2016. január 18., hétfő

Baconbe tekert debreceni aszalt szilvával.





A sós és az édes ízek együttesét nagyon kedveljük, így sokszor készül pl. aszalt gyümölccsel töltött hústekercs ebédre. A gyümölcs most is fő alkotórésze volt ennek a fogásnak, viszont mivel kb. egy óra alatt kellett ebédet varázsolni a tányérunkra, a húst felváltotta a finom, fűszeres debreceni. Az aszalt szilvát már előző este felöntöttem vörösborral, és ez csakis jót tett neki, majd alaposan lecsepegtetve került a baconre. Végül pedig a szilvára helyeztem a kis kolbászkákat, majd a baconcsíkokkal körbetekerve helyeztem a tepsire, majd irány a sütő. Kb. fél óra alatt szép pirosra sült, és már tálalhattam is. Ameddig a kolbász sült, addig elkészült a krumplipüré is, majd azzal kínáltam.






Hozzávalók:

6 db debreceni
1 cs szeletelt bacon
1 cs aszalt szilva
1,5 dl édes vörösbor
1-2 ek dijoni mustár
olívaolaj


Az aszalt szilvát öntsük fel a meglangyosított vörösborral, majd hagyjuk pár órát állni. Ezután tegyük egy szűrőbe, és alaposan csepegtessük le. (én este áztattam be)

Két szelet bacont tegyünk egymásmellé úgy, hogy kissé fedjék egymást. 

Ezután vékonyan kenjük meg egy kevés mustárral, és az egyik végére helyezzünk rá pár szem aszalt szilvát, majd pedig egy debrecenit, és tekerjük fel. (mindegyik kolbásszal így járjunk el)

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd spricceljük le vékonyan olívaolajjal. Ezután helyezzük rá a kolbászos tekercseket, és szintén spricceljük meg olívaolajjal.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 30 perc alatt, süssük szép pirosra.

Közben készítsünk hozzá ízlés szerinti köretet. Pl. a krumplipüré nagyon jól illik hozzá.

Tálaláskor helyezzük tányérra a pirosra sült tekercseket, majd ízlés szerinti körettel kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése