2012. március 8., csütörtök

Rácsos linzer.




Napok óta keresgélek a süteményreceptjeim között, és nem tudtam eldönteni melyik is legyen a szerencsés kiválasztott. Először valami nagyon krémes, nagyon habos süteményre gondoltam. Aztán valami egyszerű és kiadós süteményen gondolkodtam, melyet egy leves után, második fogásként is feltálalhatok. Ekkor eszembe jutott, hogy régen milyen sokszor sütöttem rácsos linzert, Horváth Ilona remek receptjét követve. Gyorsan elő is vettem ezt a szinte salátára hasonlító szakácskönyvet, majd fellapoztam a receptnél, és már kezdtem is összeszedni a hozzávalókat. Ez a recept nagyon egyszerű, ám sütés után egy nagyon finom süteményt kapunk. Készíthetjük olcsóbb változatban, akkor csak a tésztájába kerül dió, majd lekvárral megkenve, berácsozva, kerül be a sütőbe. Mivel nálunk két nagy diófa is található, melyek bőséges termése egész évre ellát dióval, így én nem csak a tésztába tettem darált  diót, de a lekváros réteg tetejét is bőségesen megszórtam. Mondhatom igen nagy sikere volt a süteménynek, melynek a tésztája rendkívül omlós, a gazdag töltelék pedig a sok lekvárnak és diónak köszönhetően, finom szaftos volt. Mindenkinek bátran merem ajánlani akár egy finom leves mellé, második fogásnak, vagy éppen egy délután elfogyasztott tea, esetleg kávé mellé.






Hozzávalók 22 x 32 cm-es tepsihez:

50 dkg liszt
25 dkg margarin (v. 15 dkg zsír)
15 dkg porcukor
1 cs vaníliáscukor
10 dkg darált dió
1 db tojás
2 ek tejföl
1 cs sütőpor
reszelt citromhéj
őrölt fahéj
csipet só

A lisztet összekeverni a sütőporral és egy csipet sóval. Ezután hozzáadni a margarint (v. zsírt) és elkezdeni összemorzsolni. Amikor már eléggé morzsalékos hozzákeverni a darált diót, a porcukrot, a vaníliáscukrot, a reszelt citromhéjat, és az ízlés szerinti mennyiségű őrölt fahajat.  Ezután a közepébe mélyedést csinálni, majd beleütni az előzőleg kicsit felvert tojást, hozzáadni tejfölt, és gyors mozdulatokkal összegyúrni. 

Az összegyúrt tészta 1/3 részét lecsippenteni, majd mindkét tésztát gombóccá formálni. Ezután 30 percre a hűtőbe tenni pihentetni. 

Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, majd a hűtőből kivett nagyobb tésztagombócot a tepsi méretére kinyújtani. Ezután a kinyújtott tésztát a tepsibe helyezni. (én a sütőpapíron nyújtottam ki a tésztát a megfelelő méretre, és papírral együtt emeltem át a tepsibe)
Ezután a tésztára rákanalazni a tölteléket.




Töltelék:

lekvár (szilva, sárgabarack....)
darált dió
porcukor
vaníliáscukor
őrölt fahéj

Az ízlés szerinti mennyiségű darált diót összekeverni a porcukorral, vaníliáscukorral, és az őrölt fahéjjal.

A tepsiben lévő tészta tetejét ízlés szerint megkenni lekvárral, majd rászórni a diós-cukros keveréket. (én jó vastagon szilvalekvárral kentem meg a tésztát, és bőségesen megszórtam a diós keverékkel)

A maradék 1/3 tésztát vékonyra kinyújtani, majd rácsokra felvágni. Ezután a diós töltelék tetejét berácsozni a felvágott tésztacsíkokkal. (a rácsokat megkenhetjük felvert tojássárgával, akkor sütés után szép fényes lesz. én ettől most eltekintettem)

Előmelegített sütőbe helyezni, majd közepes lángon 25-30 perc alatt készre sütni. (én légkeverésnél, 150 fokon 25 percig sütöttem.)
A sütőből kivéve a tepsiben hagyni teljesen kihűlni.

Tálalás előtt a sütemény tetejét porcukorral megszórni, majd ízlés szerint felszeletelve kínálni.

34 megjegyzés:

  1. Köszönöm, épp a hétvégi sütin agyaltam :-))meg fogom sütni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erzsébet, nem fogod megbánni, mert nagyon finom!!!:)

      Törlés
  2. Én is vagyis mi is nagyon szeretjük ezt a sütit. Ugyan ezt a szakácskönyvet és receptet használom én is.
    A diófáér irigyellek. Anyósom karácsony előtt küldött csomagban 1 kg, nos annak azóta hűlt helye. Talán egy salátába valónyi maradt...
    Biztosan nagyon finom a sütid, szinte érzem az illatát. Nem régen kipróbáltam magam is mandulával, megállta a helyét ;)

    http://naploszeruseg.blogspot.com/2011/10/mandulas-racsos-linzer.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tündi, nagyon finom lehetett mandulával is, megnézem nálad a blogba. Nekem mandulám ugyan nincs, de van mogyoróm, lehet azzal is megsütöm majd. Bizony a dió árát látva az üzletbe, nagyon örülök hogy nem kell venni, és főleg spórolni vele.

      Törlés
  3. Jaj nekem! Nálam is fent van és a gyerekkorom egyik nagy kedvence! De megenném most azonnal! Dióhiányban szenvedek a bolti meg egy vagyon. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Barbi, úgy látom ez a süti mindenkinek a gyerekkorát juttatja eszébe. Nem is értem, miért ilyen drága a dió, amikor pont a diófával semmit nem kell tenni, csak begyűjteni a termést.

      Törlés
  4. Nagyon guszta, szeretjük mi is ! Nagyon finom lehet a szilvalekvárral bár én sárgabarackkal szoktam, pedig a szilvát jobban szeretem! Csak ez a dió lenne egy kicsit ólcsobb, bár szerintem jön az ünnep még drágábban fogják adni!:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, én is baracklekvárral szoktam sütni. Most ránéztem a szilvalekváros üvegekre, és abban a pillanatban döntöttem el, hogy most azzal sütöm meg. Így is nagyon finom volt. Ünnep előtt mindennek felviszik az árát, pedig így is már csillagászati.

      Törlés
  5. Hú, de nagyon guszta, kedvem lenne az egyik szeletbe beleharapni. Van Nekem is Horváth Ilona szakácskönyvem, így lehet, h ez lesz a hétvégi süti.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Judit, köszönöm, és csak nyugodtan kóstolgassad végig.:) Horváth Ilona, szinte minden háztartásba fellelhető, de én még soha nem csalódtam a receptjeiben.

      Törlés
  6. Nem csodálkozom, hogy sikere volt! :)
    Érdemes diófát ültetni, bár lassan nő, de hosszú időkre ellátja az embert és családját ezzel a remek finomsággal :) Tudtátok? 3-5 szem dió a magas vérnyomást csökkenti (sok mindenre jó)!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vicuska, köszönöm az információt!!! Azt tudtam hogy sok mindenre jó a dió, de ezt még nem hallottam. Mi minden nap megeszünk 1-2 marékkal. Igaz eddig semmi gondom nem volt tőle, de mostanában, ha megeszem feldagad tőle a szám.:(( Viszont, ha süteménybe van, akkor szerencsére semmi bajom nincs tőle.

      Törlés
  7. Isteni sütemény, mi is sokszor készítettük ezt a Horváth Ilona szakácskönyvből és valahogy feledésbe merült. Csodásan néz ki, hamarosan sorra kerül nálam is:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erzsike, köszönöm!! Én is így voltam vele, valahogy teljesen megfeledkeztem róla, pedig nagyon szeretjük.

      Törlés
  8. un pastel de lujo me encanta con frutos secos,es una delicia,abrazos y abrazos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rosita, También me gusta mucho de los frutos secos.abrazos y abrazos.

      Törlés
  9. Hát most úgy ráóhajtottam, mintha kívánós lennék!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marisz, ezen most jót mosolygok, de biztos vagyok benne, hogy Te is hamarosan megsütöd.

      Törlés
  10. Régebben én is többször megsütöttem, most valahogy feledésbe merült, pedig csuda jó. Most jól fogna egy pár szeletke, úgy megkívántam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juci, látod hajlamosak vagyunk az ilyen egyszerű, ám nagyon finom süteményekről megfeledkezni. Pedig milyen finom tudd lenni.

      Törlés
  11. Annyir jól néz ki, úgy megennék egy szeletkét...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lilla, köszönöm!!! Küldök egy kis kóstolót!!:)

      Törlés
  12. Még sosem ettem ilyet, de nagyon szép, tetszik:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati köszönöm. Nyugodtan süssed meg, meglátod milyen egyszerű, és biztosan Nálad is sikere lesz.:)

      Törlés
  13. Gizi, nagyon jól néz ki. Nagymamám is gyakran készíti. Jó hogy esezmbe juttattad, rendelek is tőle Húsvétra!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erika köszönöm!! Húsvétkor a locsolóidat ezzel fogod megkínálni???:)

      Törlés
  14. Nagyon szerencsés vagy a diófákkal! Ez a linzer meg... olyan otthoni! Egyre inkáá honvágyam lesz:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emi, bizony sokáig vártunk rá hogy teremjenek a fák, na de most szerencsére bőven van dió. Elhiszem, hogy nagyon vágyódsz már haza. Mikor tudtok hazautazni???

      Törlés
  15. Az én egyik kedves blogos ismerősöm Anikó is ezt a sütit sütötte meg.Én is gyakran készítem, nagyon finom!!!:)A Tiéd is kívánatos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nelli, köszönöm!! Látod ez a véletlen műve, hogy pont egyfelé járt az agyunk.:))

      Törlés
  16. Hiper-szuper jól néz ki! :) Imádom!!! Gyerekkoromban Anyukám sütött gyakran ilyet - Én talán csak 1-szer, az is jó régen volt, pedig olyan finooom! Úgy látom, tegnap hasonló linzer alapú süteményekre gondoltunk, vagy kívántunk... ;-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabriella köszönöm. Én tegnap a Te csigáidat csodáltam meg, na meg el is döntöttem, hogy hamarosan megsütöm. Te meg ütemezzed be ezt a rácsost, így mindketten megtudjuk kóstolni egymás süteményét.:)

      Törlés