2015. szeptember 3., csütörtök

Skót tojás spagetti babbal.




A Skót tojás az angolszász országokban igen kedvelt, és a Stefáni szelethez tudnám hasonlítani.  Már jó ideje készülök én is elkészíteni, így aztán ma ez az igen egyszerű, ám laktató fogás került a tányérunkra. A tojásokat keményre főztem, (ízlés szerint természetesen lágyabbra is hagyhatjuk)  majd fűszeres darált hússal körbevontam, és megformáztam. Ezután már nincs is más hátra, mint a szokásos módon bepanírozni, majd bő, forró olajban szép lassan kisütni, hogy a hús teljesen átsüljön. Mivel a húsos-tojás igencsak laktató, így én spagetti babból (méteres bab) egy finom salátát készítettem, majd azzal tálaltam. Természetesen ízlés szerint köretet is készíthetünk hozzá. Pl. sült krumplit, krumplipürét......







Skót tojás hozzávalói:

30 dkg darált hús
3-4 db tojás
1 db szikkadt zsemle
1 kisebb vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 kisebb csokor petrezselyemzöld
őrölt bors
1 tk pirospaprika

A panírozáshoz:

2-3 ek liszt
1 db tojás
zsemlemorzsa

 kb. 5 dl olaj a sütéshez


 A tojásokat főzzük meg, majd tegyük hideg vízbe, végül pedig pucoljuk meg. (én keményre főztem a tojásokat, de ízlés szerint főzhetjük rövidebb ideig, akkor a sárgája még folyós marad)

A vöröshagymát és a petrezselyemzöldet vágjuk fel apróra. A zsemlét áztassuk be vízbe, majd alaposan nyomkodjuk ki. 

Egy tálba tegyük bele a darált húst, majd adjuk hozzá az alaposan kinyomkodott zsemlét, az apróra vágott vöröshagymát és a petrezselyemzöldet, nyomjuk bele a fokhagymát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg a pirospaprikával. 
Ezután alaposan gyúrjuk össze, és ha szükséges ízesítsünk utána.

Ezután osszuk el a masszát annyifelé ahány tojást megfőztünk. (én 3 nagy tojást főztem meg, így jó nagyok lettek)

Az előzőleg megfőzött tojásokat forgassuk meg a lisztbe. (így könnyebben rátapad majd a hús)

Ezután a tenyerünkbe lapítsuk el az egyik húsmasszát, majd helyezzük rá az egyik tojást, és formázzuk meg. Ezután először forgassuk bele a lisztbe, majd az előzőleg villával felvert tojásba, végül pedig a zsemlemorzsába. (mindegyik tojással így járjunk el)

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd helyezzük bele a bepanírozott húsos-tojásokat és lassan süssük szép pirosra. Ezután szedjük ki az olajból, és helyezzük papírtörlőre, hogy a felesleges olajat felszívja.  (sütés közben többször forgassuk át az olajban, hogy mindenhol teljesen átsüljön a hús).

Az elkészült tojásokat tálalásig tartsuk melegen.






Babsaláta hozzávalói:

30 dkg spagetti bab (méteres bab)
3 gerezd fokhagyma
2-3 ek méz
1/2 citrom leve 
2 tk dijoni magos mustár
2 ek mogyoróolaj
 só


A babot öntsük fel annyi vízzel hogy ellepje, majd adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, egy mokkáskanál sót, majd főzzük roppanósra.

Ezután szűrjük le, és hűtsük ki egészen.

A mézet keverjük simára a citromlével, a magos mustárral, és a mogyoróolajjal, majd öntsük rá a teljesen kihűlt babra. Ezután óvatosan forgassuk össze, és hagyjuk egy kicsit állni, hogy az ízek kellően átjárják.






Tálaláskor rendezzük el a tányéron a babsalátát, majd helyezzük rá a tojást, és úgy kínáljuk. Ízlés szerint másfajta salátával, vagy csemege uborkával is tálalhatjuk a tojásokat. Nagyon laktató, és szerintem a salátán kívül más köret nem is kell hozzá.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése