2009. november 19., csütörtök

Gesztenyés szív Yasminetól




Ezt a finomságot Yasmine-nál láttam meg és rögtön nekem is a régi emlékek jutottak róla eszembe. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer én is elfogom készíteni. Akkor még azt hittem csakis a cukrászok tudnak ilyet. Pedig milyen egyszerű is az elkészítése, és a végeredmény sokkal finomabb. Így aztán engedtem az emlékeknek, na meg íz utáni sóvárgásomnak, a Yasmine csodálatos képeinek, és magam is elkészítettem. Az enyémek elég rondácskára sikerültek, de elárulom hogy a csokoládé melegítésekor jól megégettem a kezem, és mérgemben csak elnagyoltam. Az íze viszont kárpótolt még a fájdalomért is. Az összetevőkön nem változtattam, mivel teljesen megbíztam az Ő ízlésében. Azért itt most lejegyzem, hátha valakiben szintén feleleveníti a régi emlékeket és elkészíti.


Hozzávalók:

2 cs gesztenyepüré
10 dkg margarin
8 db babapiskóta
1 cs vaníliás cukor
porcukor ízlés szerint
rum v. rumaroma

A bevonáshoz:

10 dkg tortabevonó csokoládé
1 ek margarin/v.olaj

A babapiskótát összemorzsoltam. A gesztenyemasszát (én rumos ízesítésűt használtam) hagytam teljesen felengedni. Ezután hozzáadtam a vaníliás cukrot, ízlés szerinti mennyiségű porcukrot, és rumaromát, majd jól összedolgoztam.
Egy fél órára hűtőbe tettem pihenni, majd nem túl nagy golyókat formáztam belőle.
Közepét kicsit az ujjammal benyomtam, és így formáztam meg. Addig száradni hagytam ameddig a csokoládé elkészült.

Gőz fölött, állandó kevergetés mellett felolvasztottam a csokoládét, és a margarint, majd belemártottam a szíveket.
Sütőpapírra tettem, és hagytam hogy teljesen megszáradjon rajta a csokoládé bevonat.

Aztán percek alatt úgy eltűnt a tányérról mintha nem is lett volna. Már csak az emlékeimben él, persze csakis a következő adag elkészítéséig.

7 megjegyzés:

  1. Ugye milyen isteni? Nagyon rendben vannak/voltak a szívecskéid! Hogy tud az égés fájni, juuuj...
    Ez a recept nekünk is nagyon bejött. Igaz, hogy nem voltak olyan füstízűek, mint a régi cukrászdaiak, de egye fene, elfogytak... :))

    VálaszTörlés
  2. Remélem, hamar meggyógyul a kezed! Nekem így is tetszik, most már nekem is el kell készítenem a családnak!

    VálaszTörlés
  3. Juj.remélem már jobb a kezed, mit tettél rá?én ilyenkor tejfelt teszek rá és nem hólyagosodik fel,és még hűsít is igaz még utána 1 napig nem tudok mosogatni mert a meleget érzékel a sérült bőr akkor ég. :( de hogy a süti olyan hamar elfogyott azt jelentheti,hogy ügyes vagy biztos fincsi lett.:) puszi és szép estét!!

    VálaszTörlés
  4. Yasmine!
    Nagyon finom lett, köszi a receptet!! Pillanatok alatt eltüntette apa. Nagyon eteti magát. Karácsonyra biztosan újra elkészítem.

    gasztroboszi!
    Feltétlen készítsed el te is, biztosan nálatok is sikere lesz és rövid idő múlva csak emlékezni fogsz rá.:)

    Réka!
    Szerencsére van itthon Fenistil kenőcs és azzal kentem be. De először befejeztem a szíveket és csak utána, így szép kis hólyagjaim lettek, amelyek ma ki is fakadtak. Legközelebb óvatosabb leszek. Köszi a jó tanácsot, ezt nem tudtam.
    Szép estét kívánok!! puszi

    VálaszTörlés
  5. Finom lehetett,én is láttam Yasmine-nál,el is készítettem,de felrakni nem volt időm, elpárolgott.:-))

    VálaszTörlés
  6. Andi!
    Úgy látszik akkor ez mindenkinek bejött, és valami lehet a levegőben hogy ilyen gyorsan elpárolog.:)

    VálaszTörlés