2015. július 15., szerda

Rozmaringos-fokhagymás újkrumpli.




Sokszor gondot okoz, hogy milyen köretet készítsünk a sült húsok mellé, így most egy igen egyszerű, ám annál finomabb sült krumpli receptjét osztom meg. Mivel a sütőben készül, így nem kell hozzá más mint egy tepsi, természetesen a krumpli, fokhagyma bőségesen, némi fűszer, citromlé, olaj, és már mehet is a sütőbe. Kb egy óra múlva pedig már tálalhatjuk is a kívül ropogós, belül pedig finom puha krumplit. Amennyiben újkrumplit használunk, akkor egyszerűen csak dörzsöljük meg egy kicsit mosás közben, ha viszont öreg krumplival készül, akkor pucoljuk le vékonyan a haját. Tálaláskor pedig ízlés szerint kínáljuk sültek mellé. Én a medvehagyma szezon idején készítettem medvehagymás fűszersót, és a krumplit most azzal szórtam meg, melytől még sokkal finomabb lett sütés után.






 Hozzávalók:

1 kg újkrumpli
1 fej fokhagyma
5-6 ág friss rozmaring
só (pl. medvehagymás-só)
frissen őrölt bors
1/2 citrom leve
1 dl olaj


Az újkrumplit alaposan mossuk, és egy dörzsis szivaccsal dörzsöljük kicsit meg. (ízlés szerint késsel le is kaparhatjuk a vékony héját)

Ezután ízlés szerint vágjuk össze, majd tegyük bele egy tepsibe.

Ízlés szerint sózzuk (én medvehagymás sóval szórtam meg) majd őröljünk rá frissen borsot, facsarjuk rá a citromlevet, és öntsük rá az olajat. Ezután alaposan keverjük össze, majd tegyük közé az pucolatlan, kés lapjával kicsit szétnyomott fokhagymagerezdeket, és a frissen szedett rozmaringágakat.

Helyezzük be a sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 45-50 perc alatt süssük készre. Sütés közben legalább egyszer keverjük át, hogy egyenletesen süljön meg. (én légkeverésnél 160 fokon, 45 percig sütöttem)





Medvehagymás fűszersó hozzávalói:

5 dkg tengeri só
2,5 dkg medvehagyma


A medvehagyma leveleket vágjuk kisebb darabokra, majd a sóval együtt tegyük bele az aprítógépbe, és pulzálva addig keverjük, még majdnem pépes állagú lesz.

Ezután öntsük, terítsük rá egy sütőpapírra, majd szobahőmérsékleten hagyjuk megszáradni.

Amikor teljesen megszáradt, daráljuk le. (én kávédarálón daráltam le, hogy olyan finom szemcsés legyen mint a só)

Az elkészült fűszersót száraz helyen tároljuk felhasználásig. 

Felhasználhatjuk ételek, húsok, vagy pl. krumpli sózására.


2 megjegyzés: