2010. október 20., szerda

Papírcsonakban sült lazac zöldségekkel, kukoricás muffinnal Vágó Piros alapreceptje után.




Nagyon megtetszett ez a recept amikor Vágó Piros elkészítette a vendégeinek a Vacsoracsatában. Igaz én kis változtatásokkal készítettem el, először is nekem csak szeletelt lazac volt itthon, így a vajhalat azzal váltottam fel. A másik amiben kicsit változtattam, hogy én előpároltam a zöldségeket egy pici fehérborban, mert szerintem annyi idő kevés lett volna neki még a hal elkészül. Harmadik változtatásom pedig a muffinhoz a kukoricát szintén előpároltam, és kukoricalisztet használtam a dara helyett. A citrommártásnál kicsit elszúrtam, mert több liszt került bele és így sűrűbb lett az állaga, na de az íze kárpótolt ezért a kis hibáért. Összességében, valóban egy nagyon finom ebéd kerekedett belő, a zöldségek sütés közben átvették a hal ízét, a muffin finom szaftos volt és a citrommártás remekül illett hozzá. Megnyaltuk még a tíz ujjunkat is utána. Legközelebb megpróbálok vajhalra szert tenni és azzal is elkészítem. A zöldségesalap szerintem nemcsak hal, de hús sütésénél is kitűnő lehet.







Hozzávalók 2 szelet hal elkészítéséhez:

2 szelet lazac
1 db zsenge cukkini
2 db sárgarépa
1 szál paszternák
1 nagy vöröshagyma

őrölt színes bors
őrölt fehér bors
kakukkfű
citromlé
1/2 dl fehérbor
olívaolaj


Először a lazac mindkét oldalát sózni, megszórni színes borssal és citromlével, majd kicsit állni hagyni. Közben előlehet készíteni a zöldségeket.

A zöldségeket jól megmosni és megpucolni, majd tetszés szerinti méretben zsülienre vágni.
Egy serpenyőbe pici olívaolajat önteni, majd elkezdeni párolni a hagymát. 1-2 perc után hozzáadni a paszternákot, majd a sárgarépát és jól összekeverni. közben ízlés szerint fűszerezni, végül pedig beletenni a cukkinit is. Szintén jól összekeverni, majd hozzáönteni a bort. Lefedve kb. 5-6 perc alatt előpárolni.

Nagyobb darab sütőpapírt vágni, majd ráhelyezni az előpárolt zöldségeket, majd a tetejére tenni a halszeletet. Egy pici olívaolajjal megspriccelni, majd a papír két végét felhajtani és jól összecsavarni, hogy sütés közben ne nyíljon szét.
Előmelegített sütőbe tenni és közepes lángon kb. 20-25 perc alatt készre sütni.(én légkeverésnél 160 fokon, 20 percig sütöttem)

Ameddig sül a hal, ellehet készíteni a citrommártást.


Hozzávalók:

5 dkg vaj
2 ek liszt
2 dl tejszín
1 db húsleveskocka
1 dl víz

őrölt fehér bors
szerecsendió
1-2 citrom leve


Egy serpenyőbe felhevíteni a vajat, majd hozzáadni a lisztet és kicsit pirítani.
A húsleveskockát feloldani a meleg vízbe, majd állandó keverés mellett a liszthez önteni. Simára keverni és közben hozzáadni a tejszínt és az ízlés szerinti mennyiségű fűszereket, és a citromlevet. (ízlés szerint a citromhéját is belelehet keverni, de én azt most kihagytam) Végül kevergetve jól kiforralni.

Tálaláskor a hal és párolt zöldségek mellé kínálni a citrommártást és kukoricás muffint. A muffin receptje képpel illusztrálva itt megtalálható!!!!


2010. október 19., kedd

Mindenki kedvence. (vagyis Csisztu Zsusza zsuzsi-szelete)




A Vacsoracsatában sütötte ezt a süteményt Csisztu Zsuzsa ,és azt mondta náluk ez családi kedvenc már régóta. Bizony nem csak nálunk, hanem gondolom még több helyen is nagy kedvenc, többek között nálunk is. Igaz erre felénk a mindenki kedvence néven vonult be a köztudatba. Volt időszak amikor minden hétvégén megsütöttem, de mivel egyszerűen nem lehet abbahagyni annyira finom, így áttértem az ünnepek alkalmával való sütéshez. Aztán jöttek más finom, és új sütemények és ez a nagy kedvenc szépen feledésbe merült. Most meglátni, és újra megszeretni egy pillanat műve volt. Rögtön előkerestem a saját receptemet, mert a műsorban látottat eléggé elnagyoltnak találtam, és azóta készülök a megsütésére. Ma viszont már nem halogattam tovább és végre elkészült. Nagyon-nagyon finom lett!!!!! A tésztája szaftos, a krém habkönnyű, a házi csokoládémáz a tetején pedig a régi ízeket hozta vissza. Mindenkinek csakis ajánlani tudom, de vigyázat mert egy adag nem elég belőle!!!!







Tészta hozzávalói 20 x 30-as tepsihez:

4 tojás
20 dkg porcukor
20 dkg liszt
10 dkg darált dió
1/2 cs sütőpor
1 ek kakaó



Az egész tojásokat elkezdeni robotgéppel keverni, majd állandó keverés mellett kanalanként hozzáadni a porcukrot. Addig keverni még jó habos állagú lesz.

A lisztet összekeverni a sütőporral, majd átszitálni.
Ezután szintén állandó keverés mellett, kanalanként a cukros-tojáshoz keverni.

Végül belekanalazni a darált diót, és hozzáadni a kakaót, majd így is jól kikeverni.

A tepsit kibélelni sütőpapírral, majd beleönteni a masszát és egyenletesen elsimítani.

Előmelegített sütőben, közepes lángon 25-30 percig sütni. (én légkeverésnél 150 fokon, 25 percig sütöttem)
A sütőből kivéve hagyni kicsit hűlni, majd papírral együtt kiemelni, rácsra tenni, majd teljesen kihűteni.



Krém hozzávalói:

3 dl tej
3 púpozott ek liszt
2 cs vaníliás cukor
20 dkg margarin
20 dkg porcukor



A fele mennyiségű tejet egy csomag vaníliás cukorral feltenni melegedni.
A maradék tejet simára keverni a liszttel, majd hozzáönteni a meleg tejhez, és állandó keverés mellett sűrűre főzni. Ezután teljesen kihűteni!!!!

A margarint a porcukorral, és a vaníliás cukorral elkezdeni kikeverni, és hozzáadni a teljesen kihűlt lisztes-pépet, majd addig keverni hogy jó habos legyen.

A teljesen kihűlt tésztáról lehúzni a sütőpapírt és egy tálcára tenni, majd rákenni a krémet. Tetejét egyenletesen elsimítani, majd leönteni a csokoládémázzal, és hagyni hogy a máz megszilárduljon.


Csokoládémáz:

15-20 dkg porcukor
2 ek kakaó
4-5 ek forró víz
2 dkg margarin



A porcukrot összekeverni a kakaóval, majd hozzáönteni az olvasztott margarint.

A vizet felforralni, majd kanalanként hozzáadni a cukros-kakaós keverékhez, és közben fakanállal jól kikeverni. Addig keverni, hogy egy sűrű, sima állagú massza legyen belőle. (a vizet apránként adagolni hozzá, mert lehet nem kell bele mind, nehogy túl híg legyen a máz)

Az elkészült csokoládémázat a krém tetejére csorgatni, majd óvatosan, egyenletesen elsimítani. Pár óra alatt a máz teljesen megdermed. (érdemes előző nap megsütni, így az ízek jól összeérnek, és a csokoládémáz is teljesen megdermed)

Tálalás előtt a süteményt hideg vízbe mártott késsel ízlés szerint felszeletelni, majd úgy kínálni.

 



2010. október 18., hétfő

Levendulás limonádé.





Jó-jó, tudom már nincs olyan nagy meleg hogy jeges limonádét igyunk, de szerintem nem kell ahhoz rekkenő hőségnek lenni, hogy egy finom sütemény után, ne kortyolgathatnánk limonádét. A napokban egy ismerősömnél jártam, és megláttam a virágoskertben a még mindig gyönyörűen virágzó levendulát. Rögtön szedtem is belőle, és gondoltam készítek egy finom limonádét. A sütőtökös sütemények mellé nagyon jól illett. Persze már nincs olyan meleg, hogy jégkockával lehűtve keljen inni, ez nálam csak azért került most bele, mert nem volt időm kivárni hogy teljesen lehűljön magától. Így nem volt jéghideg, csakis kellemesen hűs. A levendulától pedig kapott egy nagyon finom ízt. Lehet sokak számára kicsit ez furcsán hangzik, de bátran merem ajánlani az elkészítését, mert nagyon finom.






 Hozzávalók:

1 l víz
25 dkg cukor (v. édesítőszer)
1 cs vaníliás cukor (v. 1 tk vaníliaaroma)
8 szál levendula virágai lecsipkedve
2 dl frissen facsart citromlé






 A vízhez adjuk hozzá a cukrot (v. édesítőszert), majd forraljuk fel.

Ezután vegyük le a tűzről, majd adjuk hozzá a lecsipkedett levendula virágokat, és hagyjuk 10-15 percig ázni.

Ezután szűrjük le, majd öntsük, és keverjük hozzá a frissen facsart citromlevet, és hagyjuk teljesen kihűlni.

Én készítettem hozzá jégkockát, melybe szintén került levendulavirág, hogy kicsit mutatósabb legyen.

Nyáron a nagy melegben egy-két jégkockával kitűnő hűsítő, de bármikor fogyaszthatjuk, főleg egy finom sütemény kísérőjeként.


2010. október 17., vasárnap

Sütőtökös-csokoládés muffin mascarponés habbal.


Egy újabb sütőtökös finomságot, vagyis muffint sütöttem. A tésztába most nemcsak tököt, de étcsokoládé darabkákat is kevertem, így még sokkal finomabb lett. A tészta finom szaftos maradt, de a biztonság kedvéért mascarponéval összekevert tejszínhabbal díszítettem. Nem mondanám, hogy egy kalóriaszegény desszert, de annál finomabb. Mivel nem kell bele sok sült tököt tenni, így az ízén sem érződik intenzíven. Tehát akinél a családban van olyan, aki nemigen kedveli ezt az őszi finomságot, az is nyugodtan megsütheti.

12 db muffinhoz:

20 dk liszt
12 dk margarin
20 dk porcukor
2 db tojás
1 dl tejszín
15 dk sütőtökpüré
1 cs vaníliás cukor
1 tk szódabikarbóna
1 tk sütőpor
1/2 tk fahéj
2 tk mézes fűszerkeverék
1/4 tk gyömbér
csipet só

A sütőtököt megsütni, majd hagyni teljesen kihűlni.
A lisztet összekeverni a szódabikarbónával, a sütőporral és a fűszerekkel.
A margarint a cukorral simára keverni, majd egyesével hozzáadni az egész tojásokat és így is jól kikeverni.
Állandó keverés mellett felváltva kanalanként hozzákeverni a lisztet és a kihűlt tökpürét. (a liszttel kezdeni, és utoljára is liszt kerüljön bele).
Az ízlés szerinti mennyiségű csokoládét is belekeverni.
Végül hozzáönteni a tejszínt és szintén jól összekeverni.
A muffin formát kibélelni a papírral, majd belekanalazni a masszát.(én szilikonos formába sütöttem, abba nem kell papírt tenni)
Előmelegített sütőben, közepes lángon 20-25 perc alatt készre sütni.(én légkeverésnél, 150 fokon 20 percig sütöttem)
A sütőből kivéve rácsra helyezni a muffinokat és kihűteni.

Mascarponés hab:

10 dk mascapone
porcukor
2 dl Hulala(növényi tejszín)
1 cs vaníliás cukor

A mascarponét az ízlés szerinti mennyiségű cukorral és a vaníliás cukorral simára keverni.
A Hulalát kemény habbá verni, majd óvatosan a mascarponés krémhez keverni.
Habkinyomóba kanalazni, majd a muffinok tetejére rányomni a habot.

2010. október 16., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Rakott-krumpli.





Itt a hétvége és megint itt a nagy kérdés, mi is legyen az ebéd. Finom is legyen, viszont gyorsan el is készüljön. Én ma rakott-krumplit készítettem, méghozzá azt az igazi egyszerű változatát, melyet gyerekként igen sokszor ettem. Nagyon szerettem, na és szeretem mai napig. Sajnos lassan ezek az egyszerű ételek feledésbe merülnek, mert manapság első helyen a hús szerepel az ebéd elkészítésénél. Pedig hús nélkül is remek ebédet lehet főzni. Régen nem volt hűtőláda, és a friss húst gyorsan fel kellett dolgozni, így aztán az ilyen ebédekre is gyakran sor került. Azért egy darabka füstölt kolbászt belecsempésztem, de csakis az íze kedvéért, na meg az anyukám is így készítette annak idején:))). Ez egy alaprecept, persze mindenki a saját ízlésének megfelelően készítheti el, lehet még belekarikázni egy kis virslit, esetleg szalonnakockákkal megszórni. Egy biztos, mindegyik változat nagyon finom tudd lenni.






Hozzávalók:

1,5 kg krumpli
8-10 db tojás
6 dl tejföl
20 dkg füstölt kolbász

olaj(v. zsír)






A krumplit hajastól főzzük meg, majd szűrjük le a vizet, és hűtsük ki. Ezután húzzuk le a haját.

A tojást szintén főzzük keményre, majd tegyük hideg vízbe, végül pedig pucoljuk meg. 

Egy tepsibe tegyünk pár kanál olajat, (v. olvasztott zsírt) majd karikázzuk rá a főtt krumpli felét. Ezután ízlés szerint szórjuk meg sóval, és helyezzük rá a felszeletelt tojást, a vékonyan felkarikázott füstölt kolbászt, majd egyenletesen kanalazzuk rá a fele mennyiségű tejfölt.

Ezután a tejfölös réteget fedjük be a maradék felkarikázott krumplival, ízlés szerint sózzuk, és egyenletesen kanalazzuk rá a maradék  tejfölt. (ízlés szerint minden réteget enyhén megszórhatunk sóval)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra.

Tálalás előtt hagyjuk kicsit hűlni, majd szedjük tányéra és úgy kínáljuk. Ízlés szerint salátát, savanyúságot, vagy éppen csemege uborkát kínáljunk hozzá.


2010. október 15., péntek

Sütőtökös rolád mascarponés krémmel.


A sütőtökből már tavaly is készítettem többféle finomságot, hát így lesz ez idén is. Szinte mindennap megsütök egy szép példányt, jól megkenve mézzel, isteni finom. Ma viszont szerettem volna süteményt készíteni, amiben a sütőtök is szerephez jut. Keresgélés közben találtam rá erre a remek receptre, és első látásra tudtam ezt fogom megsütni. A recept nem bonyolult, ám annál finomabb. Először tartottam attól, hogy nehéz lesz feltekerni, de végül simán ment a dolog. Igaz egyik fele kicsit szétnyílt, de ez cseppet sem zavart, megtöltés után a leeső diószemekkel befedtem. Mascarponés krémmel töltöttem meg. Nagyon finom lett a tészta, nem száradt ki. A krém, na meg a tetején kicsit megpirult dió remek párosítás volt. Hamarosan itt a Halloween, melyre mindenkinek csakis ajánlani tudom, ha szereti a sütőtököt. Én biztosan megfogom sütni.




Tészta 20 x 30 cm-es tepsihez:

10 dk keksz
3 db tojás
10 dk porcukor
15 dk előzőleg megsütött sütőtök
2 tk mézes fűszerkeverék
1 cs vaníliás cukor
1 mk fahéj
5 dk dió

Az egész tojásokat robotgéppel elkezdeni keverni, majd párperc után kanalanként hozzáadni a porcukrot és a vaníliás cukrot. Addig keverni, hogy jó habos massza legyen.

Az előzőleg megsütött és teljesen kihűtött tököt kanalanként, állandó keverés mellett a cukros-tojásos masszához keverni.

A kekszet(én sima háztartási kekszet használtam) ledarálni, majd hozzáadni a mézes fűszerkeveréket, a fahajat és jól összekeverni.
Ezt a keveréket szintén állandó keverés mellett a tökös masszához keverni.
A diót apró darabokra vágni.

Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, majd beleönteni a masszát, egyenletesen elsimítani a tetejét, majd megszórni az aprított dióval.

Előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 15 perc alatt készre sütni.(én légkeverésnél, 150 fokon 15 percig sütöttem)
A sütőből kivéve egy enyhén nedves konyharuhára ráfordítani, majd a sütőpapírt óvatosan lehúzni róla. (ízlés szerint porcukrozott konyharuhát is használhatunk)
A konyharuha segítségével feltekerni. Majd így a konyharuhába betekerve, rácsra tenni és langyosra hűteni. Ha már csak langyos, szépen kitekerni, levenni a konyharuháról és úgy tekerni vissza. Hagyni teljesen kihűlni, majd megkenni a mascarponés krémmel.

Krém:

15 dk mascarpone
1 cs vaníliás cukor
porcukor

A mascarponét simára keverni a porcukorral és a vaníliás cukorral.
A tésztát kitekerni, majd egyenletesen elkenni rajta a krémet. Óvatosan megint feltekerni, majd porcukorral megszórni.
Tálaláskor egyforma szeletekre felvágni.

2010. október 14., csütörtök

Banánnal töltött csirkemell, Keresztes Ildikó receptje után.



Megint elkezdődött a Vacsoracsata az RTL-en, már alig vártam. Szeretem nézni és már az előző sorozatokat sem hagytam volna ki. Ez bizony így lesz most is. Persze nemcsak nézni szeretem, mert ha kedvemre való receptet látok el is készítem. Van hogy éppen olyan étel készítésével találom szembe magamat, melyet régebben én is szívesen főztem, csak az idők folyamán feledésbe merült. Most Keresztes Ildikó banánnal töltött csirkemelle fogott meg. Nagyon szeretjük a gyümölccsel töltött húsokat, így biztos voltam benne, hogy remek lesz. Nem is tévedtem, a fűszerezett hús, az édes banán, és az enyhén sós füstölt bacon remekül egészítették ki egymást. Köretnek oregánóval ízesített olívaolaj és fehérbor keverékében, sütőben sütött krumplit (recept a linkre kattintva olvasható) készítettem hozzá. Nekünk nagyon bejött ez a párosítás, mindenkinek ajánlani tudom az elkészítését.






 Hozzávalók:

3 db csirkemellfilé
3 db banán
1 cs szeletelt bacon
1 dl tejszín
olívaolaj

őrölt fehérbors
szerecsendió
majoranna
bazsalikom


A csirkemellet alaposan megmosni, jól lecsepegtetni, majd egy hegyes késsel felszúrni a közepén.

A banánok haját lehúzni, majd a csirkemellbe óvatosan, hogy ne törjön össze, belenyomni.

Ezután a hús mindkét oldalát ízlés szerint sózni és enyhén megszórni a fűszerekkel, majd körbetekerni a baconnel.

Egy tepsibe kevés olívaolajat önteni, majd egymásmellé helyezni a becsomagolt húsokat, majd aláönteni a tejszínt.

Előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 30 perc alatt szép pirosra sütni.

Tálaláskor sült krumplit, rizst, esetleg salátát kínálhatunk hozzá.