2009. november 15., vasárnap

Almás párolt káposzta



A mai ebédünk a Márton naphoz kapcsolódik. Igaz nem sikerült libacombot vennem, csak egész libák voltak, de sajnos azok olyan nagyok hogy a jövő évi Márton napig ettük volna. Így maradt a jól bevált sült kacsa. Nagyon szép piros ropogós lett, és ez kárpótolt a libáért. Párolt káposztát készítettem hozzá, de most kicsit másképpen. Almát reszeltem hozzá, és úgy pároltam meg. Nagyon finom lett így is, az almától átvette a finom ízét. Legközelebb nem is tudom melyik változatát készítsem majd el a káposztának.





Hozzávalók:

1 fej lila káposzta
1 db vöröshagyma
2-3 db alma
1,5 dl édes vörösbor
kristálycukor
babérlevél
köménymag
olívaolaj


A káposztát vékonyra felszeletelni, az almákat lereszelni. A káposztát egy kicsit besózva állni hagyni, majd jól kinyomkodni. A hagymát apróra felvágni.
Egy edénybe olívaolajat önteni, hozzáadni a vöröshagymát és elkezdeni párolni. Amikor már kezd üveges lenni, akkor rászórni a cukrot és együtt megkaramellizálni.

Ezután hozzátenni a kinyomkodott káposztát és jól összeforgatni, majd hozzáadni a lereszelt almát is.

Ráönteni a bort, ízlés szerinti mennyiségű babérlevelet és köménymagot tenni bele. Lefedve elkezdeni kisebb lángon párolni. Néha óvatosan megkeverni hogy ne törjön össze, és ha kell még cukorral ízesíteni. Kb. 1 óra alatt elkészül, akkor még lefedve hagyni mert úgy is párolódik.
Sült húsok mellé nagyon finom.

2 megjegyzés:

  1. Kedves Gizi!
    Köszönöm a hétvégi jókívánságokat, ne haragudj, hogy nem viszonoztam, de nekem a hétvége mindig olyan macerás. Ezért engedd meg, hogy én meg nagyon kellemes hetet kívánjak neked.
    Amit most készítettél, az is nagyon jó kis finomság. Igazi vitaminbomba.
    A tárkonyecetet kipróbálom. Én idáig még csak csemege uborkát raktam el úgy, hogy a levébe tárkonyt szórtam. Nagyon finom volt, úgyhogy ez is csak jó lehet.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Ani!
    Tudom hogy nagyon elfoglalt a hétvégéd. Szép hetet kívánok neked is. Biztosan ízlik majd a tárkonyecetes ízesítés, de várom róla majd a véleményedet.

    VálaszTörlés