2014. október 11., szombat

Körtés pite.




Egy kedves ismerősömtől szép, mosolygós körtéket kaptam, így gondoltam a hétvégére sütök egy finom pitét. A pite valóban nagyon finomra sikerült, igaz egy kisebb baki azért csúszott a tészta összeállításába. Mivel omlós linzertészta, így fogalmam sincs, miért is készítettem oda a sütőport, de valami folytán belekerült a tésztába. Ettől persze a linzertészta még nagyon finom, és omlós volt, viszont a kelleténél kicsit vastagabb. Először aggódtam, hogy a vastagabb tésztához esetleg kevés lesz a töltelék, de a pitét megkóstolva, elszállt minden aggodalmam. Természetesen a receptben a tészta készítésénél nem szerepel a sütőpor. Így aztán azok akik esetleg kedvet kapnak és megsütik, egy vékonyabb tésztájú pitét kapnak majd több töltelékkel. Tálaláskor ízlés szerint tejszínhabot is kínálhatunk a pite mellé, mert bizton állítom, elrontani nem fogja.







 Hozzávalók a tésztához:


25 dkg liszt
15 dkg vaj (v. sertészsír)
10 dkg porcukor
csipet só
1 db tojás


A lisztet keverjük össze a sóval, majd adjuk hozzá a hideg vajat, (v. zsírt) és kezdjük el összemorzsolni. Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a porcukrot, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. Ezután csomagoljuk be folpack fóliába, és tegyük be a hűtőbe legalább fél óra, hogy kellően lehűljön.

A tésztát vegyük ki a hűtőből, majd nyújtsuk ki vékonyra, és helyezzük bele a piteformába. (én két folpack fólia között nyújtottam ki a tésztát, majd a felső fóliát eltávolítva, egy gyors mozdulattal átfordítottam a formába)

Ezután villával böködjük meg a tészta alját, majd tegyük vissza a hűtőbe, addig még előkészítjük a körtét.







Hozzávalók a körtéhez:

4 db körte
1/2 citrom leve
1,5 dkg vaj
2 dkg kristálycukor
2 ek édes fehérbor 



A körtéket egyesével hámozzuk meg, vágjuk félbe, és vájjuk ki a magházat, majd csepegtessük meg a citromlével. (a citromlé megvédi a körtét a barnulástól)

Egy edénybe tegyük bele a vajat, a kristálycukrot, és a bort, majd állandó keverés mellett melegítsük össze.

Vegyük ki a hűtőből a tésztát, majd helyezzük rá a félbevágott, bevagdosott körtéket. Ezután kenjük le mindegyiket a vajas-cukros keverékkel.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 15 percig. Ezután vegyük ki a sütőből, hagyjuk pár percig hűlni, majd óvatosan öntsük rá a tölteléket.







Hozzávalók a töltelékhez:

5 dkg mascarpone
1 dl habtejszín (30%-os)
10 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1 db tojás



A mascarponét keverjük simára a porcukorral és a vaníliás cukorral. Ezután keverjük hozzá az egész tojást, majd a tejszínt is. (a tejszínt nem kell felverni!!!!!!)

Ezután óvatosan öntsük a keveréket a piteformában lévő körték köré. 

Helyezzük vissza a meleg sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük még 20-25 percig. 
A sütőből kivéve a formában hagyjuk kihűlni.

Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel a pitét, majd tejszínhabbal kínálhatjuk.

1 megjegyzés: