2014. november 10., hétfő

Márton napi libacomb sütőtökös tócsnival és lilahagyma chutneyval.




A közelgő Márton napot kicsit előre hozva, és a hozzátartozó hagyományokat követve, a hétvégén libacombot sütöttem. Szép nagy, és nem túl zsíros combokat sikerült beszereznem, melyeket előző este jó fokhagymásan bepácoltam, majd vasárnap reggel már csak a sütés volt hátra. A combok a pácnak köszönhetően nem csak ízletesek voltak, hanem sütés után a bőre jó ropogós, a hús finom szaftos maradt. Köretnek sütőtökös tócsnit, és lilahagyma chutneyt készítettem, melyek nagyon jól illettek a sült libacombhoz.(további Márton napi receptek itt megtalálhatóak)







 Hozzávalók a sült libacombhoz:

2 db libacomb
2 dl libazsír
4-5 gerezd fokhagyma
só (ízlés szerint)
őrölt színesbors (ízlés szerint)
1 kk kakukkfű
1 kk rozmaring
1,5 dl fehérbor


A combokat alaposan nézzük át és távolítsuk el a tokokat, majd mossuk meg, és töröljük szárazra. Ezután alaposan sózzuk be, és hagyjuk kb. fél órát állni.

A libazsírt olvasszuk fel, majd keverjünk hozzá egy kevés sót, az őrölt borsot, a kakukkfüvet, a rozmaringot, és a vékonyra leszeletelt fokhagymát. Ezután forgassuk bele az előzőleg már besózott combokat, majd fedjük le a tálat, és tegyük be éjszakára a hűtőbe, hogy az ízek kellően átjárják. 

A bepácolt combokat tegyük bele egy tepsibe, majd öntsük alá a bort, és a húsra a pácot. Ezután fóliával fedjük le a tepsit.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. másfél óra alatt, pároljuk puhára. Ezután vegyük le a fóliát, és villával szedjük ki a zsírból a fokhagymaszeleteket, majd helyezzük vissza a sütőbe, és néha meglocsolva, süssük szép pirosra a combokat. (a fokhagymát érdemes kiszedni, mert sütés közben nagyon megsül, és keserű lesz!!!)






Sütőtökös tócsni hozzávalói:

20 dkg sütőtök
20 dkg krumpli
1 púpozott ek liszt
1 db tojás (nagy)
só (ízlés szerint)
őrölt fehérbors (ízlés szerint)
3-4 ek étolaj



A sütőtököt és a krumpli nagyobb lyukú reszelőn reszeljük le, majd enyhén sózzuk, és hagyjuk kb. 30 percig állni. 

Ezután alaposan nyomjuk ki a levét, és szórjuk meg ízlés szerint őrölt borssal, adjuk hozzá a lisztet, és a tojást, majd keverjük alaposan össze.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd tegyünk bele evőkanálnyi halmokat a masszából. Mindegyiket nyomjuk, lapítsuk le a kanállal, majd kisebb lángon, óvatosan többször átfordítva, süssük készre.

Ezután szedjük ki papírtörlőre, hogy a felesleges olajat felszívja, és tálalásig tartsuk melegen.






Lilahagyma chutney hozzávalói:

4-5 db lilahagyma (nagy)
3-4 ek méz
2 ek kristálycukor
1 kk só
1 tk kakukkfű
1 kk őrölt színesbors
2 dl édes vörösbor
2 ek olívaolaj


A hagymát pucoljuk meg, vágjuk félbe, majd vékonyan szeleteljük fel.

A mézet, és a cukrot tegyük bele egy serpenyőbe, és karamellizáljuk világos színűre. 
 
Ezután adjuk hozzá az olajat, majd a vékonyra felszeletelt hagymát. Keverjük alaposan össze, és közben sózzuk, és szórjuk meg a kakukkfűvel, és a színes borssal. 

Végül öntsük fel a borral, majd lefedve addig pároljuk, hogy a hagyma teljesen megpuhuljon, és a bor elpárologjon alatta. (ha szükséges akkor közben a bort pótoljuk, hogy a hagyma teljesen megpuhuljon)

Tálaláskor tegyük a tányérra a sült libacombot, majd ízlés szerint helyezzük mellé a sütőtökös tócsnit, a lilahagyma chutneyt, és úgy kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése