2015. április 21., kedd

Medvehagymás tészta szalonnával, tejföllel, és sajttal.




Lassan a vége felé közeledünk a medvehagyma szezonnak, így a mai ebédkészítésnél is főszerepet kapott. Egy kb. fél óra alatt elkészíthető tésztás fogás került ma a tányérunkra, és mondhatom az egyszerűsége ellenére nagyon finom volt. A medvehagymát pépesítettem, és a liszttel, tojással, sóval tésztát gyúrtam, majd enyhén sós vízben kifőztem. Még a tészta főtt, a császárszalonna szép pirosra sült. Ezután csak egyszerűen összekevertem, majd tálaláskor tejfölt kanalaztam rá, és reszelt sajttal szórtam meg.






Hozzávalók:

20 dkg liszt
10 levél medvehagyma
2 db tojás
1 tk só
15 dkg császárszalonna
10 dkg sajt
tejföl (ízlés szerint)
1 ek olaj






A medvehagymát vágjuk fel vékony csíkokra, majd egy tojással együtt tegyük bele az aprítógépbe, és pépesítsük.

A lisztet keverjük össze a sóval, majd csináljunk a közepébe egy mélyedést és öntsük bele a pépesített medvehagymát. Ezután adjuk hozzá a másik tojást, és villával kezdjük el összekeverni, majd kézzel folytatva gyúrjuk alaposan össze a tésztát. (ha szükséges akkor még egy kevés lisztet adhatunk hozzá, hogy egy könnyen nyújtható tésztát kapjunk)

Ezután nyújtsuk ki vékonyra a tésztát, majd vágjuk fel metéltnek. (én tésztagéppel nyújtottam, és vágtam fel, de ezt kézzel is megtehetjük)

A császárszalonnát vágjuk fel kisebb kockákra, majd adjuk az olajhoz, és többször megkeverve, süssük szép pirosra. 

A metélt tésztát főzzük ki enyhén sós vízben, majd szűrjük és csepegtessük le. Ezután adjuk hozzá a pirosra sült szalonnához, majd keverjük alaposan össze. 






Tálalás előtt szedjük a szalonnás tésztát tányérra, majd locsoljuk meg a tejföllel, és szórjuk meg a reszelt sajttal, majd úgy kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése