2011. október 19., szerda

Túrós Zserbó.



Egyik nagy kedvencünk a zserbó, és nincs is olyan ünnep, melyre ne sütném meg. Most a zserbót egy kicsit átváltoztatva, az eredeti lekváros-diós töltelék mellett, finom túrós masszával sütöttem meg. Már nagyon régen sütöttem így, és most is csak az juttatta az eszembe, hogy a fagyasztóba pakolászás közben a kezembe került egy zacskó, melyben  darált dió volt.  Mivel a zserbót én jó sok lekvárral, és dióval szeretem, ahhoz pedig nem lett volna elég ez a dió, így gondoltam itt a remek alkalom a túrós zserbó sütésére. Ennél a süteménynél kétféle lapot kell gyúrni, egy sárgát, és két barnát, de ez ne vegye el senkinek a kedvét, mert lehet kicsit tovább tart az összeállítása a süteménynek, viszont a végeredmény kárpótol a ráfordított időért. Én most a tésztába zsírt tettem a vaj helyett, mert szerintem így sokkal omlósabb lesz a sütemény.






Hozzávalók a kakaós lapokhoz:

25 dkg liszt
10 dkg kristálycukor
6 dkg vaj (v. zsír)
1 ek kakaó
1 kk szódabikarbóna
2 kk sütőpor
2-3 ek tejföl


Egy tálba beletenni a lisztet, majd hozzáadni a puha vajat (v. zsírt) és elkezdeni összemorzsolni. Amikor már kezd morzsalékos lenni, hozzáadni a cukrot, a szódabikarbónát, a sütőport, a kakaót és jól összekeverni. Ezután kanalanként hozzáadni a tejfölt, és egy könnyen nyújtható tésztává összegyúrni. (a tejfölt apránként tenni bele, nehogy túl lágy tésztát kapjunk)
Ezután kétfelé venni a tésztát, és két gombócot gyúrni belőle, majd felhasználásig a hűtőbe tenni.



Hozzávalók a sárga laphoz:

15 dkg liszt
5 dkg kristálycukor
3 dkg vaj (v. zsír)
1/2 kk szódabikarbóna
1 kk sütőpor
1-1,5 ek tejföl

A lisztet egy tálba tenni, majd hozzáadni a puha vajat (v. a zsírt) és elkezdeni összemorzsolni. Amikor már kezd morzsalékos lenni, hozzáadni a cukrot, a szódabikarbónát és a sütőport, majd jól összekeverni. Ezután apránként hozzáadni a tejfölt, és egy könnyen nyújtható tésztává összegyúrni. (a tejfölt apránként tenni bele, nehogy túl lágy tésztát kapjunk)
Ezután a hűtőbe tenni, felhasználásig.





Töltelék hozzávalói:

50 dkg túró
3 tojás
1 cs vaníliás pudingpor (főzős)
1 cs vaníliás cukor
reszelt citromhéj
porcukor
1 ek tejföl

sárgabarack lekvár
darált dió
vaníliás cukor

Egy tálba beletenni a túrót, és villával kicsit összenyomkodni. Ezután hozzáadni az ízlés szerinti mennyiségű porcukrot, a vaníliás cukrot, a vaníliás pudingport,  a reszelt citromhéjat, a tejfölt, a tojások sárgáját és jól összekeverni.

A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verni, majd óvatosan a túrós masszához keverni.

Egy 22 x 32 cm-es tepsit kibélelni sütőpapírral, majd a hűtőből kivett, és kinyújtott sárga tésztát belehelyezni. (én ezt a tésztalapot a sütőpapíron nyújtottam ki, és úgy helyeztem bele a tepsibe)

Ezután ízlés szerint megkenni a tésztát lekvárral, majd megszórni a darált dióval, és a vaníliás cukorral.

Kinyújtani az egyik barna tésztát, majd befedni vele a tepsiben lévő, lekváros-diós tölteléket.
Ezután vékonyan megkenni lekvárral, és megszórni darált dióval. (ez a lekváros-diós réteg vékonyabb legyen mint az előző lapon lévő)
Ezután óvatosan rákanalazni a túrós masszát.

Végül kinyújtani a másik barna tésztát is, és óvatosan befedni vele a túrós masszát. Tetejét villával több helyen megböködni.

Előmelegített sütőbe tenni, majd közepes lángon 45-50 perc alatt készre sütni. (én légkeverésnél, 150 fokon 45 percig sütöttem)
A sütőből kivéve a tepsiben hagyni teljesen kihűlni a süteményt.

Egy tábla tortabevonó csokoládét gőz fölött felolvasztani, majd hozzáadni 2 ek étolajat és simára keverni.
Ezután a teljesen kihűlt tészta tetejére csorgatni és egyenletesen elsimítani.
Pár perc alatt a csokoládé megdermed a sütemény tetején.

Tálalás előtt, éles késsel, ízlés szerint a tepsiben felszeletelni.

14 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta! Régóta szeretném kipróbálni, azt hiszem hétvégén sort is kerítek rá! Köszönöm a receptet! :)

    VálaszTörlés
  2. Én meg akkorákat nyelek. Nem is hallottam még turós változatról. Kár hogy vissza kell fognom magam édességek terén. Nagyon jól néz ki, s milyen finom lehet ?! Bebujva a kamrába be tudnék csapni 1-2-3 szeletet :))

    VálaszTörlés
  3. Hm, biztos finom lehet. Egyszerű és nagyszerű párosítás :)

    VálaszTörlés
  4. Ez a recept nekem is megvan!! Jó ötlet a zsír a tésztába! Nagyon szép lett, és biztosan finom! :)

    VálaszTörlés
  5. Gizus!Ez mesés!Nagyon finom lehet!Annyira guszta a képen is!Meg kell sütnöm! A zsír én is jobban szeretem az ilyen tésztákba.

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép lett a zserbód! Túróval még nem volt szerencsém megkóstolni de biztosan nagyon finom volt!

    VálaszTörlés
  7. Hű, de jól néz ki, és mennyire finom lehet! Nagyon jó párosításnak tűnik, én sem ismertem még ezt a változatot! a receptet vittem! :)

    VálaszTörlés
  8. Gyönyörűen sorakoznak ott a tálcán:) Túrósat még nem ettem sosem, de sajnos nemis fogok, mert nincs túróm.

    VálaszTörlés
  9. Máris kinyomtatom a receptjét! nagyon mutatós sütemény. A legközelebbi szeánszra meg kéne sütnöm...Guszta!!

    VálaszTörlés
  10. Már én is régen szeretném kipróbálni. De most már van egy szuper receptem is hozzá! Csodaszépek lettek. Milyen pontosan vágtad, szerintem mm-re ugyanakkorák. :)))

    VálaszTörlés
  11. Csatlakozom: még én sem hallottam túrós zserbóról, de próbát fogok tenni!

    Az originális változatot nem nagyon szeretem, de ez nagyon megfogott :-)

    VálaszTörlés
  12. Köszönöm, és mindenkinek csakis ajánlani tudom, mert nagyon finom!!:)

    VálaszTörlés
  13. Nagyon szeretném megsütni,nagyon finom lehet, Egy kérdésem van a vaníliás puding hova kerül bele?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hofica, a pudingport a túrós töltelékbe kell belekeverni.

      Törlés