2011. december 9., péntek

Tiramisu golyók.




Karácsony előtt mindig begolyózok!!! Persze azért ezt ne értsétek szó szerint, (habár lehet van benne igazság:)))) mert finomabbnál, finomabb egy-két harapásnyi csokoládés, vagy éppen kekszes golyókról van szó. Az ünnepre sütögetvén pl. a leeső piskótaszélekből rumos golyó készül, de nem tudok ellenállni a csokoládéból készült  trüffelnek sem. Idén úgy döntöttem szeretnék valami új ízt kipróbálni, persze mindenképpen golyónak megformázva. Beszélgetés közben ezt megemlítettem egy kedves ismerősömnek, és Ő már rá is vágta, hogy miért nem csinálsz tiramisu golyókat. Miért is ne??? Tettem fel magamnak a kérdést, és abban a pillanatban már tudtam, hogy mindenképpen kipróbálom. A tiramisu golyók elkészültek, leteszteltük, és örömmel jelenthetem be, hogy kitűnőre vizsgáztak. A mascarponéval, kávéval és Amaretto likőrrel összegyúrt keksz, a közepében lévő likőrbe áztatott vörös áfonyával, selymesen olvadt szét a szánkba minden  harapásnál. Mivel nagyon egyszerű az elkészítése, és sütést nem igényel, viszont nagyon-nagyon finom, így bátran merem ajánlani mindenkinek, de legfőképpen a kevés idővel rendelkező háziasszonyoknak.







Hozzávalók:
 25 dkg darált keksz (háztartási)
25 dkg mascarpone
2-3 ek porcukor
1 cs vaníliás cukor
1/2 dl erős feketekávé lefőzve
4-5 ek Amaretto likőr
Amaretto likőrbe áztatott vörös áfonya

hempergetéshez nesquik kakaó, és csokoládé forgács






A vörös áfonyát 1-2 órára beáztatni a likőrbe, hogy jól megszívja magát. Ezután leszűrni és jól lecsepegtetni.

A darált kekszet egy tálba tenni, majd meglocsolni az ízlés szerinti mennyiségű likőrrel, és a lefőzött fekete kávéval. Kicsit összekeverni, majd hozzáadni a mascarponét, a porcukrot, vaníliás cukrot és formázható masszává összegyúrni.(ha túl lágy lenne a formázáshoz, akkor egy kevés darált kekszet kell keverni a masszához)

A masszából vizes kézzel dió nagyságú golyókat formázni, majd ujjal kicsit szétnyomni és beletenni néhány szem, alaposan lecsepegtetett áfonyát. Ezután újra megformázni, majd ízlés szerint kakaóba, vagy csokoládé forgácsba beleforgatni.

Tálalás előtt mindenképpen pár órát hűtőbe pihentetni, hogy az ízek jól összeérjenek. Akkor a legfinomabb, ha legalább egy napot pihen mielőtt elfogyasztjuk.

18 megjegyzés:

  1. Jaj nekem!Már rőfnyi az elkészitendő listám,de ezt még felirom.Nagyon gusztusos és tuti finom.Karácsonyra elkészitem.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon finom lehet, guszta !

    VálaszTörlés
  3. Nagyon finom golyócska! Jó kis recept! Máris elvittem. Nálad is mindig találok ínyemre valót! :o)))

    VálaszTörlés
  4. Nagyon finom lehet, készülök én is ilyeneket gyártani karácsonyra, ez is közöttük lesz, köszi a receptet:)

    VálaszTörlés
  5. Ezt feltétlenül elkészítem én is, de mivel áfonyám nincs, valami más gyümölccsel! Talán meggyel is finom lesz!

    VálaszTörlés
  6. De jó!! Van darált kekszem, eredetileg kókuszgolyót akartam csinálni, de valószínű, hogy ezt is kipróbálom, nagyon tetszik!!

    VálaszTörlés
  7. Tiramisu :) Az egyik kedvencem, golyó formában pedig egy falat boldogság :)

    VálaszTörlés
  8. nyanyus!
    Ezzel én is így vagyok, két karácsonyra való receptet összegyűjtöttem, de ezt semmiképpen ne hagyd ki mert annyira finom.:)

    VálaszTörlés
  9. IllésKrisz..!
    Köszönöm. Én is szívesen nézelődök Nálad, és lassan rászokom a péksüteményekre, mert Te csodálatosakat sütsz.:)

    VálaszTörlés
  10. trollanyu!
    Én köszönöm, hogy kipróbálod a receptet!! Biztosan sikere lesz Nálad is.:)

    VálaszTörlés
  11. marisz57!
    Az biztos, hogy meggyel is nagyon finom lesz. Főleg ha még az a meggy ázik egy kis rumba előtte.:)

    VálaszTörlés
  12. María!
    A kókuszgolyó is nagyon finom, de nem fogod megbánni, ha ezt készíted el.:)

    VálaszTörlés
  13. Vikvi!
    Teljesen egyetértek veled!!!:)

    VálaszTörlés
  14. Gizike! Én már be is szereztem hozzá minden összetevőt (Amarettó kivételével az nálam rumaroma lesz, remélem ez nem szentség törés, gyerekek is fogyasztani fogják), már alig várom, hogy neki álljak elkészíteni, biztosan nagyon-nagyon finom lesz. Köszönöm ezt a fantasztikus ötletet, receptet!

    VálaszTörlés
  15. Tündi!
    Én köszönöm, hogy elkészíted a receptemet. Bizony rumaromával is nagyon finom lesz!!! Biztosan ízleni fog az egész családnak, nálunk legalábbis nagyon kapós volt. Az ünnep előtt legyártok én is még egy adagot.:)

    VálaszTörlés