2014. augusztus 27., szerda

Pudingos-leveles párna karamellizált őszibarackkal.




A készen vásárolt, és előnyújtott leveles tésztának köszönhetően kb. fél óra alatt az asztalra tudjuk varázsolni ezt az egyszerű süteményt. A tésztát ízlés szerint előre is megsüthetjük, mivel száraz, hűvös helyen tárolva, még másnapra is finom ropogós marad. A pudingos krémmel, és a karamellizált őszibarackkal, viszont csakis tálalás előtt töltsük meg a tésztát, mert különben átázik, és teljesen élvezhetetlen lesz a sütemény. Ízlés szerint bármilyen gyümölcs kerülhet a pudingos krémre, de mivel nálunk éppen most érik az őszibarack, így természetes volt, hogy azzal készítem el.







Hozzávalók:

1 cs leveles tészta
1 cs vaníliás pudingpor
4-5 ek porcukor
1 cs vaníliás cukor
1 db tojás
5 dl tej



Az előnyújtott leveles tésztát, vágjuk fel hat egyforma darabra. Ezután a szélektől kb. egy centiméterre, a késhegyével vágjuk be félig a tésztát, majd a közepét villával böködjük meg. (vigyázzunk hogy ne vágjuk át egészen a tésztát!!!!)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd magasabb hőmérsékleten süssük szép pirosra, ropogósra. Ezután vegyük ki a sütőből, majd hűtsük ki teljesen mielőtt megtöltenénk a pudingos krémmel.

A porcukrot keverjük simára a tojássárgájával, majd keverjünk hozzá egy kevés tejet, végül pedig a pudingport is.

A maradék tejet melegítsük forráspontig a vaníliás cukorral, majd  állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a pudingos keveréket. Ezután állandó keverés mellett, addig főzzük hogy besűrűsödjön. 

A tojásfehérjét egy csipet sóval verjük kemény habbá, majd keverjük hozzá a még forró pudinghoz. Ezután hűtsük ki teljesen. (közben egyszer-kétszer keverjük át)
 






Karamellizált őszibarack hozzávalói:

3-4 db őszibarack
2-3 ek barna cukor
1 cs vaníliás cukor
csipet őrölt fahéj


A barackok haját húzzuk le, majd ízlés szerint daraboljuk fel.

Ezután tegyük bele egy serpenyőbe, majd adjuk hozzá a barna cukrot, és a vaníliás cukrot. Ezután néha, óvatosan megkeverve addig karamellizáljuk, még a barack megpuhul, és a cukros-szirup kissé besűrűsödik. (ha a barack túl sok levet engedne, akkor félpuhán szedjük ki a szirupból, majd úgy sűrítsük be) Végül hűtsük ki egészen.

Tálalás előtt a teljesen kihűlt pudingos krémet, és a karamellizált őszibarackot kanalazzuk a leveles tésztára, majd úgy kínáljuk.


1 megjegyzés:

  1. Ciao!!! :-)
    Che dire,sono deliziose queste sfogliette.. :PP
    Bravissima,baciiii <3

    VálaszTörlés