2012. február 27., hétfő

Csokoládétorta málnazselével Michel R. után szabadon.



A mostani hétvégén is Michel Roux "tészta varázs" című remek könyvének alapötlete alapján készítettem el a desszertként feltálalt tortát. Már első perctől kezdve szemeztem ezzel a tortával,  aztán a múlt héten Praliné Zsuzsi, és az anyukája is megsütötte, és a látvány magáért beszélt, csodaszép lett mindkettő. Zsuzsi receptje itt megtalálható!!! Én a recepten kénytelen voltam egy kicsit változtatni, mivel a fagyasztóba lévő málna, amely saját termésű,  ennél fogva kisebbek a málnaszemek, és sajnos felengedés után nem lehetett teljesen leszárítani. Így attól félvén, hogy esetleg eláztatja a tésztát, (melyért igazán kár lett volna) úgy gondoltam,   hogy málnazselét készítek és az kerül a csokoládéréteg alá. Végül nem bántam meg, hogy zselével készítettem el a tortát, mert így is nagyon finom, és nagyon csokoládés volt. A könyvben szereplő recept alapján elkészített tészta, pedig megint nem okozott csalódást, finom omlós volt. A tortarecept legalább két óra hűtőben való pihentetést ajánl tálalás előtt, hogy a csokoládéréteg kellően megdermedjen, én viszont már este elkészítettem a tortát, majd éjszakára a hűtőbe tettem, végül pedig nem sokkal tálalás előtt vettem ki. Forró vízbe mártott, majd szárazra törölt késsel, pedig szépen feltudtam szeletelni. Minden csokoládéimádónak a figyelmébe ajánlanám ezt a nagyon csokis, és nagyon finom tortát.






Tészta hozzávalói 24 cm-es tortaformához:

25 dkg liszt
10 dkg puha vaj
10 dkg porcukor
csipet só
2 db tojás

A liszt közepébe mélyedést csinálni, majd hozzáadni a sót, és a kockára vágott puha vajat. Az ujjunkkal elkezdeni összemorzsolni. Amikor már kezd morzsalékos lenni, hozzászitálni a porcukrot, majd tovább morzsolni. 
Ezután a közepébe mélyedést nyomni, majd beletenni az egész tojásokat, és gyors mozdulatokkal addig gyúrni, még összeáll a tészta.
Néhányszor  tenyérrel átgyúrni, majd cipót formálni belőle. Ezután folpack fóliába csomagolni, majd 1-2 órára a hűtőbe tenni pihentetni.

Egy 24 cm-es tortaformát kibélelni sütőpapírral.
A hűtőből kivett tésztát 2-3 mm vastagra kinyújtani, majd kibélelni vele a tortaformát, úgy hogy kb. 3 cm-es pereme legyen, majd 20 percig a hűtőben pihentetni.

Ezután a hűtőből kivett tészta alját villával megszurkálni, majd egy sütőpapírt helyezni rá, és megtölteni nehezékkel. (pl. rizzsel, babbal...)

Előmelegített sütőbe tenni, és 180 fokon 15-20 percig sütni. Ezután a sütőpapírral együtt eltávolítani a nehezéket, majd visszahelyezni a 170 fokos sütőbe és még kb. 10 percig sütni, hogy a tészta szép színt kapjon.

Ezután a megsült tésztát kivenni a formából, majd rácsra helyezni és teljesen kihűteni.




Málnazselé hozzávalói:

40 dkg málna
2 cs vaníliáscukor
reszelt narancshéj (szárított)
   cukor (v. édesítőszer)
őrölt fahéj
1 dl víz
10 g zselatin (por)


A málnát egy edénybe tenni és hozzáadni az ízlés szerinti mennyiségű cukrot, a vaníliáscukrot, az őrölt fahajat, és a narancshéjat, majd kb. 10 percig lassú tűzön főzni. (közben többször megkeverni)
Ezután egy szitán átpasszírozni, hogy a magok ne kerüljenek bele a málnazselébe, majd kihűteni.

Az 1 dl vizet felforralni, majd a tűzről levéve, állandó keverés mellett hozzáadni a zselatint, és simára keverni. Kevergetve kihűteni, majd hozzákeverni az előzőleg átpasszírozott, kihűtött, málnapéphez. 

Ezután a teljesen kihűlt tészta aljába önteni, majd 1-2 órára a hűtőbe tenni, hogy a zselé teljesen megdermedjen.


Csokoládékrém hozzávalói:

2,5 dl habtejszín
20 dkg étcsokoládé (70 %-os)
2,5 dkg méz
5 dkg vaj

A tejszínt egy edénybe önteni, majd közepes hőmérsékleten felforralni. Ezután levenni a tűzről, majd beletördelni a csokoládét, hozzáadni a mézet, és kézi habverővel simára keverni.Végül állandó keverés mellett, apránként hozzákeverni a vajat.

A hűtőből kivenni a málnazselés tortaformát, majd óvatosan ráönteni a teljesen megdermedt zselé tetejére a csokoládékrémet.
Ezután legalább 2 órára visszatenni a hűtőbe, hogy a csokoládékrém teljesen megdermedjen. (én egész éjszakára a hűtőbe tettem, és csak másnap szeleteltem fel)

Tálalás előtt a tortát kivenni a hűtőből, majd forró vízbe mártott, és szárazra törölt késsel, ízlés szerint felszeletelni.

30 megjegyzés:

  1. Mennyei lehetett ennek a tortának az íze ! Nagyon guszta !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva köszönöm, és valóban mennyei volt!!:)

      Törlés
  2. Nagyon csinos, isteni finom lehet(ett?):)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erika köszönöm!! Csakis ajánlani tudom.:)

      Törlés
  3. Hogy ez mennyire gyönyörű!!! Csodás, imádnivaló! Bármikor jöhetne:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emi nagyon köszönöm, és bármikor szívesen küldök egy szeletkét.:)

      Törlés
  4. Ehhez a recepthez minduntalan visszalapoztam :-))) Ahogy elnézem, nem véletlenül! Gyönyörű lett Gizike, képzelem, mennyire finom!

    No csak jöjjenek a márciusi családi alkalmak ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Viki köszönöm!! Ezt a tortát Neked feltétlen ki kell próbálnod, imádni fogod!!! Családi alkalmakra nem is kívánhatnál ennél finomabbat.:)

      Törlés
  5. Fantasztikusan néz ki, tényleg jó ötlet volt a málnazselé:)Szép lassan az összes receptet elkészíted:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erzsike köszönöm!! Málnazselével szerintem finomabb mintha csak a savanykás málnát tettem volna bele. Nagyon sok recept van még a könyvbe, de valóban szeretném mindet kipróbálni.:)

      Törlés
  6. Gizi, ez kínzás!!! Alig fogom kibírni hétvégéig...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lilla, már rögtön itt a hétvége, kitartás!!:))

      Törlés
  7. Ez nagyon csábító! Jó tenne a fájó szívemnek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kriszti, ha ezzel a tortával orvosolni tudom a bánatodat, akkor máris küldöm az egészet!!!

      Törlés
  8. Zsuzsinál már én is elcsábultam, remek nálad is. Sőt, kíértés. :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Petra köszönöm, és nyugodtan essél kísértésbe, nem fogod megbánni.:)

      Törlés
  9. Hú, ezek a fotók!!! Illetve a rajtuk szereplő torta... az a lényeg! Te aztán tudod, hogy nyeljen nagyokat az ember lánya! :))) Nagyon-nagyon fincsi lehet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabriella nagyon köszönöm!! Dobj össze Te is egy tortát, biztosan imádni fogod, mert nagyon finom.:)

      Törlés
  10. Ez a torta nagyon kedvemrevaló! Csoki és málna, ráadásul nem tűnik túl édesnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm hogy tetszik a torta!! Egyáltalán nem édes, nyugodtan készítsed el, meglátod nem fogsz csalódni benne.

      Törlés
  11. Ez a kínzás kategória egyik legfelső fokán van :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Viki, pedig én nem szeretnélek kínozni!!! Egy próbát megér, a fiúk biztosan szeretnék.:)

      Törlés
  12. Gizi- Gyönyörü a tortád avval a fantasztikus csokoládé és málna zselével. El tudom képzelni hogy milyen álom finom. A tészta alapja is remek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elisabeth nagyon köszönöm!! Nagyon szeretek a süteményekhez, tortákhoz ilyen zselét készíteni, na és a csokoládéval valóban fantasztikusan finom volt. A tésztás-könyvnek köszönhetően a tészta is nagyon jól sikerült.

      Törlés
  13. Kész...:) Holnap felszelem, kiváncsi vagyok a végeredményre....:) Köszi a receptet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lilla, de örülök!!! Remélem nagy meglepi lesz a férjednek, és ízleni fog mindkettőtöknek.:)

      Törlés