2017. február 17., péntek

Sörösdobozon sült csirke.




Évekkel ezelőtt egyszer már kacérkodtam a gondolattal, hogy sörösdobozra ültetve sütöm meg a csirkét, aztán kétségeim támadtak, majd tepsibe tettem, sört öntöttem alá, és úgy sütöttem készre. (recept a linkre kattintva megtalálható) Azóta is többször készültem egy próbát tenni, de valahogy mindig elmaradt. A napokban viszont egy nem túl nagy, grillcsirke méretű madárkát vásároltam, majd alaposan befűszereztem, végül pedig előkerült a sörösdoboz is. Innen aztán már nem volt visszaút, toltam is be a sütőbe. Két óra múlva, pedig egy ropogós bőrű, szaftos és nagyon finom grillcsirkét tálaltam fel. Most bánom csak igazán, hogy ilyen sokáig halogattam, és nem próbáltam ki előbb a csirkesütésnek eme módját.





 Hozzávalók:

1,5 kg körüli tanyasi csirke
 
só (ízlés szerint)
 
1 tk majoranna
 
1 tk kakukkfű
 
1 tk ételízesítő
 
1/2 mk őrölt fehér bors
 
1/2 mk őrölt szerecsendió
 
2-3 gerezd fokhagyma
 
2 dkg vaj
 
1/2 doboz sör
 




A csirkés alaposan mossuk meg, majd töröljük szárazra.

A fűszereket keverjük össze, majd a csirke belsejét, és a bőr alatti részeket alaposan szórjuk meg, dörzsöljük be a fűszerkeverékkel.

Ezután kívülről szórjuk meg sóval, és masszírozzuk bele a bőrbe, majd hagyjuk pár órát állni, hogy az ízek kellően átjárják a húst. (én előző este befűszereztem, sóztam a csirkét, majd sütésig a hűtőben pihent)

A sörösdobozt alaposan mossuk le, öntsük ki (vagy igyuk meg) a sör felét, majd szórjuk bele a felszeletelt fokhagymát.

Ezután ültessük rá a befűszerezett csirkét a sörösdobozra úgy, hogy stabilan álljon, sütés közben nehogy eldőljön.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral (v. fóliával), majd helyezzük a közepére a sörösdobozon ülő csirkét.

Ezután olvasszuk fel a vajat, majd egy ecsettel kenjük le a csirke bőrét.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 2 óra alatt süssük szép pirosra. (én légkeverésnél 150 fokon, 2 óráig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk egy kicsit hűlni, majd óvatosan húzzuk le a sörösdobozról.

Tálalás előtt daraboljuk fel, majd ízlés szerinti körettel, salátával, kínáljuk.


1 adag tápanyagtartalma:

Energia: 109 kcal

Fehérje: 13 g

Zsír: 6 g

Szénhidrát: -


4 megjegyzés:

  1. Ezt a módszert még nem próbáltam ki,de kifogom !Köszönöm a receptet !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én csakis ajánlani tudom, mert nagyon finom így a csirke, nem száradt ki.

      Törlés
  2. Ezt a módszert még nem próbáltam,ez a sörösdobozos megoldás ismeretlen volt számomra.Köszönöm a receptet én is kipróbálom legközelebb,ha csirkét sütök .
    Nagyon izletesnek és szép aranybarna színűnek tűnik ezzel a módszerrel !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is sokáig halogattam a kipróbálását, de örülök hogy végül sörös dobozra ültetve sütöttem meg. A sörtől és a beleszeletelt fokhagymától finom, omlós lett a hús, a bőre pedig szép piros és ropogós. Igazi grillcsirkét kaptam, nekünk nagyon ízlett.

      Törlés