2012. március 26., hétfő

Ricottás, paradicsomos, spenótos frittata.




Nem tudom  ki hogy van vele, de engem az óraátállítás bizony minden évben igencsak megvisel, és így történt ez most is. Állítólag örülnünk kellene neki, de én valahogy kevéssé örvendek, főleg hogy olyan fejfájásom van, hogy majd belegebedek. Most napokig csak vonszolni fogom magam, és ilyenkor sem a főzéshez, de még az evéshez sincs kedvem. (ez aztán az igazi fogyókúra:)))) Na, de azért valamit csak kikelet találnom ebédre, így gyorsan összedobtam ezt a könnyű, gyorsan elkészíthető, de nagyon finom tojáslepényt. Eddig is szívesen készítettem, és egyik kedvencem a cukkinis frittata, de most megint csak a GoodFood  magazin receptjét hívtam segítségül. Bő félóra alatt el is készült, és már falatozhattam is jóízűen. Igaz én ebédre készítettem el, de bátran merem ajánlani akár reggelire, vagy éppen egy gyors vacsora elkészítésére ezt a remek receptet. Kínálhatunk mellé ízlés szerint salátát, vagy éppen egy szelet kenyeret, péksüteményt.






 Hozzávalók:

3 db tojás
4-5 db újhagyma
2-3 paradicsom
10 dkg spenót
2 ek olívaolaj
10 dkg ricotta
friss bazsalikomlevél
őrölt bors





Az újhagymát vékonyan karikázzuk fel, a paradicsomot vágjuk nagyobb darabokra.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá a karikára vágott újhagymát, és kezdjük el párolni.

Pár perc után adjuk hozzá a feldarabolt paradicsomot, majd óvatosan keverjük össze, ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg őrölt borssal,  és 1-2 percig még pároljuk tovább.

Ezután vegyük le a tűzről, majd adjuk hozzá a spenótot a bazsalikomot, majd rázogassuk össze úgy, hogy a levelek kissé megfonnyadjanak.

Egy jénai tálat alaposan kenjünk ki vajjal, majd az előpárolt zöldségeket öntsük bele. Ezután a ricottából kanalazzunk kis halmokat a tetejére.

A tojásokat üssük fel egy tálba és sózzuk, szórjuk meg őrölt borssal, majd villával keverjük alaposan össze.

Ezután óvatosan öntsük rá a jénaiban lévő zöldségek tetejére úgy, hogy lehetőleg mindenhova jusson belőle.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőfokon 20-25 perc alatt süssük aranybarnára. (én légkeverésnél, 160 fokon 20 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk hűlni, majd ízlés szerint felszeletelve tálajuk. Kínálhatunk mellé ízlés szerint salátát, vagy egy szelet kenyeret, péksüteményt.

25 megjegyzés:

  1. Na, ez az én receptem:) Mármint a fogyómba bőven belefér, köszi:):)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszik a recept, én is a fogyózás miatt választottam. Nagyon laktató volt, biztosan neked is ízlik majd.:)

      Törlés
  2. Gizus ! Átmentél vegába ? :) Nagyon jól néz ki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vikikém, még nem egészen, azért a húsról nem szeretnék teljesen lemondani, ugyanis annál jobban imádom.:)))

      Törlés
  3. Jobbulást a buksidnak! A párom is ette tegnap a fejfájás gyógyszereket rendesen. Sosem ettem még frittata-t... A közeli kép nagyon átjött! :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kriszti, jobbulást a párodnak!!! Én már napok óta szenvedek, és sajnos nem akar javulni.:(
      ÓÓÓÓ, akkor mindenképpen készítsed el, mert biztos vagyok benne, hogy Neked ízleni fog a frittata.:)

      Törlés
  4. hú de szépséges színkavalkád:) Sokszor készítek én is vacsorára fritattát, nagyon szeretjük. Jobbulást kívánok, sajnos nekem is gyakran fáj a fejem, olyankor semmihez sincs kedvem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erzsike, köszönöm!! Akkor Te tudod miről is beszélek, én is így vagyok, semmihez nincs kedvem.

      Törlés
  5. Nagyon szép ez a frittata, én is készítettem már ugyanilyet, nagyon szeretjük. Jobbulást, nekem a fülem fáj:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erika, köszönöm!! Eddig ritkán csináltam, pedig lehet minden hétre belehetne tervezni egy napra.:)

      Törlés
  6. Vacsorára én is szívesen belakmároznék belőle. istenien nézki.
    Á! Én sem vagyok túl fényesen. Nagyon megviselt ez a gyors felmelegedés, mindenem fáj és olyan morcos vagyok, de főleg reggel.:), :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juci, jobbulást kívánok!!! Nem is csoda hogy fáj mindenünk, hiszen olyan változékony az időjárás. Ne morcoskodj, inkább felkelés helyett még szundikáljál egyet.(könnyű mondani, de gondolom ezer a dolgod, muszáj felkelni)

      Törlés
  7. Nagyon jól néz ki, kedvet kaptam az elkészítésére:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. krinsz, köszönöm!! Nem fogod megbánni, biztosan neked is ízlik majd.

      Törlés
  8. Nagyon tuti,ezt valamelyik nap el is készítem magamnak:))

    VálaszTörlés
  9. Remélem, hamar túl leszel rajta, hamarabb, mint máskor!!! Lenyűgözőek a fotók, végem van! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vicuska, nagyon köszönöm. Reménykedem, de ma meg állatira fúj a szél, így ettől is fáj a fejem.:(

      Törlés
  10. Ez a recept nekem 'iszonyatosan' tetszik! + a fotók is!!! A fél óra elkészítési idő is nagyon vonzó. :D

    Az óra átállítás engem mindig csak kicsit "kavart" meg, de megéreztem. Viszont amióta a kisfiam megszületett, azóta egyfolytában annyira fáradt vagyok, hogy az óraátállítást észre sem veszem, mert mindig ugyanolyan fáradtnak és leamortizáltnak érzem magam már 2 éve, hogy ezen az óra variálása már nem ronthat sem ősz végén sem tavasz elején. :(
    Ettől függetlenül a fejem nekem is fájt tegnap, de ez a hidegfront miatt volt (nagyon frontérzékeny vagyok - sajnos). :((

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) nem vagy egyedül ezzel:)) azt mondják csak az első 18 év a nehéz, utána van esély egy kis alvásra:)

      Törlés
    2. Gabriella, nagyon köszönöm!!! Csakis ajánlani tudom.

      Lányok nem irigyellek Benneteket, nem lehet könnyű öröké fáradtnak lenni, de majd csak egyre nagyobbak lesznek a gyerkőcök és Ti is végre kipihenhetitek magatokat.

      Erika, ez nagyon tetszik, akkor gondolod könnyebb lesz majd??? 18 év múlva pedig azért nem tudtok majd aludni, mert várjátok haza a gyerkőcöket a dizsiből.

      Törlés
  11. Én is jól kinéztem, annyira guszta! A spenót miatt meg különösen tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katuci, biztosan neked is ízleni fog, jó étvágyat hozzá!!!

      Törlés
  12. Nagyon jó kis recept, most az ilyen könnyedebb recepteket vadászom, biztos meg fogom csinálni egyik ebédre :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsiri, nagyon köszönöm!!! Bizony könnyed, és könnyű ebéd, éppen egy kismamának való. Neked is jó étvágyat kívánok hozzá.:)

      Törlés