2016. február 18., csütörtök

Karamellás-habos körtetorta.




A napokban ünnepeltem a blog 7. születésnapját, és mint minden évben ilyenkor, egy-egy finom sütemény kerül az asztalra. Idén erre a karamellás körtetortára esett a választásom, mely nem éppen az egyszerű sütemények kategóriájába tartozik, viszont nagyon, de nagyon finom. Az elkészítése ugyan nem túlzottan nehéz, viszont elég időigényes, így csakis ráérős napokon fogjunk hozzá. A tésztája egy egyszerű kakaós piskóta, melyre karamellizált körte, vajkaramellás krém, majd a tetejére habkorona került, melyet szintén vajkaramellel csorgattam meg, csakis az íze kedvéért. Első olvasásra lehet túlságosan tömény édesnek tűnhet a torta, de a sok karamell ellenére ez egyáltalában nincs így. Nálunk nagy sikere volt ennek az igazán ünnephez illő tortának.....






 Tészta hozzávalói 24 cm-es tortaformához:

15 dkg porcukor
15 dkg liszt
2,5 dkg kakaó (cukrozatlan)
4 db tojás (nagy)
2 ek forró víz


A keverőtálba tegyük bele a porcukrot, majd adjuk hozzá az egész tojásokat, és pár perc alatt keverjük jó habosra. (legalább háromszorosára)

Ezután állandó keverés mellett csorgassuk hozzá a forró vizet, és keverjük tovább még 1-2 percig. 

A lisztet keverjük össze a kakaóval, és szitáljuk hozzá a cukros-tojáshabhoz, majd fakanállal óvatosan forgassuk össze, hogy a hab ne nagyon törjön össze. 

A tortaformát zsírozzuk, és lisztezzük ki, majd egyenletesen öntsük bele a masszát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 30-35 percig, tűpróbáig. (Sütés közben lehetőleg ne nyissuk ki a sütő ajtaját, mert különben összeesik a piskóta. Én légkeverésnél 150 fokon, 30 percig sütöttem)

Amikor a tészta megsült, először pár percre csak jó résnyire nyissuk ki a sütő ajtaját, majd csak utána vegyük ki a sütőből. 

Először hagyjuk a formában pár percig hűlni a tésztát, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.





Körte hozzávalói:

70 dkg körte
5 dkg barna cukor
1 cs vaníliás cukor
1 tk őrölt fahéj
0,5 dl fehérbor (v. víz)


A körtét pucoljuk meg, majd vágjuk félbe, távolítsuk el a magházat, és ízlés szerint daraboljuk fel. (én kisebb kockákra vágtam)

Egy serpenyőbe tegyük bele a feldarabolt körtét, öntsük rá a bort (v. vizet), szórjuk meg a barna cukorral, a vaníliás cukorral, és az őrölt fahéjjal, majd néha megkeverve pároljuk roppanósra. 

Ezután óvatosan kevergetve addig karamellizáljuk, még a leve teljesen elpárolog, majd hűtsük ki egészen.





 Vajkaramell hozzávalói:

10 dkg kristálycukor
1 ek víz
1 dl tejszín
2,5 dkg vaj


A kristálycukrot tegyük bele egy serpenyőbe, majd adjuk hozzá a vizet, és kevergetve karamellizáljuk világos színűre.

Ekkor vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a vajat, és keverjük simára. Ezután öntsük hozzá a tejszínt, majd tegyük vissza a tűzre, és kevergetve pár perc alatt főzzük sűrűre. (amikor hozzáöntjük a tejszínt, hirtelen összekapja a cukrot, de ez főzés közben felolvad)

Az elkészült vajkaramellt tegyük félre és hagyjuk hűlni.





Karamellás krém hozzávalói:

5 dl Hulala (v. habtejszín)
2,5 dl tej
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
6 db tojássárga (nagy)
20 gramm porzselatin
1 dl víz


Egy fém tálba öntsük bele a tejet, és adjunk hozzá 3 dl Hulalát (v. habtejszínt), a porcukrot, és a vaníliás cukrot.

Ezután gőzfürdő fölött kezdjük el felmelegíteni. Amikor már kezd meleg lenni, egyesével keverjük hozzá a tojássárgákat. (mindegyik sárgával külön-külön is keverjük alaposan össze) 

Ezután állandó keverés mellett addig főzzük, még sűrűbb állagú nem lesz. (én kb. 20 percig kevergettem, és egy sűrűbb, de még folyós állagot kaptam.

Ekkor vegyük le a gőzfürdőről, és keverjük hozzá az előzőleg elkészített vajkaramellt.

Ezután forraljuk fel az 1 dl vizet, majd vegyük le a tűzről, és állandó keverés mellett, adjuk hozzá a zselatint. Addig keverjük, még a zselatin teljesen feloldódik, és éppen csak langyos lesz.

Ezután öntsük hozzá a főzött-karamellás krémhez, keverjük alaposan össze, majd állandó kevergetés mellett hűtsük ki teljesen. (még ekkor is eléggé lágy lesz a massza)

A maradék 2 dl Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd apránként keverjük hozzá a krémhez.





A torta összeállítása:

A tejesen kihűlt tésztát vágjuk félbe, majd az alsó lapot helyezzük vissza a sütőpapírral kibélelt tortaformába.

Ezután a kihűlt körtét egyenletesen osszuk el a tésztán, majd öntsük rá a karamellás-habos krémet, és helyezzük rá a másik tésztalapot.

Ezután tegyük be a hűtőbe pár órára, (v. egy egész éjszakára) hogy a krém teljesen megdermedjen.

A teljesen megdermedt tortát vegyük ki a hűtőből, majd helyezzük tortatálra. Közben verjünk kemény habbá 2 dl Hulalát (v. habtejszínt) majd kanalazzuk rá a torta tetejére. Ízlés szerint vajkaramellel vagy olvasztott csokoládéval is megcsorgathatjuk.

Tálalás előtt éles késsel ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk


6 megjegyzés:

  1. Már a vajkaramellás krém kifejezésnél megvettél :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Annyit mondok, hogy valami isteni finom, csak egy kicsit macerás. Persze az is lehet, hogy csak én voltam türelmetlenebb. :)

      Törlés
  2. Engem is meg fogott ez a vajkaramell. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Nikol köszönöm! :)

      Törlés
    2. Megcsináltam, Isteni ez a recept. Az egész családot elbűvölte

      Törlés
    3. Kedves Nelli! Nagyon köszönöm hogy megcsináltad, és örülök hogy nagy sikere volt a családod körében.
      További jó sütést-főzést kívánok!

      Törlés