2012. február 21., kedd

Kelkáposztás-baconös-sajtos tészta.





Mostanában elég ritkán készítek ebédre tésztát, viszont már napok óta valami tésztás ételt ennék. Na persze nem valami egyszerű, tésztára esett a választásom, mint pl. krumplis, mákos, vagy éppen diós tészta, hanem egy kelkáposztás tésztát választottam. Ezt a receptet, már régebben a Tv-Paprikán Jamine Oliver készítette el, és akkor rögtön megtetszett, így gyorsan le is jegyeztem, hogy majd valamikor sort kerítek rá. Most elérkezett az idő, hogy elővegyem a kis cetlimet, és már hozzá is láttam az ebédfőzéshez. Természetesen a tésztát saját kezűleg gyúrtam, és ameddig kicsit megszikkadt, addig készre pároltam a kelkáposztát a többi hozzávalóval együtt. Végül pedig összemelegítettem a sajttal, és a kifőzött tésztával. Lehet kicsit furának tűnik, hogy kelkáposztával készült ez a tésztás étel, de bátran merem ajánlani mindenkinek, mert a végeredmény nagyon finom. A receptben szerepel a hozzávalók között fenyőmag is, mely el is hagyható. Nekem volt itthon, így semmiképpen nem hagytam volna ki, és bizony nagyon jól tettem, mert a kissé megpirult fenyőmag nagyon finom volt, és jól illet a többi hozzávalóhoz.






Hozzávalók:

10-15 dkg tészta
10 dkg bacon
1 db lilahagyma
50 dkg kelkáposzta
5 dkg fenyőmag(el is hagyható)
1 cs mozarella
5 dk gouda sajt
őrölt bors




Amennyiben saját készítésű tésztát használunk, akkor először a tésztát kell meggyúrni, majd állni hagyni, hogy egy kicsit szikkadjon, majd ízlés szerint felvágni és enyhén sós vízbe kifőzni.

A bacont és a lilahagymát apróra felkockázni, a kelkáposztát ízlés szerinti felvágni, de ne legyen túl apró.

Egy serpenyőbe elkezdeni zsírjára sütni a bacont, majd amikor már kezd színt kapni, hozzáadni a fenyőmagot és tovább pirítani.(szép aranybarna legyen)
Ezután hozzáadni az apróra felvágott hagymát, majd pár percig együtt pirítani tovább.
Végül beletenni a felvágott kelkáposztát, ízlés szerint sózni, és megszórni őrölt borssal, és alaposan összekeverni. Pár percig tovább párolni, hogy a káposzta kicsit összeessen, majd egy pici vizet aláöntve puhára párolni. (éppen csak egy pici vizet kell aláönteni, és addig főzni, még a víz teljesen elpárolog)
 Ezután belecsipkedni a mozarrellát, és belereszelni a sajtot, majd  összemelegíteni hogy a sajt szépen a káposzta és a bacon közé olvadjon.(ha szükséges, még utána fűszerezni)

Közben a tésztát enyhén sós vízbe kifőzni, majd leszűrni és rögtön a sajtos-baconös káposztára tenni. Alacsony hőfokon, óvatosan összekeverni, és összemelegíteni.

Az elkészült tésztát rögtön tányérra szedni, majd reszelt sajttal megszórva tálalni.

30 megjegyzés:

  1. A kelkáposzta remek választás. Nem csak az ízvilága, de a színe miatt is. A tészta, a bacon és a sajt csodálatos harmóniát alkotnak. Lehet, hogy a lila hagymát nem apróra, hanem karikára kellett volna vágni,így az is érvényesülne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hobbychef nagyon köszönöm!!! Szerintem a hagyma semmiképpen nem lett volna jó nagyobb darabokban, és mivel főzés közben elveszti a színét, így nem is látszódott volna tálaláskor.

      Törlés
  2. Én szeretem a tésztákat, ezt is ki fogom próbálni, biztosan finom, nagyon guszta ! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eszter biztosan Neked is ízleni fog, mert valóban nagyon finom!!:)

      Törlés
  3. Nagyon finom tésztát főztél! Szeretem és tudok is tésztát gyúrni, ritkán szoktam is. Tervbe van, hogy beszerzek egy tésztagépet, na akkor nem veszek majd szárazat az biztos. Csak 2 gyerek mellett(főleg nehezített pályán sérült gyerekkel) kissé macerás a metélés, de nem megoldhatatlan tésztagéppel viszont sokkal egyszerűbb.
    Nagymamám soha nem vett vagy csak nagyon ritkán száraz tésztát, mindig ő gyúrta, engem is ő tanított meg.
    Tetszik az is, hogy kelkápis...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tündi köszönöm, és csakis ajánlani tudom ezt a fincsi tésztát. Biztos vagyok benne, hogy a nagymamád remekül megtanította Neked a tésztagyúrást. Én az anyukámtól tanultam, és a tésztagyúrást valóban tanulni kell. Volt idő amikor én is a boltba vettem, már ott is lehet nagyon finom házi tésztát kapni, de amióta van tésztagépen inkább én készítem megint. Azért ez csak finomabb. Elhiszem, hogy gyerekek mellett nem könnyű gyúrogatni, ezért ha lesz rá lehetőséged vegyél egy gépet. Meglátod milyen egyszerű vele a tésztakészítés, és éppen olyan finom, mintha kézzel gyúrnánk.

      Törlés
  4. Nagyon tetszik ez a tészta. A kelképosztát nagyon szeretem, azt hiszem ki is fogom próbálni...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lilla, akkor ez a tészta éppen Neked való, meglátod isteni finom!!:)

      Törlés
  5. Ha tészta, akkor mindenképp jöhet. Ha meg házi akkor még inkább. Még úgy is megkóstolnám, hogy kelképosztás, amiért nem vagyok oda. Azért minden újat szívesen megkóstolok:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emi nyugodtan készítsed el, és valóban ne félj új dolgokat kipróbálni!!! Meglátod így teljesen más íze van a káposztának, mint pl. ha főzeléknek főznénk meg. Látom mostanában Te is többször készítesz tésztát.:)

      Törlés
  6. Gizike-kétszer is át olvastam a recepted készitését, és amint tudod, én már több mint harminc éve Olasz ételeket főzök, és profi szakács is vagyok amit ritkán emlitek. Az olasz konyhát még Sziciliában tanultam a volt anyósomtol, mielőtt még szakács voltam...csak annyit szeretnék ki hozni ebböl az egész dologbol hogy nagyon ügyesen kombináltad a bacont, kelkáposztát, és főleg fenyőmagot, amire kiváncsi voltam hogy meg-e piritod? A lila hagymát nagyon is jól tetted fel vágni, és megpárolni...karikára vágva csak ugy érvényesik
    ha nyersen lenne hagyva...ami pedig csak salátákra érvényesülne, más külömben a karikára vágott hagyma meg párolva össze esne, és ugy nem mutató, egyáltalán, csak ha meg lenne karamizálva...amit lehetne a tetejére tenni az összeesett karikákkal! Az extra sajt is nagyon guszta, pláne még egy kis extra szüz oliv olajjal rá csöpögtetni a tetejére...Húú de finom!

    Elnézést kérek egy Profi Chef, és egy Hobby Chef között véleményért:((

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elisabeth, de jó hogy ezt megosztottad velem. Nem is tudtam, hogy TE profi szakács vagy, ez szuper jó!!! Szicíliába éltél, na akkor Te aztán igazán tudod hogyan kell finom tésztákat készíteni!!! A hagymával kapcsolatban teljesen igazad van!!!! A hagyma főzés közben összeesik, a színét is teljesen elveszti, és én egy gusztusos ételt szerettem volna feltálalni, ami remélem sikerült is. A fenyőmagnak megpirítva nagyon finom íze van, és ez érződött is a tésztába. Látod arra nem is gondoltam hogy meglocsoljam olíva olajjal, pedig a Horvátországi barátnőmtől kaptam saját készítésű extra szüzet, és nagyon-nagyon finom. Legközelebb csöpögtettek rá, köszönöm az ötletet.:)

      Törlés
  7. Nagyon tetszik:) Szeretem a kelképoszta friss ízét, van is éppenotthon, mert rakott kelt akarok készíteni. De lehet, hogy ezt fogom választani holnap, talán kicsivel tőbb bacont teszek bele a fiúk kedvéért:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy Neked is megtetszett a recept, annak meg még jobban, hogy el is készíted. Gondolom a több bacon nem fog megártani benne, és a fiúk tuti falni fogják.:))A rakott kel is nagyon finom, én is sokszor készítek.

      Törlés
  8. Nagyon tetszik, olyan gazdag lett- ízben, színben!!!

    VálaszTörlés
  9. Finom lehet, és nekem is tetszenek a színei is! :))

    VálaszTörlés
  10. Nálad már tavasz van, látom!Az ilyen színpompás ételekről Nekem mindig a tavasz jut eszembe.Igazán jó ötlet!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nelli bizony már jó lenne, ha nem csak a tányérunkon lenne tavasz.:) Próbáld ki, meglátod nagyon finom!!!

      Törlés
  11. Itt előttem már mindent elmondtak, így én csak annyit mondok:imádnám:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati az biztos, hogy imádnád!!! Én is imádtam!!:)

      Törlés
  12. Én sem fűzök hozzá különbet, mint hogy nagyon guszta! :o)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kriszti Neked is köszönöm, na meg persze csakis ajánlani tudom, már ha szereted a kelkáposztát.:)

      Törlés
  13. Nagyon jól néz ki, olyan szép színes étel! :)) A receptben leírtak alapján nagyon fincsi lehet!

    VálaszTörlés
  14. Kelkáposztás tésztáról eddig nem is hallottam. Kár, hogy épp nincs itthon, mert most nagyon ráóhajtottam, hiszen szeretjük a kelkáposztát. ezt feltétlenül elkészítem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marisz én már régebben csináltam kelkáposztás tészta, az is hasonló. Meglátod nem fogsz csalódni, biztosan Neked is ízleni fog.

      Törlés
  15. Me encantan los fideos con verduras un gran plato colorido,abrazos y abrazos.

    VálaszTörlés