2015. február 15., vasárnap

6. Blogszületésnap és játék!




Eltelt megint egy év, és immár hat éves lett a blog. Így ma blogszületésnapot ünnepelünk. (erre az alkalomra egy finom tortát sütöttem, recept is lesz hamarosan) Szinte hihetetlen számomra, hogy már 6. éve osztom meg az általam elkészített ételek, sütemények...... receptjeit és fotóit. Nagy örömmel tettem ezt eddig is, és természetesen teszem ezután is.

Először is szeretném megköszönni MINDENKINEK, de legfőképpen a kedves rendszeres olvasóimnak, barátaimnak, bloggertársaimnak, és mindazoknak akik csak alkalmanként néznek be, hogy megtiszteltek a látogatásaitokkal!

6 évvel ezelőtt mondhatom hogy kicsit bátortalanul, sőt inkább úgy fogalmaznék hogy tudatlanul, indítottam útjára a blogot. Akkor még elképzelni sem tudtam, hogy évek múlva is ilyen nagy örömet jelent majd számomra. Természetesen ez Nélkületek nem történhetett volna meg!! Statisztikai adatokkal idén sem szeretnék untatni senkit, mert azok csakis az én számomra jelentenek visszajelzést arra, hogy van értelme a folytatásnak. Igen, szeretem csinálni, és ugyanolyan lelkesedéssel, (vagy még nagyobbal mint a blog indulásakor) szeretném folytatni, mint eddig is tettem. Az évek során nagyon sok levelet kaptam, melyekben vagy éppen segítséget kértetek egy-egy recept elkészítésével kapcsolatban, vagy éppen megosztottátok velem az örömötöket, és a sok dicséretet melyet bezsebeltetek a receptjeim alapján elkészített ételekért, süteményekért. Ezek a visszajelzések motiválnak továbbra is abban, hogy újabbnál, újabb recepteket posztoljak, vagyis osszak meg Veletek kedves olvasóim. Magamról viszont nagyon keveset, vagyis szinte semmit nem osztottam meg eddig itt a blogban, de nemrégiben a "Receptneked.hu" oldalon HahoPihe kérdéseire válaszolva megjelent rólam egy bemutatkozó cikk, melyet itt (a linkre kattintva) bárki elolvashat, ha szeretne kicsit megismerni, és ha kedvet érez hozzá.


A blogszületésnap alkalmából pedig az előző évekhez hasonlóan most is szeretnék játékra hívni mindenkit!

A játékra való jelentkezés pedig semmi kötelezettséggel nem jár. (azt viszont nagyon megköszönöm, ha az oldalsávban feliratkozol "rendszeres olvasónak", de persze ez sem kötelező) Tehát mindazok részt vesznek a sorsolásban akik ennél a bejegyzésnél írnak egy kommentet (megjegyzést).

A nyeremény egyenlőre még legyen titok. Annyit azért elárulok, hogy szoroson kötődik a konyhai tevékenykedéshez.

A játék pedig 2015. február 15.-én indul (vagyis ma, a bejegyzés megjelenésével egy időben) és 2015. február 22.-én éjfélig tart. 

Az eredményhirdetést 2015 február 24.-én teszem közzé itt a blogban egy külön posztban (bejegyzésben)

Szeretettel várok minden játékos kedvű látogatót, és egyben sok sikert kívánok mindenkinek. 



71 megjegyzés:

  1. Éva még sok-sok blogolós évet kívánok Neked, és nagyon-nagyon sok hasonlóan szép nyereményeket mint eddig! Puszillak!

    VálaszTörlés
  2. Én is még nagyon sok boldog blogolós évet kívánok neked! :)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Éva! Az előző bejegyzésem elszállt. Boldog születésnapot kívánok!

    VálaszTörlés
  4. Boldog blogszülinapot kívánok! Teljen örömed továbbra is a sütésben-főzésben :-)

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok Blogszülinapod alkalmából! További sok sikert kívánok!

    VálaszTörlés
  6. Régóta olvaslak, és csak most vettem észre, hogy nem is voltam feliratkozva..........pótoltam gyorsan.Nagyon boldog Blogszülinapot még sokat-sokat !!!

    VálaszTörlés
  7. Gratulálok, ez már nagyon szép idő. Kívánok boldog blogszülinapot, még sok évet és még több finomságot! :-)

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok ehhez a szép évfordulóhoz és további sok örömet kívánok a blog írásban. Magunknak pedig a sok-sok jó receptet kívánom :)

    VálaszTörlés
  9. Én is jöttem, mint hű olvasód! Puszillak és gratulálok a 6 évhez!

