2016. január 26., kedd

Tonhalas-paradicsomos tészta.





Nyírkos, ködös, lehangoló napra ébredtem amikor is bátran kijelenthetem, nem volt kedvem semmihez. Persze azért az egész napot nem lehet ellazsálni, na meg valami egyszerű ebédet is össze kellett dobni. Így aztán úgy döntöttem, hogy olyan tésztás ételt készítek, amivel egy kis nyarat csempészhetek legalább a tányéromra. A polcon találtam tonhalkonzervet, sűrített paradicsomot, egy kevés pennét, így rövid gondolkodás után, hozzá is láttam a fűszeres-paradicsomos szósz elkészítéséhez. Közben enyhén sós vízben kifőztem a pennét, alaposan lecsepegtettem a tonhalat, majd a végén óvatosan összeforgatva már tálalhattam is. Az egész nem tartott bő fél óránál tovább, és falatozás közben a színek és ízek együttesétől még a hangulatom is jobb lett.






 Hozzávalók:

15 dkg penne tészta
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1,5 dl sűrített paradicsom 
1 dl víz
csipet cukor
1 mk szárított bazsalikom
6-8 levél friss bazsalikom
őrölt színes bors
2 ek olívaolaj
2 db tonhalkonzerv (sós lében)






A vöröshagymát és a friss bazsalikomlevelet vágjuk fel apróra. A sűrített paradicsomot keverjük simára a vízzel.

Egy edénybe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre.

Amikor már kellően üveges, nyomjuk hozzá az egyik fokhagymagerezdet, keverjük össze, majd öntsük fel a paradicsomlével.

Ezután szórjuk meg egy csipet cukorral, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a szárított és az apróra vágott friss bazsalikomot, az egészben hagyott fokhagymagerezdet, majd néha megkeverve főzzük kb. 20 percig.

Közben a tésztát főzzük ki enyhén sós vízben, majd szűrjük le, és alaposan csepegtessük le.

A közben elkészült paradicsomos szószból vegyük ki az egész fokhagymagerezdet, majd botmixerrel pépesítsük.

Ezután öntsük rá a tésztára, majd alaposan forgassuk össze.

Végül adjuk hozzá az alaposan lecsepegtetett tonhalat, majd óvatosan, hogy a halhús kevésbé törjön, forgassuk össze.

Tálaláskor szedjük tányérra az elkészült tésztát, majd friss bazsalikommal megszórva kínáljuk.


2 megjegyzés:

  1. Itt is ködös, latyakos idő van... elég kifogás, hogy küldjél belőle nekem is? :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ennyi elég, nyissad az ablakot már küldöm is. Habár olyan köd van, hogy lehet oda sem talál..... :)

      Törlés