2010. március 24., szerda

Bakonyi sertésszelet


Ez megint egy olyan recept, melyet már nagyon régen készítettem. Most is csak véletlenül, egy beszélgetés során került szóba. Ha már szóba került, úgy gondoltam ma el is készítem ebédre. Nemcsak tejfölt, hanem tejszínt is teszek bele, mert így sokkal finomabb és selymesebb lesz a szaft. Galuskát főztem hozzá, mert szerintem azzal az igazi. Sajnos ez megint nem egy diétás, ámde annál finomabb ebéd volt.

6 szelet sertéshús
1 cs bacon szalonna
30 dk gomba
1 db vöröshagyma
1 db paprika
1 db paradicsom
2 dl tejszín
2 dl tejföl
csípős Piros Arany
pirospaprika

szerecsendió
majoranna
liszt
olívaolaj

A hússzeleteket kicsit kiklopfolni, majd enyhén besózni. Mindkét oldalát lisztbe forgatni.
A gombát a bacont és a hagymát felkockázni, a paradicsomot és a paprikát felszeletelni.

Egy serpenyőbe olajat hevíteni, majd a hússzeletek mindkét oldalát elősütni. Ezután félre tenni.

A fennmaradó szaftban elkezdeni párolni a bacont, majd hozzáadni a vöröshagymát is. Párperc után beletenni a felkarikázott paprikát, majd a paradicsomot. Ekkorra már a serpenyő alján kéreg keletkezik, így a megpárolódott alapot átönteni egy másik edénybe. (a serpenyőbe pici vizet önteni, jól felkeverni a megperzselődött kérget)
Végül beletenni a gombát, ízlés szerint fűszerezni és addig párolni még a gomba levet enged. Ekkor visszahelyezni a húst, és hozzáönteni a serpenyőből a felkevert szaftos levet. Puhára főzni.
A tejfölt simára keverni a tejszínnel, majd óvatosan hozzáönteni a puhára főtt húshoz. Jól kiforralni és még párpercig együtt főzni.
Galuskával tálalni.

15 megjegyzés:

  1. Ma már vagy ötször idekattintottam hozzád, mert már nagyon vártam a mai ételt. Pedig nem is tudtam, hogy mi lesz az!
    Ó, de nagyon szeretem ezt is! (Mondjuk én szinte mindent szeretek, velem könnyű). :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szeretjük mi is. Készítek én is hamarosan, mert már régen ettünk!

    VálaszTörlés
  3. Kérek...Kérek....Kérek...Kaphatok?????Annnnnnyira szeretem.....:-DDDD

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Ez valami mennyei, húúú, de megkóstolnám, kaphatok 1 picit? egyik kedvenc ételem.

    VálaszTörlés
  5. Csodás. Imádom, bár még nem készítettem.

    VálaszTörlés
  6. christaylor!
    Elnézésedet kérem, hogy késtem az ebéddel!!:))) Na de akkor most, dupla adagot küldök neked.:))
    Jó vendég lennél, mert mindent szeretsz, velem együtt.:)))

    VálaszTörlés
  7. Thrini!
    Látod én is így jártam, eszembe se jutott volna, ha nem beszélgetünk a főzésről.

    VálaszTörlés
  8. Niki!
    Küldöm...Küldöm..Küldöm!!Nálunk is nagy kedvenc.:)

    VálaszTörlés
  9. jdudar!
    Köszönöm!!Természetesen neked is jut belőle!!:)

    VálaszTörlés
  10. Bianka!
    Köszönöm!! Ez az az étel amit általában étterembe rendelünk, pedig egyszerű elkészíteni, és ezerszer jobb mint ott!!

    VálaszTörlés
  11. Ha van kedved egy kis játékhoz, nézz be hozzám :-)

    VálaszTörlés
  12. Isteni szaftos lehet,kikanalaznám én is!:-))

    VálaszTörlés
  13. Talán még nem szólt senki, de durva helyesírási - ragozási hibák vannak a blogodban. Tiszteld meg az olvasóidat azzal, hogy kijavítod.

    Kezdetnek: "köszöntök minden kedves látogatómat" helytelen. Köszöntöm minden kedves látogatómat - ez a helyes. Vagy: Köszöntök minden kedves látogatót. Ha már eljöttél a blogomba fröcsögni, gondoltam szólok, így valamivel igényesebb lesz a blogod. És most törölheted a hozzászólást, úgy szoktátok.

    VálaszTörlés
  14. Zsiri!
    Köszönöm a meghívást, már megyek is hozzád!!:)

    VálaszTörlés
  15. Andi!
    Szívesen látlak egy kis kanalazásra!!:)

    VálaszTörlés