2012. október 17., szerda

Brokkoli-krémleves.



 Hűvös, őszi estéken nincs is jobb mint egy finom, forró krémleves. Főként amely ráadásul rövid idő alatt el is készül. Mivel tegnap egész nap esett az eső, és nagyon hideg volt, így gyorsan főztem egy melengető krémlevest. Szerencsére nagyon szép brokkolit sikerült a zöldségesnél beszereznem, így adott volt, hogy brokkoli krémlevessel kényeztessem magam. Recepten nem is nagyon agyaltam, hanem csak úgy jött magától. Került bele brokkoli, krumpli, fűszerek, és a végén mustárral elkevert tejföllel habartam be. A végeredmény pedig egy finom krémes, és melengető leves volt, melyet sajtos pirítóssal tálaltam.







Hozzávalók:

50 dkg brokkoli
1 nagyobb krumpli
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2-3 dkg Rama margarin
1 ek olívaolaj
 2 db húsleveskocka
őrölt bors
szerecsendió
1 ek mustár
2 dl tejföl


A brokkolit szedjük rózsáira, a krumpli pucoljuk meg és vágjuk fel kisebb kockákra, a vöröshagymát és a fokhagymát vágjuk fel apróra.

Hevítsük fel a margarint és az olajat, majd adjuk hozzá a vöröshagymát és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá a fokhagymát, majd pár pillanat múlva a rózsáira szedett brokkolit, és a kockára vágott krumplit. Keverjük alaposan össze, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje. Ezután ízlés szerint fűszerezzük, majd főzzük puhára.

A puhára főtt zöldségeket botmixerrel pépesítsük, majd tegyük vissza tűzre. 
A tejfölt keverjük simára a mustárral, majd állandó keverés mellett csorgassuk a levesbe. Ezután forraljuk ki, és pár percig még főzzük.

Közben készítsük el a sajtos pirítóst. Én félbevágtam a zsemléket, majd melegszendvics sütőbe pirosra, ropogósra sütöttem. Amikor elkészült megszórtam reszelt sajttal, amely szépen ráolvadt.

Tálaláskor a krémlevest csepegtessük meg olívaolajjal, és a sajtos pirítóssal kínáljuk.


6 megjegyzés:

  1. Jajj, hogy kívánom:) Még a múlt héten megláttam a Pinteresten egy sajtos - brokkoli levest, hát azóta kívánom, de sehol sem találok felénk friss brokkolit:) De ami késik nem múlik:)

    VálaszTörlés
  2. Nagy kedvencem!! Lopom a receptet! ;)

    VálaszTörlés
  3. A krémlevesek fantasztikusak, ez is! Bármilyen zöldség-formában jöhet. A minap cukkinivel főztem.

    VálaszTörlés
  4. Gizike, éppen ma pároltam egy nagy csokor brokkolit a lányoméknál, és legalább fele megmaradt, hát el határoztam hogy holnap főzök belőle, brokkoli krém levest, és itt van...pont nálad is az van! Nagyon guszta, és finom! Puszillak,

    VálaszTörlés
  5. Megcsináltam, nagyon finom!!! Köszönet a receptért!

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm mindenkinek a hozzászólást!!!

    Lizann!
    Nagyon örülök, hogy Neked is ízlett, és köszönöm hogy megírtad!!! :)

    VálaszTörlés