2014. augusztus 22., péntek

Hétvégi receptajánló!!! Zöldséges-tejszínes csirkemell.




Erre a hétvégére megint egy nagyon egyszerűen, és gyorsan elkészíthető receptet hoztam. Mivel köretnek barna rizst készítettem, és annak a főzési ideje kicsivel tovább tart, így azzal kezdtem az ebédfőzést. Ezután a csirkemellet elősütöttem, majd a roppanósra párolt zöldségekkel, és a tejszínnel készre főztem. Mire a hús és a zöldségek elkészültek, a rizs is puhára főtt, és már tálalhattam is. A barna rizs helyet, ízlés szerint készíthetünk fehér rizst, tésztát, vagy éppen krumplipürét.







 Hozzávalók:

1 filézett csirkemell
1 kisebb cukkini
1 nagyobb sárgarépa
20 dkg gomba
3 gerezd fokhagyma
1 tk liszt
2 dl főzőtejszín
őrölt fehér bors
szerecsendió
kakukkfű
2 ek rizsolaj (v. étolaj)






A csirkemellet vágjuk fel kisebb kockákra, és sózzuk, borsozzuk, keverjük alaposan össze, majd hagyjuk kicsit állni, hogy az ízek átjárják.

A fokhagymát vágjuk fel apróra. A sárgarépát vékonyan szeleteljük fel, a cukkinit és a gombát vágjuk fel ízlés szerint.

Egy wokba (v. serpenyőbe) hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá a fokhagymát, és pár pillanat múlva a csirkemellet is. (figyeljünk, nehogy a fokhagyma megégjen, mert keserű lesz!!!)

Ezután kevergetve pirítsuk 5-6 percig, majd egy szűrőkanállal szedjük ki a húst is, és a fokhagymát is. (én a húst kanállal szedtem ki, majd az olajat leszűrtem, hogy ne maradjon benne fokhagyma)

Hevítsük fel újra az olajat, majd adjuk hozzá a sárgarépát, és pirítsuk pár percig. Ezután adjuk hozzá a cukkinit, majd a gombát, és szintén pirítsuk pár percig. Közben ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg egy csipet szerecsendióval, és ízlés szerint kakukkfűvel.

Amikor a zöldségek már félpuhára párolódtak, szórjuk meg a liszttel, és keverjük alaposan össze. Ezután adjuk hozzá az elősütött fokhagymás csirkemellet, majd öntsük fel a tejszínnel. Félig fedjük le a wok tetejét, majd főzzük pár percig, hogy a zöldségek még roppanósak maradjanak, és a szaft kissé besűrűsödjön.

Közben ízlés szerint készítsünk mellé köretet. Én barna rizst főztem, de tésztával, vagy éppen krumplipürével is tálalhatjuk.

Tálaláskor a rizst (v. ízlés szerinti köretet) szedjük tányérra, majd kanalazzuk rá az elkészült zöldséges-tejszínes csirkemellet, és úgy kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése