2011. augusztus 16., kedd

Karamellizált őszibarack citromos-mascarpone krémmel.



Van az udvarunkon egy igen öreg őszibarackfa, mely az időjárástól függetlenül, minden második évben rengeteg barackkal ajándékoz meg bennünket. Idén éppen bő termést hozott, és roskadásig vannak az ágak gyümölccsel. Még válogatni kell az érettebb szemeket, de befőttnek már éppen elég érett. El is tettem már 30 üveggel, most éppen a száraz dunsztba várakoznak, hogy majd méltó helyükre kerüljenek a kamra polcán. Találtam jó néhány érettebb szemet, így gondoltam délutáni desszertnek gyorsan összedobom ezt a finomságot. A méz és barna cukros karamellt kicsit megbolondítottam Amarettoval(mandulalikőrrel) és abban párolódott a barack. Igazából vanília fagyalalttal szerettem volna tálalni, de sajnos éppen nem volt itthon, így tálaláskor a tetejére citrommal kikevert mascarpone krém került, és megszórtam még pirított mandulaforgáccsal is. Nagyon finomra sikerült, és amilyen gyorsan elkészült, olyan gyorsan el is fogyott.






5-6 nagyobb őszibarack
3 ek barna cukor
2 ek méz
vaníliaaroma
1 dl Amaretto(mandulalikőr)
citromlé

A barack héját lehúzni, majd felkockázni. Citromlével meglocsolni és jól összekeverni.

Egy serpenyőbe kevergetve elkezdeni felolvasztani a barna cukrot. Ha már kezd folyós lenni, hozzáadni a mézet és a vaníliaaromát, majd kevergetve tovább karamellizálni. (közben egy kicsit levettem a tűzről és úgy kevergettem nehogy nagyon megbarnuljon)
1-2 perc után beleönteni a likőrt, és összeforralni, majd hozzáadni a felkockázott barackot.
Párpercig párolni, majd szűrőkanállal kiszedni a barackot egy tányérra.
A visszamaradt levet, melyet a barack engedett, kevergetve besűríteni.(ezt a besűrűsödött karamellt csorgattam tálaláskor a barackra)


Citromos-mascarpone krém:

mascarpone
porcukor
vaníliás cukor
citromlé

A mascarponét ízlés szerint kikeverni a porcukorral, vaníliás cukorral, reszelt citromhéjjal és citromlével.

A mandulaforgácsot teflon serpenyőbe, állandó kevergetés mellett szép aranybarnára pirítani.

Tálaláskor a megpárolt barackot tányérra helyezni, majd a karamellel megcsorgatni. Ezután a közepére kanalazni a citromos-mascarpone krémet és megszórni a pirított mandulával. (ízlés szerint vanília fagylaltot is kínálhatunk hozzá)

14 megjegyzés:

  1. Szia Gizi!:)

    Ezt vittem, hétvégén meg is csinálom!:) Minden olyan van benne, amit szeretünk! Köszi!:)

    VálaszTörlés
  2. Micsoda finomság, Gizi, karamellizált barack lágy mascarpone-val!!

    VálaszTörlés
  3. Már érzem is az ízét a számban, mennyei:)

    VálaszTörlés
  4. ÓÓÓÓÓÓÓÓ, de finom! Az ízlelőbimbóim belegondoltak. ;DDDD

    VálaszTörlés
  5. Úgy tűnik, hasonló ízléssel rendelkezünk, többen is!!!!!

    VálaszTörlés
  6. Megint sziporkáztál ezzel az igen finom édességgel! Nagyon finom lehet, csak elkébzelni tudom most nagy hirtelenjében!

    VálaszTörlés
  7. Jaj Gizi, ne izgass. Ez nagyon jól hangzik. Ezt én is kipróbálom hétvégén. Szerencsére nekünk is van sok termés a fán.

    VálaszTörlés
  8. Szia Gallov!
    Én köszönöm hogy elkészíted!!! Nálunk nagy sikere volt, biztosan neked is ízleni fog.:)

    VálaszTörlés
  9. Anazar!
    Köszi,nagyon finom!!! Én imádom a mascarponét.:))

    VálaszTörlés
  10. trollanyu!
    Köszönöm, tényleg mennyei volt.:))

    VálaszTörlés
  11. Petra!
    Köszi, neked is ajánlani tudom, az ízlelőbimbóid biztosan díjazni fogják.:))

    VálaszTörlés
  12. Vicuska!
    Én is így látom!!:)))Isteni finom!!!

    VálaszTörlés
  13. Juci!
    Dehogy akarlak én izgatni!!!:)))) Érdemes kipróbálnod, mert nagyon finom. Szerintem még fagyival lett volna szuper, de az éppen nem volt itthon.:)
    Én már napok óta barackban utazom, de amennyit csak lehet mind elteszem, mert jövőre biztosan nem lesz csak pár szem.

    VálaszTörlés