2009. március 23., hétfő

Hagymamártás

 


A hagymamártást igen egyszerű elkészíteni és remekül illik a sült húsokhoz, és a halakhoz. Mi nagyon szeretjük, és főként a téli időszakban szívesen készítem. A mártás készítéséhez szükség van némi fehérborra, azzal még finomabb ízt kapunk, de ízlés szerint ki is hagyható, és vízzel helyettesíthető. Főzés közben a bor alkohol tartalma elpárolog, ha valakit csakis ez tartana vissza attól, hogy borral készítse el. Én most éppen sült lazac és baconos túrós csusza mellé kínáltam, melyhez nagyon jól illik ez a finom mártás.



Hozzávalók:

3 db nagy vöröshagyma

2 ek étolaj

5 dkg vaj

só (ízlés szerint)

őrölt színes bors (ízlés szerint)

késhegynyi őrölt szerecsendió

1 tk ételízesítő

1/2 ek dijoni mustár

1ek liszt

2 dl fehérbor

4 dl víz

2 dl főzőtejszín

 

A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.

A vajat és az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, szórjuk meg egy csipet sóval, majd pároljuk üvegesre.

Amikor már üvegesre párolódott, szórjuk meg az ételízesítővel, ízlés szerint őröljünk rá színes borsot, enyhén sózzuk, és pároljuk még 1-2 percig.

Ezután szórjuk meg a liszttel, alaposan keverjük össze, öntsük fel a borral és a vízzel, majd addig főzzük, hogy a levét szinte elfője. (közben többször keverjük meg, nehogy lekapja az alját)

Amikor szite elfőtte a levét, vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a főzőtejszínt és a mustárt, turmixoljuk össze, majd egy szitán passzírozzuk át, hogy szép selymes legyen.

Ezután öntsük vissza az edénybe, és állandó kevergetés mellett, főzzük még 1-2 percig.

Amikor elkészült egy folpack fóliával fedjük le, hogy ne bőrösödjön meg a teteje, és tálalásig tartsuk melegen.

Tálaláskor ízlés szerint kínálhatjuk sült húsok és halak mellé. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése