2012. március 29., csütörtök

Medvehagymás-túrós csiga spenóttal.



A tavasz kezdetével megérkeztek a friss főzeléknek valók, mint pl. a spenót, sóska, vagy éppen a medvehagyma. Spenótot télen is többször főzök fagyasztott spenótból, de azért az igazi főzelék mégiscsak a frissen szedettből készül. Így aztán átmentem Popey-be, és bizony egy nagy adag spenótot főztem, és nem csak főztem, de egy jó nagy tányérral meg is ettem. Eddig a spenót mellé általában tükörtojást, vagy sült kolbászt készítettem, de most mivel éppen volt itthon medvehagyma, úgy gondoltam hogy túróval együtt leveles tésztába töltöm, és csigákat sütök belőle. Mondhatom nagyon finomra sikerültek a csigák, és a főzelék mellé remekül illettek. Sőt nemcsak a főzelék mellé, de még kis sós falatkáknak is felszolgálhatjuk, ha éppen vendégeket várunk. A sikerünk garantált lesz a  ropogós tésztájú, sós töltelékkel sült csigákkal. Én most tehéntúróval készítettem, de szerintem  juhtúróval is mennyei finom csigákat varázsolhatunk az asztalra. Bátran merem ajánlani mindenkinek, akár a közelgő húsvéti ünnepekre is.






Hozzávalók:

1 cs leveles tészta
túró
medvehagyma
őrölt bors




A medvehagymát apróra felvágni.

Az előnyújtott leveles tésztát, ha a fagyasztóból vesszük ki, akkor szobahőmérsékleten felengedni annyira, hogy könnyen kilehessen tekerni. (amennyiben nem előnyújtott a leveles tészta, akkor vékonyra kinyújtani)

A kinyújtott tésztát ízlés szerint megszórni túróval, és a tetejére szórni az apróra felvágott medvehagymát.
Ezután megszórni sóval, és egy kevés őrölt borssal.

A töltelékkel megszórt tésztát ezután szorosan feltekerni mint a bejglit.  Éles késsel kb. 2 cm-esre felszeletelni, majd minden csigát kicsit a kés lapjával lenyomni. (kb. 1.5 cm-esek legyenek lenyomkodás után)
Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, majd egymástól kicsit távolabb ráhelyezni a csigákat.

Előmelegített sütőbe tenni, és kb. 220 fokon szép pirosra sütni.(én légkeverésnél 180 fokon sütöttem)
A sütőből kivéve kicsit hűlni hagyni, majd tálalni.

A csigákat kínálhatjuk pl. főzelék mellé, de akár sós falatkaként is. Nagyon finom, érdemes kipróbálni.

16 megjegyzés:

  1. Gizike, ez a medvehagymás túrós csiga nagyon guszta, finom, és gyönyrü zöld szine van. Nálunk is kapható a medve hagyma, pontosan most van a szezonja. Sok minden finomságot lehet késziteni vele. Igazi tavaszi szinek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elisabeth, köszönöm!! Nem is gondoltam hogy Nálatok is van medvehagyma. Én nagyon szeretem, és csakis ajánlani tudom Neked ezt a csigát, mert nagyon finom. Nem édes, így lehet kicsit büntetlenebbül ehetünk belőle.:)

      Törlés
  2. Gizusom,fantasztikus finom lehet,a medvehagymás csigák hmm de jó is lenne,na de a friss spenótból készült főzelék visz mindent:))imádom!!:)Puszika!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dittus, köszönöm!!! Nincs is a friss spenótnak párja, én is imádom. Akár csak úgy magába, hidegen is elkanalazgatom.:)

      Törlés
  3. Én szívesen megkóstolnám így együtt!! Medvehagymát még nem ettem soha, de amikor Bakonybélben a hegyekben bóklásztunk Párommal kb. 25 évvel ezelőtt éreztük az illatát. Csodálkoztunk is, hogy mi ez a gyöngyvirág levélre hasonlító, erősen fokhagyma illatú növény. Akkor még nem volt ilyen divatos, sőt azt sem tudtuk mi a csuda lehet. Most bezzeg már tudnám... azt is, hogy mit kezdjek vele. De Szegeden még nem láttam sehol. Na hátha egyszer itt is felbukkan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. María, szerintem pár évvel ezelőtt még csakis azok tudták mi is ez a növény, akik ott élnek ahol terem. Mivel egyre nagyobb hangot kap, lehet idén már Szegeden is fellelhető lesz. A piacon hátha találkozol vele, és Te is megtudod kóstolni.

      Törlés
  4. De jól néz ki! Ha nem lesz rossz idő hétvégére tervezem a kisfiammal a medvehagyma túrát, mert nálunk a múlt héten még nem bújt elő az erdőben, remélem nagyobb szerencsével járunk. Kipróbálom, nagyon guszta.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kovtama, köszönöm. Húúúú, most egy kicsit irigykedem ám, mert Te saját magad fogod begyűjteni a medvehagymát. Akkor Neked még nagyon beosztanod sem kell, mert gondolom az erdő tele van vele. Szép hétvégét, és jó gyűjtögetést kívánok Nektek.:)

      Törlés
  5. Ez valami mennyei lehet:)Nagyon szépek a csigák!!----és az a főzelék!!!

    VálaszTörlés
  6. Guszta, ínycsiklandozó csigák!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon guszta! Már nagyon reménykedem hogy holnap én is be tudom szerezni a piacon az első adagot a medvehagymából :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Viki, köszönöm!! Gondolom már Te is medvehagyma tulajdonos vagy, és kezdődhet a főzőcskézés.:)

      Törlés
  8. A csigák is nagyon guszták, a spenót meg egyenesen kedvenc :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsiri, köszönöm!! Én is nagyon szeretem a spenótot.:)

      Törlés