2014. február 27., csütörtök

Köménymagos sütőtökpüré.



Sokszor gondban vagyok, hogy a sült, vagy éppen rántott hús mellé milyen köretet is kínáljak. A rizs, a krumplipüré, vagy éppen a sült krumpli, bizony egy idő után kezd nagyon unalmassá válni. Most megpróbáltam a krumplipürét kicsit feldobni sütőtökkel, és előzőleg megpörkölt köménymaggal. A végeredmény pedig nagyon finomra sikerült. Így ezután a sütőtök  szezon alatt többször is elkészítem majd ezt a pürét.  Azoknak ajánlanám kipróbálásra, akik szeretik a sütőtököt, a köménymagot pedig ízlés szerint más fűszerre cserélhetjük.






Hozzávalók:

30 dkg sütőtök
20 dkg krumpli
1-2 tk köménymag
1-1,5 dl főzőtejszín
10 dkg vaj


A köménymagot egy teflon serpenyőben, állandó keverés mellett pörköljük meg. (alacsony hőfokon, pár pillanat alatt megpörkölődik, de vigyázzunk nehogy megégjen!!!)
Ezután öntsük bele egy mozsárba és alaposan törjük össze. 

A sütőtököt és a krumplit vágjuk fel kisebb kockákra, majd enyhén sós vízben főzzük puhára.  Ezután szűrjük le, majd krumplinyomón nyomjuk át, vagy botmixerrel pépesítsük. 

Ezután adjuk hozzá a puha vajat, ízlés szerint sózzuk, és szórjuk meg a összetört, pörkölt köménymaggal, majd keverjük alaposan össze. Végül apránként keverjük hozzá az előzőleg forráspontig melegített tejszínt. (apránként keverjük hozzá a tejszínt, nehogy híg legyen a püré)

Tálaláskor köretként kínáljuk sült, vagy rántott hús mellé. Én rántott csirkeszárnnyal és birsalmakompóttal kínáltam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése