2015. február 21., szombat

Füstölt kékkagyló mascarponekrémmel és sós keksszel.




A minap éppen vendégeket vártam, és szerettem volna egy finom előétellel kedveskedni, amikor is eszembe jutott, hogy még van egy felbontatlan doboz füstölt kékkagyló itthon. Már csak azt kellett eldönteni, hogy milyen formában is tálaljam fel. Ekkor jött az ötlet, hogy készítek egy fűszeres mascarponekrémet, majd sós kekszet sütök, és így állítom össze a kis falatkákat. Mivel már magában is finom volt minden hozzávaló, így aztán együtt sem kellett csalódnom, mert nagyon, de nagyon finomra sikeredett. Persze tudom nem mindenki szereti az ilyen jellegű ételeket, így ezeket a vendég váró falatkákat csakis azoknak ajánlanám akik szeretik a tengeri herkentyűket, pontosabb jelen esetben a füstölt kékkagylót.







Hozzávalók:

10 dkg füstölt kékkagyló (repce olajban)
15 dkg mascarpone
2 ek tejföl
őrölt fehér bors
1 db citrom
1-2 ek citromlé


A kagylót tegyük bele egy szűrőbe, és hagyjuk hogy az olaj teljesen lecsepegjen.

A mascarponét tegyük bele egy tálba, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és keverés közben adjunk hozzá annyi tejfölt és citromlevet, hogy jó krémes legyen.

A citromot vékonyan karikázzuk fel, majd vágjuk kisebb cikkekre.







 Sós keksz hozzávalói:

15 dkg búzaliszt
5 dkg kukoricaliszt
10 dkg vaj
1-2 ek tejföl
1 mk só
2 ek szezámmag


A kétféle lisztet, a szezámmagot, és a sót keverjük össze, majd adjuk hozzá a hideg, felkockázott vajat. Ezután kezdjük el összemorzsolni, majd apránként adjuk hozzá a tejfölt, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze. (apránként adjuk hozzá a tejfölt, nehogy túl lágy legyen a tészta)

Enyhén lisztezett sütőpapíron nyújtsuk ki kb. fél centi vastagra, és vágjuk fel ízlés szerinti méretűre. (én 3x3 cm-es kockákra vágtam fel)
Ezután a sütőpapírral együtt emeljük át egy gáztepsire.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 15-20 perc alatt süssük szép világos színűre. (én légkeverésnél 160 fokon, 15 percig sütöttem)
A sütőből kivéve helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.







Tálaláskor a mascarponekrémet kanalazzuk rá a kekszre, majd helyezzünk rá egy füstölt kékkagylót, és egy cikk citromot, majd úgy kínáljuk.



1 megjegyzés: