2019. szeptember 7., szombat

Marcipános szilvás pite.




A piacon szinte egymást érték a szilvás standok, egyik szebb, és nagyobb volt mint a másik, így aztán ezen a hétvégén a szilváé a főszerep, mert persze hogy nem tudtam neki ellenállni. Végül úgy döntöttem, hogy egy egyszerű szilvás pitét sütök.... de, mivel volt itthon egy csomag marcipán, így azt reszeltem először a tésztára, majd kiraktam a felezett, ízesített szilvával, végül pedig édes morzsával szórtam meg. Sütés közben belengte a konyhát a fahéjas szilva illata, és alig vártam hogy kisüljön, na és persze hogy kihűljön. Az omlós tészta, a szaftos szilvás töltelékkel, és a ropogósra sült édes morzsával pedig nagyon, de nagyon finom......






 Hozzávalók a tésztához:

25 dkg liszt
15 dkg vaj (v. 10 dkg sertészsír)
5 dkg porcukor
1 db tojás (nagy)
2 tk sütőpor
csipet só
szükség esetén 1-2 ek hideg víz

A lisztet keverjük össze egy csipet sóval, majd adjuk hozzá a felkockázott, hideg vajat és kezdjük el összemorzsolni.

Amikor már kellően morzsalékos keverjük hozzá a porcukrot, majd adjuk hozzá az egész tojást, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. (ha túl száraz lenne, akkor szükség esetén adhatunk hozzá 1-2 ek hideg vizet)

Ezután lisztezett sütőpapíron nyújtsuk ki, béleljük ki vele a piteformát, majd tegyük be a hűtőbe kb. 30 percre, hogy kellően lehűljön.






 Töltelék hozzávalói:

kb. 15 db szilva 
25 dkg marcipán
2 cs vaníliás cukor
1 kk őrölt fahéj


A szilvát vágjuk félbe, távolítsuk el a magot, szórjuk meg a vaníliás cukorral és az őrölt fahéjjal, majd keverjük össze. 

A piteformát vegyük ki a hűtőből, majd egy nagyobb lyukú reszelőn, reszeljük a tésztára a marcipánt.

Ezután rakjuk ki a felezett, és ízesített szilvával, majd szórjuk meg az édes morzsával.






Édes morzsa hozzávalói:

10 dkg liszt
5 dkg zabpehely
5 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
10 dkg vaj (puha)


A lisztet keverjük össze a zabpehellyel, a porcukorral és a vaníliás cukorral, majd adjuk hozzá a puha vajat, és gyors mozdulatokkal morzsoljuk össze úgy, hogy darabos maradjon.

Ezután az édes morzsát szórjuk a szilva tetejére.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 45-50 perc alatt süssük szép aranybarnára. (Én légkeverésnél 170 fokon, 45 percig sütöttem)

A sütőből kivéve a formában hagyjuk kihűlni. (Nekem kivehető aljú a piteforma, így pár perc után átteszem egy rácsra, és úgy hűtöm ki a pitét.)

Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg a pitét porcukorral, majd szeleteljük fel, és úgy kínáljuk. A tészta finom omlós, a marcipános-szilvás töltelék kellően szaftos, a tetején az édes morzsa pedig jó ropogósra sül.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése