2011. augusztus 4., csütörtök

Cukkinis frittata.




Nem is olyan régen Mézigörl-nél nézelődtem, és éppen akkor frittatát készített paradicsomsalátával. Igaz nála spenót került bele, én pedig cukkinivel készítettem el, és a paradicsomsaláta is kicsit más. Viszont a mai ebédhez az ötletet neki köszönhetem. Amilyen gyorsan elkészült, olyan gyorsan el is fogyott. Én csak így a kettőt együtt ettem, de friss kenyérrel, vagy péksüteménnyel lett volna az igazi. (ezektől most eltekintettem, de így is nagyon laktató) Nyugodt szívvel ajánlanám minden cukkini kedvelőnek, akár reggelire, ebédre vagy éppen vacsorára.






3 db tojás
1 dl tejszín
2 marék reszelt, kinyomkodott, cukkini
olívaolaj

őrölt bors
szerecsendió
2 gerezd fokhagyma
petrezselyemzöld
reszelt sajt






Egy serpenyőbe olívaolajat hevíteni, majd rányomni a fokhagymát és egy kicsit megfuttatni.(párpillanatig, nehogy megégjen a fokhagyma)
Ezután hozzáadni a lereszelt, és a levétől kinyomkodott cukkinit. Jól összekeverni és ízlés szerint fűszerezni. Párolás közben megszórni az apróra vágott petrezselyemzölddel.

A tojásokat egy tányérba felütni, majd villával jól felverni. Ezután hozzákeverni a tejszínt.
A készre párolódott cukkinire önteni a tojással elkevert tejszínt, majd készre sütni.
Végül a tetejére ízlés szerint sajtot reszelni. (a melegtől szépen ráolvad a sajt a tetejére)

Tálaláskor paradicsomsalátát és friss kenyeret, péksüteményt kínálhatunk hozzá.

12 megjegyzés:

  1. Nagyon ennivaló, guszta! Paradicsomsalátát és egy kis péksüteményt kérnék hozzá!:-))

    VálaszTörlés
  2. Fantasztikusan néz ki:) Azt tudom, hogy finom is, mert én is szoktam ilyet készíteni. Ma én is cukkinis ételt főztem, nem lehet megunni:)

    VálaszTörlés
  3. Tényleg sok cukkinis ételt készitesz,de tényleg nem lehet megunni,igy még nem probáltam.Cukkinis palacsinta is egy jó ötlet egyébként,én tavaly azt csináltam

    VálaszTörlés
  4. Milyen egyszerű étel és tuti, hogy nagyon finom!Recept mentve! :o)))

    VálaszTörlés
  5. Imádom a cukkinit! Szerintem kipróbálás lesz, nemsokára! :)

    VálaszTörlés
  6. Éva!
    Oké, paradicsomsalátával és illatozó zsemlével küldöm neked.:)

    VálaszTörlés
  7. trollanyu!
    Köszönöm!! Én sem tudok betelni a cukkinis kajákkal. Így voltam most is.:)Jártam nálad és bizony szívesen megkóstoltam volna az ebédedet, nagyon guszta.:)

    VálaszTörlés
  8. Vanocska!
    Te egy gondolatolvasó vagy!!! Éppen a napokban kaptam egy palacsinta receptet, csak éppen arra várok, hogy nőjön már meg a cukkini a kertbe.:)

    VálaszTörlés
  9. Illéskrisz ....!
    Biztosan nálad is nagy sikere lesz. Fűszerezni meg mindenki ízlés szerint készítheti.:)

    VálaszTörlés
  10. Marika!
    Köszöntelek a cukkiniimádók táborában.:)

    VálaszTörlés