2012. február 5., vasárnap

Narancsos sajttorta.



Napok óta lapozgatom a "tészta varázs" című könyvet melyet a T-Bálint könyvkiadó jóvoltából, már én is a magaménak tudhatok. A könyvről már részletesebben írtam, így az ismertető itt elolvasható. Mindenképpen szerettem volna a hétvégén elkészíteni valami finomságot a könyvből, és ezzel kipróbálni valamelyik alaptésztát. Persze mindegyik annyira csalogató, hogy bizony nehéz volt a választás. Mivel igencsak édesszájúak vagyunk, és mostanában igen ritkán sütök, így végül a narancsos sajttorta elkészítése mellett döntöttem. Aztán kicsit elbizonytalanodtam, mert sajnos az üzletbe nem kaptam hozzá ricottát, de úgy döntöttem, azért sem adom fel. A tésztája a könyvben szereplő "pate sucrée", a tölteléken pedig egy kicsit változtattam, de ettől azért még egy igen finom, narancsos tortát kaptam. A könyv 20 cm-es tortaformához ajánlotta a receptet, én viszont 24 cm-es formába sütöttem, de ez a tészta ehhez a formához is elég volt. A tetejére narancsdzsemet főztem, és így együtt bizony nagyon finom vasárnapi desszertet sikerült elfogyasztanunk. Mindenkinek továbbra is ajánlani tudom a könyv megvásárlását!!!!





Hozzávalók 24 cm-es tortaformához:

 25 dkg liszt
10 dkg puha vaj
10 dk porcukor
csipet só
2 db tojás


A lisztet a munkafelületre halmozni, majd a közepébe mélyedést csinálni. A mélyedésbe beletenni a felkockázott puha vajat, a csipet sót, a porcukrot, majd összekeverni, összemorzsolni.
Amikor már eléggé morzsalékos a tészta, a közepébe megint mélyedést csinálni, majd beleütni a tojásokat, és azt is belekeverni. Ezután sima tésztává gyúrni, majd folpack fóliába csomagolni és 1-2 órára a hűtőbe tenni pihentetni.
Pihentetés után, lisztezett felületen vékonyra kinyújtani, majd kibélelni vele a tortaformát. (én sütőpapíron nyújtottam ki, és azzal együtt tettem bele a tortaformába. igaz így nem lett olyan szép a tészta, de nekem egyszerűbb volt vele dolgozni)

A formában lévő tészta alját villával megszurkálni, majd sütőpapírt helyezni bele, és megtölteni nehezékkel.(én rizzsel töltöttem meg)
Előmelegített sütőbe helyezni, majd légkeverésnél 170 fokon 20-25 perc alatt elősütni a tésztát. Ezután kivenni a sütőből és eltávolítani a  sütőpapírral együtt a nehezéket, majd 5 percre még visszatenni a tésztát sülni. Végül kivenni a sütőből és hűlni hagyni.






Töltelék:

2 db narancs
25 dkg mascarpone
20 dkg tejföl
20 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
3 db tojás
1/2 cs vaníliás pudingpor

Egy tálba beletenni a mascarponét, a tejfölt, a porcukrot és a vaníliáscukrot, majd simára keverni. Ezután belereszelni a narancsok héját, hozzáadni a pudingport, és így is összekeverni.
A narancsok levét kifacsarni, majd szűrőn átszűrni, és ezt is a masszához keverni.
A tojásokat beleütni egy tálba, majd villával felverni. Ezután ezt is a masszához keverni.
Végül óvatosan az elősütött tésztába önteni a masszát.

