2011. július 20., szerda

Cukkini-krémleves tojásmetélttel.



Végre a cukkinibokrok úgy döntöttek, hogy mégiscsak megajándékoznak idén is néhány terméssel. Eddig bizony nem nagyon kényeztettek, szinte csak a virágokat ontották. Már kezdtem azt hinni, hogy le kell mondanom a cukkinis ételek elkészítéséről. Tavaly rengeteg termet, és számtalan receptet elkészítettem. Cukkinis receptek itt találhatóak!!! Na, de végre elkezdhetem a főzőcskézést, cukkini már van hozzá bőven. Már jó ideje szerettem volna levesbetétnek elkészíteni a tojásmetéltet, de valamiért mindig elmaradt. Lehet ennek az is lehetett az oka, hogy kicsit tartottam attól, hogy nem tudom a tojást, szép vékonyra megsütni. Most már tudom, kár volt aggódnom, mert pont olyanra sikerült, mint ahogy elképzeltem. A cukkini-krémleveshez pedig nagyon jól illett levesbetétnek.





Leves hozzávalói:

1 db cukkini
1 db főzőhagyma(v. vöröshagyma)
2-3 gerezd fokhagyma
petrezselyemzöld

2 db zöldségleveskocka
őrölt bors
2 dl tejszín
olívaolaj
víz

A cukkinit felkockázni, a hagymát és a petrezselyemzöldet apróra felvágni.

Egy edénybe kevés olívaolajat önteni, majd elkezdeni párolni az apróra vágott hagymát. Ha már kezd üveges lenni, akkor vékonyan beleszeletelni a fokhagymát. 1-2 percig együtt párolni, majd hozzáadni a felkockázott cukkinit, és az apróra vágott petrezselyemzöldet. Jól összeforgatni, majd megszórni ízlés szerint sóval és őrölt borssal. Párpercig kevergetve párolni, majd felönteni annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje.
Ezután beletenni a zöldségleveskockát, majd kiforralni. Végül a hőfokot mérsékelve, puhára főzni.

Ezután a levest leturmixolni, majd visszatenni a tűzre. Újra felforralni, majd állandó keverés mellett belecsorgatni a tejszínt. Párpercig még tovább főzni.





Tojásmetélt hozzávalói:

2 db tojás

őrölt bors
olívaolaj

A tojásokat egyesével kell kisütni egy teflon serpenyőbe, hogy szép vékony legyen a metélt.

Egy tojást beleütni a tányérba, majd sózni, megszórni pici őrölt borssal és jól felverni.

A serpenyőbe pici olívaolajat önteni, majd jól felhevíteni. Ezután Beleönteni a felvert tojást és mindkét oldalát megsütni. Úgy kell sütni mint a palacsintát.

Ha már mindkét oldala szép színt kapott, egy tányérra csúsztatni, majd langyosra hűteni. Végül felcsavarni, és metélttészta méretűre felvágni.

Tálaláskor a cukkini-krémlevest tányérba szedni, majd a közepére halmozni a tojásmetéltet.

8 megjegyzés:

  1. Jövök Hozzád cukkinit enni. Nagyon jó ez a tojásmetélt is.
    Én tejszinnel szoktam késziteni és kiskockára vágni, huslevesbetétnek felhasználni.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon finom, ötletes a betét

    VálaszTörlés
  3. Viki!
    Nagyon szívesen látlak. Kifogom próbálni, biztosan úgy is nagyon finom.:)

    VálaszTörlés
  4. Vicuska!
    Ha szereted a cukkinit, feltétlen próbáld ki. Főleg így a tojásmetélttel nagyon finom.:)

    VálaszTörlés
  5. Bianka!
    Nagyon köszönöm.:)

    VálaszTörlés
  6. Ma ez volt az ebéd meg( citromhab féle )mákos rakott kalács,nagyon finom leves volt,de ha nem tudom nem biztos hogy rájönnék hogy ez cukkini,de ez persze nem negativ "tényező",biztos máskor is elkészitem!

    VálaszTörlés
  7. Vanocska!
    Nagyon örülök hogy ezt is elkészítetted és főleg, hogy neked is ízlett. A mákos rakott kalács is finom lehetett, szívesen ebédeltem volna ma nálad.:)

    VálaszTörlés