2011. június 1., szerda

Epres-túrós szelet helyett torta.




Nem is olyan régen Nellinél láttam meg az általa készített epres-túrós szeletet. Nagyon guszta volt, és akkor úgy gondoltam, hogy ez a finomság nekem most rögtön és azonnal kell. A rögtön érzése persze azonnal el is múlt, mivel éppen éjfél körül járt az idő. Viszont, ha kis késéssel is, de elkészült a sütemény. Igaz közben kisebb változásokon ment keresztül, mert a szeletből torta lett, a piskótás alapot pedig megbolondítottam egy kevés kakaóval. Persze ezek az apró változások nem befolyásolták a sütemény élvezeti értékét. A könnyű piskóta a habos-túrós krémmel, és az édes eperrel nagyon finom ebéd utáni desszert volt. Még tart az eperszezon, így mindenkinek csakis ajánlani tudom ennek a finomságnak az elkészítését, akár szeletelt, akár pedig torta formájában.






Tészta hozzávalói 24 cm-es tortaformához:

3 db tojás
3 ek porcukor
3 ek liszt
1 ek kakaó
1/4 cs sütőpor



A keverőtálba beleütni az egész tojásokat, majd hozzáadni a porcukrot és addig keverni, még legalább háromszorosára nő, és jó habos lesz.
Ezután beleszitálni a sütőporral elkevert lisztet és a kakaót.Végül fakanállal óvatosan összekeverni.

A tortaformát kibélelni sütőpapírral, majd beleönteni a masszát. Tetejét elsimítani úgy, hogy a közepén egy kisebb mélyedés maradjon. (így sütés közben nem fog a piskóta közepe megemelkedni, hanem egyenletes lesz a tészta)

Előmelegített sütőbe, közepes lángon 20-25 perc alatt készre sütni.(tűpróbáig)
A sütőből kivéve a formában hagyni teljesen kihűlni, majd kiemelni, és lehúzni róla a sütőpapírt. Ezután visszatenni a formába, majd rákanalazni az időközben elkészített krémet.








Krém hozzávalói:

50 dkg túró
2 cs vaníliás cukor
10 dkg porcukor
1 db citrom
2 dl Hulala(v. habtejszín)


Tetejére:

eper
1 cs piros tortazselé



A túrót a porcukorral, a vaníliás cukorral, a citrom reszelt héjával és levével simára keverni.(a cukor és a citromlé ízlés szerint kerüljön a krémbe)

A Hulalát kemény habbá verni, majd apránként, óvatosan hozzákeverni a túrós krémhez. (ha habtejszínt használunk akkor habfixálót is kell adni hozzá, mert különben szétfolyik a krém)

A tortaformában lévő, teljesen kihűlt piskótára kanalazni a túrós krémet, majd a tetejét kirakni félbevágott eperszemekkel.

A piros tortazselét a tasakon lévő előírás szerint elkészíteni, majd óvatosan a torta tetejére önteni.
Ezután legalább 1 órára a hűtőszekrénybe tenni, hogy a zselé szépen megdermedjen a tetején és közben az ízek is kellően összeérjenek.

Tálalás előtt, hideg vízbe mártott késsel ízlés szerint felszeletelni.

13 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretem ezt a fajta összetételt, guszta lett a tortád!

    VálaszTörlés
  2. A mai fagyi mellett is nagyon tudnám imádni:-))

    VálaszTörlés
  3. Az eper torta néz ki, nagyon finom!


    (Kedves Gizi,
    Megkaptam az üzenetet, de nem volt időm írni neked.
    A nyáron ismét átmennek Magyarországra, és szeretném megvenni az íriszek minden színben.
    Hol található a megvásárolni ezeket a szivárványhártya?
    Én megyek Budapestre, és Szeged.În, hogy az üzleteket lehet találni ezeket a íriszek vásárolni?
    Üdvözlettel,
    Maya)

    VálaszTörlés
  4. Vanocska!
    Nagyon finom, érdemes megpróbálkoznod vele.:)

    VálaszTörlés
  5. Éva!
    Köszönöm!! Nálunk is mindig nagy sikere van, és gyorsan elfogy.:)

    VálaszTörlés
  6. Ottis!
    Nagyon köszönöm!!:)

    VálaszTörlés
  7. Maya!

    Vă mulţumesc.

    Caut pentru un titlu,

    în cazul în care iris disponibile.

    Eu scriu în curând.

    Salutări: Gizi

    VálaszTörlés
  8. Gesztenye!
    Köszi, én pedig a TE fagyidat imádtam volna, de nagyon.:)

    VálaszTörlés
  9. Juj, de jó lett!Szívesen ettem volna belőle egy szeletet.
    Ma megint sütöttem.Gondoltam rá, hogy legközelebb kakaót is teszek a tésztába.Szuper!:-)Köszönöm szépen, hogy említettél.

    VálaszTörlés
  10. Nelli!
    Köszi, és szívesen küldtem volna belőle. Nagyon jó lett így a kakaós piskótával, nyugodtan tegyél te is bele. Látom nálatok is kapósak az ilyen sütemények.Én köszönöm neked a receptet.:)

    VálaszTörlés