2010. március 26., péntek

Crepe susette


Ma megint egy olyan finomságot készítettem, amely már jó ideje várakozott a receptjeim között. Aztán tegnapelőtt a vacsoracsatában Polyák Lilla éppen ezt készítette el a vendégeinek. Így én sem bírtam tovább, ma ebédre elkészítettem. Már amikor először megláttam, tudtam hogy csakis finom lehet, de ezt most csak megerősíteni tudom. Egyszerű az elkészítése, és rövid idő alatt tálalható. Én a pörkölt mandulát mozsárban összetörtem, mert szerintem a grillázstól túl kemény lett volna egyben elrágcsálni. A vanília fagylalt pedig megkoronázta az egész desszertet.




6 db palacsinta
4 db narancs
1-1,5 dl 100%-os narancslé
1 cs vaníliáscukor
10 ek kristálycukor
likőr
3 dk vaj
5 dk mandula


Szokásos módon kicsit vastagabb palacsintákat sütni. (én reszelt narancshéjat is tettem a tésztába)

Két narancsot kifilézni és feldarabolni. A másik két narancsnak kifacsarni a levét.
6-7 ek kristálycukrot és a vaníliás cukrot elkezdeni karamellizálni. Ha már kezd szép barnás színt kapni, állandó keverés mellett hozzáadni a vajat, és egy narancs vékonyan levágott héját. Addig keverni még felolvad a cukorban a vaj. Ekkor hozzáönteni a kifacsart narancslevet, és még kb. 1-1,5 dl narancslét. Kevergetve jól kiforralni, majd hozzáadni a feldarabolt narancsot, és még pár percig együtt forralni. Végül meglocsolni narancs likőrrel. Én Amarettot (mandula likőrt) öntöttem hozzá. 1-2 percig még forralni, majd belehelyezni az összehajtogatott palacsintákat. Óvatosan átforgatni a szirupban, majd a tűzről levenni és tálalni.

Egy serpenyőbe elkezdeni karamellizálni a megmaradt cukrot, és a mandulát. Vigyázni, mert könnyen megég!!! Amikor már szép barnás színt kapott, levenni a tűzről és egy olajjal kikent tányérra önteni. Kihűteni, majd egy mozsárban kicsit összetörni.
Tálalás előtt ebbe a grillázsos mandulába jól meghempergetni a vanília fagyit.

Tálaláskor tányérra helyezni a palacsintát, meglocsolni a narancsos sziruppal, és a mandulás grillázsba hempergetett vanília fagylalttal tálalni.

8 megjegyzés:

  1. Hú,ez de finom lehet!:-))Te Gizi,áruld el,titokban kifőzdét vezetsz?Vagy quados büfét?:-DD
    Rengeteg,nagyon finomságos dolgokat raksz fel,nem győzöm olvasni is:-))

    VálaszTörlés
  2. Quados büfé? :D Ez nagyon jó!
    El is képzeltem,ahogy Gizi a quaddal robog háztól házig és kiszállítja a megrendelt ebédeket. :)

    Uh, tényleg nagyon jól néz ki a "narancsos palacsinta"!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon guszta lett! Már egy ideje én is készülődök megcsinálni, végre rászánhatnám magam :).

    VálaszTörlés
  4. Andi/cuki!
    Nagyon jó ötletet adtál, és nagyon tetszik a "quados" büfé!!!!:)))

    VálaszTörlés
  5. christaylor!

    Na majd jól meglepődsz ha megállok a quaddal a házatok előtt és felszolgálom az ebédet!!:)))

    Nagyon finom lett, főleg a fagyival.

    VálaszTörlés
  6. Ami!
    Köszönöm!!Ne halogassad tovább!!! Én is régen kinéztem már a receptet és most bánom hogy nem előbb csináltam meg.:)

    VálaszTörlés
  7. Bianka!
    Köszönöm, és neked is ajánlom!!:)

    VálaszTörlés