    VálaszTörlés
  10. Gratulálok!6 év bizony szép időszak :) Sok- sok örömet a továbbiakban és még több finom receptet :)

    VálaszTörlés
  11. Boldog blogszülinapot! :) Szeretnék jelentkezni a játékra! :) Fel vagyok iratkozva GFC-n:)
    köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  12. Boldog blogszületésnapot! Példamutatóan kitartó vagy.

    VálaszTörlés
  13. Koszonjuk, h vagy nekunk. Meg sok finomsagot keszits nekunk. :)

    VálaszTörlés
  14. Nekem nem kell feliratkoznom, hisz már rég megtettem! Mindig szívesen olvasom, készítem a receptjeidet, mert mindegyik fantasztikusan jó!!! Boldog blogszülinapot kívánok és továbbra is várom a jó receptjeidet!!

    VálaszTörlés
  15. Boldog blogszülinapot, és még sok-sok jó receptet, örömteli sütés-főzést kívánok!

    VálaszTörlés
  16. Évi! Büszke lehetsz magadra, hogy ilyen blogot kreáltál, s írsz folyamatosan már 6 éve. Fogadd őszinte gratulációmat. Én már régóta figyelemmel kísérem a blogodat, s mondhatom sok finomságot láttam nálad.Kívánom, hogy jó egészségben továbbra is ténykedj konyhádban, süssél-főzzél, s oszd meg velünk kiváló receptjeidet, s egyre profibb fotóidat. Csak így tovább!!!

    VálaszTörlés
  17. Boldog blogszülinapot! Jövök továbbra is! Puszi!

    VálaszTörlés
  18. Gizi, gratulálok a blogodhoz! Régóta járok a konyhádba, többször sütöttem már tőled. Remek receptjeid vannak! Az elkövetkező évekre is sikeres blogírást kívánok! :)

    VálaszTörlés
  19. Nagyon boldog dzülinapot.Örömmel látogatok be hozzád. :)

    VálaszTörlés
  20. Boldog szülinapot!Elképesztő ez a rengeteg recept gratulálok!,kívánom hogy továbbra is sok örömöd leld benne!
    Feliratkoztam:)

    VálaszTörlés
  21. Nagyon sok sikert,és Boldog születésnapot!

    VálaszTörlés
  22. Boldog szülinapot! Remélem még sokáig a követőid között lehetek!!

    VálaszTörlés
  23. Boldog blogszülinapot ! Finom receptek és remek fotók, csak így tovább :)

    VálaszTörlés
  24. Boldog Szülinapot,további sok sikert!:)

    VálaszTörlés
  25. Köszönet az eddigi munkádért, a sok remek receptért, még további sok-sok bejegyzést kívánok! Boldog blogszülinapot!

    VálaszTörlés
  26. Fantasztikus a blogod! Imádom! Isten éltessen!

    VálaszTörlés
  27. Nagyon bolgod blogszülinapot kívánok neked Gizikém! Azt hiszem én "ott voltam" a kezdeteknél, és már akkor is nagyon szuper voltál. Csodálom a kitartásod, hogy még mindig csinálod, további sok sikert továbbra is !!!!!!! Puszi!!!

    VálaszTörlés
  28. Boldog blogszülinapot! :)
    Még sok blogszülinapot, és további sikeres blogolást kívánok! :)

    VálaszTörlés
  29. Kedves Éva!
    Jó pár receptet kipróbáltam már a blogról és azt hiszem lesz még folytatás :) Lenyűgöznek az ételfotóid,az apró kiegészítők,étkészletek,evőeszközök.Boldog blogszületésnapot és sikeres munkát kívánok erőben,egészségben.:)

    VálaszTörlés
  30. Kedves Éva!
    Jó pár receptet kipróbáltam a blogról és azt hiszem lesz még folytatás.Lenyűgöznek az ételfotók,az evőeszközök,a kiegészítők.Boldog blogszületésnapot és további sikeres munkát kívánok erőben,egészségben.:)

    VálaszTörlés
  31. Boldog Blogszülinapot kívánok! :)

    VálaszTörlés
  32. Gratulálok! Nagyszerű a blogod! :)

    VálaszTörlés
  33. Gratulálok Éva további Sok sikert kívánok neked!

    VálaszTörlés
  34. Gratulálok és még nagyon sok évet kívánok a remek receptek között :)

    VálaszTörlés
  35. Még nagyon sok boldog blogszülinapot kívánok és várjuk továbbra is a sok jó receptet! :)

    VálaszTörlés
  36. Nagyon boldog blogszülinapot! :) Remek blog sok klassz recepttel. Csak így tovább! :)

    VálaszTörlés
  37. Éva gratulálok a 6. szülinaphoz és a rengeteg finom recepthez is!

    VálaszTörlés
  38. Gratulálok! Sok boldog szülinapot kívánok! :)

    VálaszTörlés
  39. Gratulálok ehhez a sok szép évhez! További sikeres blogolást és örömteli sütést-főzést kívánok!

    VálaszTörlés
  40. En is gratulalni szeretnek!!Meg sok boldog es termekeny evet kivanok!!

    VálaszTörlés
  41. Boldog Blogszülinapot!

    Remélem még nagyon sok fincsi receptet és hasznos konyhai fortélyt olvashatunk Tőled!

    VálaszTörlés
  42. Gratulálok a blogodhoz, további jó blogolást!

    VálaszTörlés
  43. Évikém, őszintén gratulálok! Örömmel olvasgatom mindig a receptjeid :)

    VálaszTörlés
  44. Boldog Blogszülinapot kívánok Neked! :) :) <3!

    VálaszTörlés
  45. Gratulálok a blogodhoz,további sok sikert Neked,Nekünk olvasóknak pedig sok sok fini receptet! :-) Egy régi hűséges olvasód :-)

    VálaszTörlés
  46. Boldog blogszulinapot kivanok :) Sajnos mostanaban nincs annyi idom blogolni mint regebben, de azert neha - neha bepillantok a blogokra, a regi ismerosokhoz, mint most is :) Meg sok - sok receptet, blogevet :)

    VálaszTörlés
  47. Gratulálok a blogodhoz,további sok sikert Neked,Nekünk olvasóknak pedig sok sok fini receptet! :-) Egy régi hűséges olvasód :-)

    VálaszTörlés
  48. Gratulálok! Boldog blogszülinapot!

    VálaszTörlés
  49. Köszönöm a finom és különleges recepteket! Még sok ilyet! :-)

    VálaszTörlés
  50. Köszönöm a finom és különleges recepteket! Még sok ilyet! :-)

    VálaszTörlés
  51. Nagyon boldog blogszülinapot kívánok Neked, nekünk meg továbbra is sok sok finomság receptjét.
    Mindig figyelemmel kísérem a blogodat, több mindent el is készítettem már, most valahogy még is elkerülte a figyelmemet a játékod, de szerencsére mégis időben ide találtam.

    VálaszTörlés
  52. Boldog szülinapot! Minden nap benézek, van-e új recept :)

    VálaszTörlés
  53. Szívből gratulálok én is, látod milyen sokan szeretnek!!!
    Mind szeretnénk nyerni is...bár kicsi az esély.
    Sokáig írjál ilyen jó recepteket. Az unokám kedvence is lett a csokitortád!!!
    Marika

    VálaszTörlés
  54. Gratulálok a 6. születésnapodhoz :)

    VálaszTörlés
  55. Évike nagyon sok boldog szülinapot kívánok, és nagyon örülök, hogy rád találtam.
    További sok szép képet és receptet készíts a mi örömünkre is.
    GRATULÁLOK <3

    VálaszTörlés
  56. Kedves Évike először is arról írnék, hogy nagyon örülök, hogy megismertelek.
    GRATULÁLOK a 6. szülinaphoz, és kívánom, hogy sok szép képpel és recepttel örvendeztess meg bennünket továbbra is.

    VálaszTörlés
  57. Boldog blogszülinapot kívánok! Teljen örömed továbbra is a sütésben-főzésben :-)

    VálaszTörlés
  58. Gratulálok! Sok boldog szülinapot kívánok! :)

    VálaszTörlés
  59. Kedves Éva! Boldog blogszülinapot kívánok! Most sütöttem meg a szalagos fánkodat, nagyon finom lett :)

    VálaszTörlés
  60. Nagyon boldog blogszülinapot! További sok sikert a konyhában és az életben is!

    VálaszTörlés
  61. Szeretnék részt venni a játékban! Nagyon boldog születésnapot kívánok neked és a blogodnak is! Nagyon tetszik! Már sok szuper receptet és ötletet találtam. Hatalmas köszönet érte!!! :)

    VálaszTörlés
  62. Nagyon köszönöm mindenkinek a gratulációt, és a kedves szavakat! Köszönöm, hogy rendszeresen látogatjátok a blogot, mert nélkületek most nem ünnepelhettem volna meg a 6. blogszületésnapot.

    VálaszTörlés