2015. szeptember 25., péntek

Gyömbéres-csokoládés keksz.




Úgy látszik végérvényesen beköszöntött az ősz, és egy ilyen esős, nyirkos napom mi mást is süthettem volna, mint egy finom kekszet. Mivel már tegnap egyfolytában azt hallottam az időjárás előrejelzésben, hogy megérkezik a rossz idő, így az este előkészültem a kekszsütésre. Összeállítottam a tésztát, majd az egész éjszakát a hűtőben töltötte. Persze 1-2 óra pihentetés is elég ahhoz hogy kellően lehűljön, és már süthetjük is. Délelőtt aztán megformáztam, kristálycukorba forgattam, majd irány a sütő. Mire a keksz megsült a konyha is kissé bemelegedett, és isteni illatok árasztották el a lakást. Alig győztük kivárni hogy kihűljön, és már hozzá is láttunk a nassoláshoz. A csupa csoki, fűszeres keksz pedig nagyon finom, és ropogós. Azt is mondhatnám hogy egyszerűen abbahagyhatatlan, és ez valóban így is van. Ha nem hiszed süss egy, de inkább két adagot, ahhoz hogy kedvedre ropogtathasd.






Hozzávalók:

10 dkg csokoládé (70%-os)
1/2 ek gyömbér (lereszelve)
1 tk szódabikarbóna
3 ek víz (hideg)
10 dkg vaj
5 dkg barna cukor
2 dkg kristálycukor
1 cs vaníliás cukor
0,5 dl méz
20 dkg liszt
1/2 tk őrölt fahéj
1/2 ek kakaó (holland)

kristálycukor a hempergetéshez







A csokoládét vágjuk fel nagyon apró darabokra. A gyömbért egy kisebb lyukú reszelőn, reszeljük le. A szódabikarbónát keverjük simára a vízzel.

A barna cukrot, kristálycukrot, a vaníliás cukrot, és a mézet tegyük bele egy keverőtálba, majd adjuk hozzá a felkockázott, puha vajat. Ezután robotgéppel keverjük simára.

Ezután adjuk hozzá a lereszelt gyömbért, és a vízzel elkevert szódabikarbónát, majd szintén keverjük össze.

A lisztet keverjük össze a kakaóval, és az őrölt fahéjjal, majd állandó keverés mellett, kanalazzuk a vajas-cukros....  keverékhez. Végül állandó keverés mellett, adjuk hozzá az apróra vágott csokoládét, majd keverjük alaposan össze.

Ezután tegyük be pár órára, vagy egész éjszakára a hűtőbe, hogy teljesen lehűljön a tészta.






Vegyük ki a hűtőből a lehűlt tésztát, és formázzunk diónyi golyókat, majd hempergessük meg a kristálycukorba.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd egymástól távolabb, helyezzük rá a golyókat. Ezután a tenyerünkkel óvatosan nyomjuk le egy kicsit. (éppen csak egy kicsit nyomjuk meg, mert sütés közben úgyis szétterül a tészta)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 10-12 perc alatt készre.
A sütőből kivéve helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.






Az elkészült keksz nagyon finom omlós, száraz helyen hosszabb ideig is eltartható. Kínálhatjuk pl. egy pohár tejjel, teával, vagy elropogtathatjuk csak úgy magában.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése