2010. július 2., péntek

Cukkinis-sajtos tócsni perezselymes tejföllel.



Végre az első saját termésű cukkiniből készítettem tócsnit. Igaz már kezdtem kétségbe esni, mert virágon kívül mást nem láttam a szárakon. Pár napig a tájára se mentem mérgembe, de aztán csak rászántam magam. Nagy meglepetésemre(nem is tudom mikor volt ideje megnőni) találtam egy szép példányt. Mellette pedig néhány aprócska is növekedésnek indult. A tavalyi cukkini őrületem után, idén megpróbálok újabb recepteket kipróbálni. Ez a tócsni is egy ilyen, mivel sajtot és pirított szezámmagot is tettem bele. Nagyon-nagyon finom lett. Petrezselyemzölddel összekevert tejföllel tálaltam, és remekül illett hozzá. Igaz egy kis fokhagymával még finomabb lett volna a tejföl, de sajnos én nyers állapotában nem tudom megenni. Fokhagymaimádóknak viszont csakis ajánlani tudom.






1 zsenge cukkini
10 dk sajt
3-4 ek szezámmag
liszt
víz

őrölt fehérbors
olívaolaj

A cukkinit vékonyra felkarikázni,majd kicsit szélesebb zsülienre vágni.
Egy tálba tenni párkanál lisztet, a sót, az őrölt fehérborsot és egy kevés vízzel sűrűbb állagú masszát keverni.
Ezután hozzáadni a reszelt sajtot, a zsülienre vágott cukkinit, az előzőleg kicsit megpirított szezámmagot és jól összekeverni.
Egy serpenyőbe pici olívaolajat hevíteni, majd beletenni egy merőkanállal a masszából.(egy serpenyőbe 2 adag fér bele egyszerre)
Lassan addig sütni, még az alsó fele szép piros lesz. Akkor óvatosan átfordítani és a másik felét is pirosra sütni.
Még melegen tálalni és apróra vágott petrezselyemzölddel ízesített tejfölt kínálni hozzá.

10 megjegyzés:

  1. Jöheeeeeeeeeeett! :D
    Párom is megnézte ő is kér :D
    Gratulálok a házi cukkínihez :)

    VálaszTörlés
  2. Hát ez csúcs ötlet, isteni lehet

    VálaszTörlés
  3. Jó ötlet! Ma este el is készítem! Köszi!

    VálaszTörlés
  4. Livi!
    Köszönöm!!! Küldök mindkettőtöknek egy adagot!!:))

    VálaszTörlés
  5. Bianka!
    Köszi, nagyon finom volt. Szerintem többször készíteni fogom, mert még apának is nagyon ízlett.:))

    VálaszTörlés
  6. Juci!
    Örülök hogy neked is tetszik a recept, és köszönöm hogy kipróbálod.:)

    VálaszTörlés
  7. Annyi jó ötleted van, hogy néha csak kapkodom a fejem. Sajnos, hogy a cukkinit nem lehet eltenni télire :( pedig én hogy szeretném :))
    Guszta a tócsnid, de én meg az olajjal vagyok haragba, mint Te a nyers fokhagymával :((

    VálaszTörlés
  8. Viki!
    Köszönöm!!! Én is szívesen eltenném télire, de nem nagyon lehetséges. Igaz szoktam a fagyasztóba tenni, de az csak levesnek, vagy párolva lehet felhasználni a kiolvasztás után.
    A tócsnit teflonos serpenyőbe sütöttem és éppen csak egy pár csepp olívaolajat tettem alá és úgy sütöttem meg.:)

    VálaszTörlés
  9. Próbáld ki a cukkinis muffinomat.Isteni finom!Recept a blogomban.

    VálaszTörlés
  10. Szia tökmagi!
    Köszi, már megyek is és nézem a receptet.:)

    VálaszTörlés