2009. március 12., csütörtök

Sárgarépa krémleves.




A sárgarépa krémleves vagy éppen főzelék hallatán a gyerekeknek, sőt még a felnőtteknek is egy ehetetlen étel jelenik meg a szemeik előtt. Pedig krumplival összefőzve, ízlés szerint fűszerezve, majd a végén tejszínnel megbolondítva, egy igen finom krémlevest főzhetünk. Ha pedig tálalás előtt  petrezselyemzölddel megszórjuk, és persze előre nem áruljuk el csemetéinknek hogy sárgarépa levest kínálunk neki, akkor biztos vele a siker.





Hozzávalók:

3 db sárgarépa
1 nagy krumpli
1 kisebb vöröshagyma
őrölt bors
szerecsendió (el is hagyható)
1 csipet kurkuma (el is hagyható)
2 tk ételízesítő
2 dl főzőtejszín
2 ek olaj
8 dl víz
petrezselyemzöld a tálaláshoz
 




A sárgarépát pucoljuk meg és vékonyan karikázzuk fel. A krumplit és a vöröshagymát pucoljuk meg, majd a hagymát vágjuk fel apróra, a krumplit kockázzuk fel.

Az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre.

Ezután adjuk hozzá a sárgarépát és a krumplit, majd keverjük alaposan össze, és pároljuk pár percig.

Ezután öntsük fel a vízzel, ízlés szerint fűszerezzük, majd főzzük puhára a zöldségeket.

Végül botmixerrel pépesítsük, keverjük hozzá a tejszínt, majd tegyük vissza a tűzre, és melegítsük forráspontig. Ekkor zárjuk el a gázt, mert főzni már nem kell.

Tálaláskor merjük a levest tányérba, szórjuk meg apróra vágott petrezselyemzölddel, majd úgy kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése