2017. július 23., vasárnap

Gyümölcsös joghurttorta.




Tombol a kánikula és én bizony be nem kapcsolom a sütőt, ha egy mód van rá. Ilyenkor készülnek a sütés nélküli sütemények, torták, mint pl. ez a gyümölcsös joghurttorta. A tortához háromféle gyümölcsöt használtam, citromot, szedret, és sárgadinnyét, de ez jól látható a rétegek színén is. A torta elkészítése igen egyszerű, viszont a várakozási idő eléggé hosszadalmas, mert minden rétegnek külön-külön kell megdermedni. Ezért érdemes már előző nap összeállítani, így a rétegeknek van idejük megdermedni, és az ízek is kellően összeérnek. Közvetlenül tálalás előtt vegyük csak ki a tortát hűtőből, mert akkor szépen feltudjuk majd szeletelni. Nálunk a joghurttortáknak mindig nagy sikere van, de ennek a rétegesnek egyszerűen nem tudunk ellenállni.....





Kekszes alap hozzávalói 24 cm-es tortaformához:

15 dkg Győri édes keksz
10 dkg vaj


A kekszet morzsoljuk össze (v. daráljuk le), majd adjuk hozzá a felmelegített vajat, és keverjük alaposan össze.

A tortatformát béleljük ki sütőpapírral, majd öntsük bele a kekszmorzsát, és tenyérrel egyenletesen lapogassuk el.

Ezután tegyük be a hűtőbe legalább fél órára, hogy kellően lehűljön mielőtt rákerül a joghurtos réteg.





Citromos joghurtréteg hozzávalói:

4 db citromos Danone joghurt (4x125 gramm)
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
1/2 citrom leve
2 dl Hulala (v. habtejszín)
12 gramm porzselatin + 0,5 dl víz


A joghurthoz adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a citromhéjat és a citromlevet, majd keverjük simára.

A vizet melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a porzselatint, és addig keverjük, míg teljesen feloldódik, és langyosra hűl.

Ezután öntsük hozzá a joghurtos keverékhez, majd keverjük alaposan össze.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd apránként szintén keverjük hozzá a joghurtos keverékhez. (én két részletben adtam hozzá a habot, és kézi habverővel kevertem simára)

Vegyük ki a hűtőből a kekszes alapot és a tortaformát magasítsuk meg dupla sütőpapírral, majd egyenletesen kanalazzuk rá a citromos krémet. (a joghurtos réteg kicsit magasabb lesz mint a tortaforma, azért kel megmagasítani pár centivel)

Ezután tegyük vissza a hűtőbe 1-2 órára, hogy teljesen megdermedjen.




Szedres joghurtréteg hozzávalói:

15 dkg szeder
2 db epres Danone joghurt (2x125 gramm)
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
2 dl Hulala (v. habtejszín)
12 gramm porzselatin + 0,5 dl víz


A joghurthoz adjuk hozzá a porcukrot és a vaníliás cukrot, majd keverjük simára.

A szedret turmixoljuk össze, majd egy szitán passzírozzuk át, hogy a magok ne kerüljenek bele a krémbe.

Ezután a szederpépet adjuk hozzá a joghurthoz, és keverjük simára.

A vizet melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a porzselatint, és addig keverjük, míg teljesen feloldódik, és langyosra hűl.

Ezután öntsük hozzá a joghurtos keverékhez, majd keverjük alaposan össze.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd apránként szintén keverjük hozzá a joghurtos keverékhez. (én két részletben adtam hozzá a habot, és kézi habverővel kevertem simára)

Vegyük ki a hűtőből a tortát, majd egyenletesen kanalazzuk rá a szedres krémet. 

Ezután tegyük vissza a hűtőbe 1-2 órára, hogy teljesen megdermedjen.




Sárgadinnyés joghurtréteg hozzávalói:

 25 dkg sárgadinnye (héj és mag nélkül)
2 db citromos Danone joghurt (2x125 gramm)
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1 mk őrölt fahéj
2 dl Hulala (v. habtejszín)
15 gramm porzselatin + 0,5 dl víz


A joghurthoz adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, és az őrölt fahéjat, majd keverjük simára.

A sárgadinnyét kockázzuk fel, turmixoljuk össze, majd adjuk hozzá a joghurthoz és keverjük simára.

A vizet melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a porzselatint, és addig keverjük, míg teljesen feloldódik, és langyosra hűl.

Ezután öntsük hozzá a joghurtos keverékhez, majd keverjük alaposan össze.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd apránként szintén keverjük hozzá a joghurtos keverékhez. (én két részletben adtam hozzá a habot, és kézi habverővel kevertem simára)

Vegyük ki a hűtőből a tortát, majd egyenletesen kanalazzuk rá a sárgadinnyés krémet.

Ezután tegyük vissza a hűtőbe 1-2 órára, hogy teljesen megdermedjen.




A teljesen megdermedt tortát vegyük ki a hűtőből, majd ízlés szerint rakjuk ki a tetejét a rétegekhez használt gyümölcsökkel.




Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel a tortát, majd úgy kínáljuk. Érdemes előző nap elkészíteni, mert akkor van idejük a rétegeknek megdermedni, és az ízek is jól összeérnek.


13 megjegyzés:

  1. Jaj, de jól néz ki! Tuti finom is!Kérek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Melinda! Bizony nagyon finom, alig győztük kivárni hogy végre megkóstolhassuk. :) Nyissad az ablakot, már küldöm is!

      Törlés
  2. Azta mindenit, de guszta ez a torta :) Nehéz lenne neki ellenállni :)
    Gyönyörű lett !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm!!! Bizony nem is tudtunk neki ellenállni, mert egy szelet nem volt elég belőle. :)

      Törlés
  3. Nagyon szuper! Hány centi átmérőjű forma kell hozzá?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Marisz, nagyon köszönöm!!! 24 cm átmérőjű forma kell hozzá!! (a recept is úgy kezdődik, csak biztosan véletlenül nem vetted észre)

      Törlés
  4. Gyönyörű ezekkel az élénk színekkel és csíkokkal!

    VálaszTörlés
  5. Válaszok
    1. Kedves Klári, nagyon örülök hogy megcsinálod! Váljék egészségetekre.

      Törlés
  6. Nagyon szépen mutat csakis finom lehet!Kb.mennyire emelted a forma magasságát ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Judit, csak pár centivel magasítottam meg a formát, pontosan már nem emlékszem rá hogy mennyi cm volt, de nem sok az biztos (duplán tettem bele a sütőpapírt, így megtartotta a krémet). Ha pl. 26 cm-es formában készíted el, akkor nem lesz ilyen magas, és nem kell majd megmagosítani a formát, mert simán belefér.

      Törlés