Előmelegített sütőbe tenni, majd légkeverésnél 140 fokon, 55-60 percig sütni.(tűpróbáig)
Én a sütési idő felénél a tetejét letakartam sütőpapírral, nehogy túlbarnuljon.
A sütés befejeztével, nyitott sütőajtónál hagyni kicsit hűlni, majd kivéve a tortaformában hagyni teljesen kihűlni. (én a kihűlt tortát a hűtőbe tettem tálalásig)


Narancsdzsem:

3 db narancs
1 db citrom
2 cs vaníliáscukor
cukor
őrölt fahéj
5-6 db szegfűszeg
víz
1 ek kukoricakeményítő

Két darab narancsnak, és a citromnak a héját belereszelni egy edénybe. Ezután a narancsokat megpucolni, majd gerezdekre szedni, és apró darabokra felvágni. Felönteni annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje, majd ízlés szerint hozzáadni a cukrot, a vaníliáscukrot, a fahajat, a szegfűszeget, és belenyomni a citrom levét.
Kb. 30 percig főzni, majd a szegfűszeget kiszedni, és botmixerrel pépesíteni.
Ezután visszatenni a tűzre, és amikor újra elkezd forrni, állandó keverés mellett belecsorgatni az előzőleg pici vízzel, simára kevert kukoricakeményítőt. 
Állandó keverés mellett 1-2 perc alatt besűríteni, majd levenni a tűzről és kihűteni.

Tálaláskor a narancsdzsemet a teljesen kihűlt torta tetejére kanalazni. 

20 megjegyzés:

  1. Szóhoz sem jutok annyira megkívántam:( Csodás!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emi, nagyon köszönöm, nagyon finom volt!!:)

      Törlés
  2. Egyszerűen fantasztikus...narancs,mascarpone...:)))Nagyon gusztusos!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zitus, nagyon köszönöm!! Isteni finom volt, így együtt. Érdemes megsütni.:)

      Törlés
  3. Ez nagyon ínycsiklandó...:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon guszta:) Micsoda kombináció :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Viki, nagyon köszönöm, és csakis ajánlani tudom Neked is. Főleg a narancsos-mascarponés krém, na meg a dzsem együtt nagyon finom.:)

      Törlés
  5. Válaszok
    1. Nelli, köszönöm. Nagyon finom!!:)

      Törlés
  6. Az utolsó fotón az a szeletke nagyon guszta! Jöhetne! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabriella, köszönöm és azon ne múljon, már küldöm is azt a szeletkét!!!

      Törlés
  7. Máris csurog a nyálam.Jöhet az a szeletke!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nyanyus, küldöm Neked is. Nagyon finom!!!:)

      Törlés
  8. Nagyon guszta sütike! Ha mascarpone is van benne, akkor csak Isteni lehet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kriszti, köszönöm!! Szerintem is így van, imádom a mascarponét!!! Ebben a könyvben olyan finom sütemények vannak, csodálatos képekkel, hogy egyszerűen nem lehet ellenállni neki.:)

      Törlés
  9. Hát én mondom, Gizi...ez a torta annyira csalogatós hogy csorog a nyálam utána. Nagyon kivánatos a mascarpone sajtal, és a narancs dzsemmel a tetején. Tegnap, Vasárnap egész nap nem voltam otthon, a lányoméknál voltam, és délután meg a barátunknál néztük a Super Bowl futbal játékot...annyi étel, és sütemények voltak, megint oda a diétám. Most meg ez a gyönyörü torta? Még az a jó hogy csak a képen láthatom, mert nagyon csábitó!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elisabeth, köszönöm!! Szép hétvégéd lehetett, és gondolom, milyen nehéz volt ellenállni annak a sok finomságnak.Biztosra veszem, hogy csak óvatosan csipegettél. Na én ennek a tortának tudtam nagyon nehezen ellenállni, mert olyan finom, hogy megtudtam volna enni az egészet. Egy szeletet engedélyeztem magamnak.:))) A diétád után süssed meg Te is, nem fogod megbánni.

      Törlés
  10. Fantasztikus ez a torta!!! Megyek könyvet venni!!! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Barbi, köszönöm!!! Nem fogod megbánni, mert szuper könyv, tele hasznos tanácsokkal, melyeket azért a blogba nem lehet az illusztrált képek nélkül leírni, és sok-sok csodálatos recepttel.:)

      Törlés