2014. november 11., kedd

Márton napi libaleves.




A hétvégi elő Márton napi ebéd után természetesen ma is libás étel került az asztalunkra, méghozzá egy egyszerű libaleves. Még a libacombbal együtt vettem néhány szárnytövet és zúzát is, igaz akkor még nem tudtam mit is készítek majd belőle. Végül a nagyja húst leszedtem a csontról, és egy finom levest főztem, sok zöldséggel. Ezzel eleget is tettünk a hagyományoknak, és mivel Márton napján is libát ettünk, reménykedem benne hogy nem fogunk éhezni. (további Márton napi receptek itt megtalálhatóak)







 Hozzávalók:

50 dkg liba apró hús 
6-8 db libazúza
10 dkg császárszalonna
20 dkg gomba
2 db sárgarépa
1 db petrezselyemgyökér
1 kisebb darab zeller
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2-3 db krumpli
1 tk liszt
só (ízlés szerint)
5-6 db szemes bors
3 db borókabogyó (el is hagyható)
2 db babérlevél







A húst és a zúzát vágjuk fel kisebb kockára. A császárszalonnát vágjuk fel apróra. A zöldségeket tisztítsuk meg, majd ízlés szerint daraboljuk fel.

Egy edénybe tegyük bele az apróra vágott szalonnát, majd kezdjük el zsírjára sütni. Amikor már kezd szép színt kapni, adjuk hozzá a felkockázott húst és a zúzát, majd pároljuk fehéredésig. Ezután adjuk hozzá a feldarabolt zöldségeket, és pároljuk még pár percig, majd szórjuk meg a liszttel és keverjük alaposan össze. Végül öntsük fel annyi vízzel hogy bőven ellepje, majd tegyük bele a vöröshagymát, a fokhagymát, a babérlevelet, az egész borsot, a borókabogyót, és ízlés szerint sót.

Ezután forraljuk fel, majd kisebb lángon addig főzzük a levest, még a hús és a zöldségek már majdnem készre főttek.

Ekkor adjuk hozzá a megtisztított, kisebb gombafejeket, és a kockára vágott krumplit, majd főzzük készre a levest. (ha szükséges ekkor még önthetünk hozzá egy kevés vizet, és utána ízesíthetünk)

Tálaláskor az elkészült levest merjük tányérokba, és úgy kínáljuk.

 


1 adag tápanyagtartalma:

Energia: 253 kcal

Fehérje: 22 g

Zsír: 13 g

Szénhidrát: 13 g



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése