2021. április 10., szombat

Sajttal-sonkával töltött pulykamell.

 


A fagyasztóban volt pár szelet pulykamell, a hűtőben volt pár szelet sonka és sajt, így minden adott volt a töltött, és rántott pulykamell elkészítéséhez. Mivel nem szerettem volna kiszárítani a húst, és a pulykamellnek nem kell hosszú sütési idő, így bő fél óra alatt el is készült. Ameddig a hús sült, a köretként tálalt gombás rizs is, és a saláta is elkészült, és már tálalhattam is..... 




Hozzávalók:

4 nagyobb szelet pulykamellfilé

4 szelet füstölt sonka

4 db szeletelt sajt

só (ízlés szerint)

őrölt színes bors (ízlés szerint)

kb. 5 dl étolaj a sütéshez


Hozzávalók a panírozáshoz:

10 dkg liszt

3-4 db tojás (nagy)

1 cs zsemlemorzsa



A pulykamellfilére tegyünk egy nagyobb darab folpack fóliát, majd klopfoljuk ki. (közben azért arra figyeljünk hogy ne legyen túl vékony a hússzelet, és ne lyukadjon ki)

Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek átjárják.

Ezután a befűszerezett hússzelet egyik felére helyezzük rá a sonkaszeletet, majd arra a szeletelt sajtot, és az üresen maradt húsrészt hajtsuk rá.

Ezután hústűvel vagy fogpiszkálóval zárjuk le a széleket, hogy panírozáskor, és sütéskor nehogy szétnyíljon a hús.

Az elkészült húsbatyukat ezután először forgassuk bele  lisztbe-felvert egész tojásba-zsemlemorzsába, majd szintén forgassuk bele a tojásba, végül pedig a zsemlemorzsába. (a dupla panírozásnak köszönhetően a sajt nem folyik majd ki sütés közben)

Egy serpenyőbe hevítsük fel az étolajat, helyezzük bele a bepanírozott hússzeleteket, majd közepes hőmérsékleten, többször óvatosan átfordítva, süssük szép pirosra. (kb. 20 percig süssük)

Amikor a hús szép pirosra sült, szedjük ki papírtörlőre hogy a felesleges zsiradékot felszívja, majd tálalásig tartsuk melegen.



Ameddig a hús készül, készítsünk hozzá ízlés szerinti köretet. Én pl. gombás rizst készítettem, de jól illik hozzá a krumplipüré, vagy éppen a sült krumpli is.

Tálaláskor helyezzük tányérra a hússzeletet, távolítsuk el a hústűt vagy a fogpiszkálót amivel átszúrtuk, majd kanalazzuk mellé a köretet, és úgy kínáljuk. 


2 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta, finom ebédetek volt. Így a megmaradt húsvéti sonka is új köntösbe bújhatott 😊😀.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm Katalin! Olyan régen készültem már kipróbálni ezt a receptet, de mindig azt hittem hogy sütés közben biztosan kifolyik majd a sajt. Tévedtem :) nem folyt ki, és nagyon finom volt.

      Törlés