden receptedet megnézek, elolvasok még akkor is itt vagyok, ha nem írok. Most amikor megláttam nálam, hogy sóska leves. Na gondoltam: most nem megyek Gizushoz :)))) Ez az a zöldségféle amivel ki lehetne zavarni a világból, na meg a saláta leves és saláta főzelék :)))))
    Azért a Tied nagyon klassz, egyetek sokat belőle, én majd pótolom itthon spenóttal :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Vikikém, jót mosolygok most magamba, mert elnézted a levest. Nem sóska, hanem spenótleves, így nyugodtan megkóstolhatod Te is. Én már csináltam salátalevest, baconnel, fűszerekkel, és nagyon finom volt, pedig előtte én sem ettem volna meg szívesen.

      Törlés
  2. Hú, ez a citromos nagyon izgalmas, így még soha nem ettem. Ki fogom próbálni! És nagyon örülök, hogy részt veszel a "játékban".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Főzés közben jött az ötlet, hogy nyomjak bele egy kis citromlevet is. Nem bántam meg, mert nagyon finom lett tőle. Biztosan Neked is ízleni fog. Én köszönöm, hogy Veled játszhatom.:)

      Törlés
  3. Jól hangzik! Spenótot már körtével is halottam levesként párosítani, a citromos változat is tetszik. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jó ötlet a körtével párosítani, még nem hallottam, de egy próbát mindenképpen megér. :)

      Törlés
  4. Nagyon finomnak néz ki. Én kicsit hadilábon állok a spenóttal mikor ennyire töményen van elkészítve. Vagyis tésztához ilyesmihez nagyon bejön, csak így levesnek meg főzeléknek. De minden esetre szívesen megkóstolnám :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Viki, hidd el nem tömény benne a spenót. A krumpli és a tejszín teljesen más ízt ad neki, elnyomja a spenótot. Nyugodtan próbáld ki, nem fogod megbánni. Esetleg még bacont is süthetnél hozzá, na úgy is finom lehet.:)

      Törlés
  5. Hú ezt imádnám, szerintem ki is próbálom!:) A zsenge spenótnak nincs párja az biztos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erika, szerintem is imádni fogod. Már alig vártam, hogy végre tudjak szedni a spenótból, most meg nem győzöm enni. Lassan a fagyasztóba is kerül, de az már nem lesz ilyen finom.:)

      Törlés
  6. Nekem jöhetne ez a fincsi leves, spenótfüggő vagyok...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lilla akkor ez a leves, éppen Neked való!!!! Küldöm.:)

      Törlés