2012. január 25., szerda

Zöldséges tarkedli juhtúrós-mártogatóssal.



A farsangi időszak nálunk egyenlő a fánksütéssel. Gondolom a fánk szó hallatán mindenkinek a szalagos fánk jut először az eszébe, porcukorral gazdagon megszórva, és finom házi lekvárral tálalva. Bevallom én is az édes fánkokat kedvelem, vagyis kedveltem eddig, mert most hogy megsütöttem ezt a zöldséges-sós változatot, bizony mostantól már ez is a kedvenc fánkjaim közé tartozik. Az eredeti tarkedli receptemet alakítottam át, vagyis sóval, és őrölt borssal ízesítettem, majd  előpárolt mexikói zöldségkeveréket kevertem a tésztába. Mivel ez egy sós fánk, így egyértelmű volt, hogy lekvár helyett valami sós mártogatóst illik készíteni hozzá. Először sajtmártásra gondoltam, de amikor a hűtőből kiakartam venni a sajtot megláttam, hogy megbújik a polcon egy krémes juhtúró. Tehát a sajt maradt a polcon, és helyette juhtúróval készült el a mártogatós. Nagyon jól összeillett a zöldséges-fűszeres tarkedli, és a mártogatós. Én kukoricaliszt, és búzaliszt keverékéből sütöttem meg a fánkokat, de ez csakis ízlés dolga, mert lehet akár csak kukoricalisztet, vagy éppen búzalisztet használni hozzá. A végeredmény mindenképpen egy nagyon finom, laktató fánk lesz.






Hozzávalók:

20 dkg kukoricaliszt
20 dkg búzaliszt
2,5 dkg élesztő
2 db tojás
3 dl tej
1 tk cukor
őrölt fehér bors
15-20 dkg mexikói zöldségkeverék


A mexikói zöldségkeveréket egy jénaiba tenni, megszórni egy pici sóval, majd a tetejét lefedve, a mikróban roppanósra párolni. Ezután alaposan lecsepegtetni, majd teljesen kihűteni.

Az élesztőt langyos-cukros tejbe felfuttatni.
Egy tálba beletenni a kétféle lisztet, ízlés szerint sót, és őrölt borsot, majd jól összekeverni.

Ezután a közepébe mélyedést csinálni, majd beleönteni az előzőleg kissé felvert tojásokat, a felfuttatott élesztőt, és a maradék langyos tejet, majd fakanállal sűrű palacsintatésztát keverni.

Végül hozzáadni az előpárolt, kihűtött zöldséget, és óvatosan összekeverni. Konyharuhával letakarni, majd szobahőmérsékleten 20-25 percig keleszteni.

Egy serpenyőbe bőséges olajat önteni, majd felhevíteni. Ezután kanállal kis halmokat kanalazni bele a masszából, és pár perc alatt a fánkok mindkét oldalát szép pirosra sütni.
A kisült fánkokat jól lecsepegtetni, majd papírtörlőre tenni, hogy a felesleges olajat felszívja.
 




Juhtúrós-mártogatós:

10 dkg juhtúró (tubusos-krémes) 
5 dkg vaj
5 dkg liszt
5 dl tej
őrölt fehér bors
szerecsendió

A vajat egy serpenyőbe tenni, majd felhevíteni. Ezután hozzáadni a lisztet és 1-2 percig kevergetve pirítani.(vigyázni nehogy nagyon megpiruljon)

Levenni a tűzről, majd állandó keverés mellett hozzáadni a tejet, és simára keverni. Ezután belekeverni a krémes juhtúrót, ízlés szerint sózni, borsozni, és megszórni szerecsendióval, majd visszatenni a tűzre és állandó keverés mellett pár perc alatt besűríteni.

Tálaláskor a zöldséges fánkokat tányérra tenni, majd ízlés szerint mellékanalazni a mártogatósból.

26 megjegyzés:

  1. Már nézegettem a fánkjaid, és magamban megjegyeztem, hogy az én fánk gyűjteményem milyen szegényes. Momentán 1 félét szoktam sütni, de, ha nem bánod, tőled is ki fogok próbálni párat, persze csak a sikeres diétám végén!!! Ez a sós tuti benne lesz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hosszú évekig én is kizárólag csak szalagos, és forgácsfánkot, meg néha tarkedlit sütöttem, pedig annyi finom változata létezik. Mindegyik nagyon finom, de ez a zöldséges isteni finom volt. Hirtelen jött az ötlet, de biztosan még sokszor megsütöm.:)

      Törlés
  2. Nagyon guszta! Nem is láttam még zöldséges verziót...Én is csak szinte a szalagosat szoktam sütni, itt lenne az ideje frissíteni a fánkprogramomat...:o)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!! Bevallom Neked, még én sem láttam, most találtam ki. Mindenképpen fánkra vágytam, de édeset semmi szín alatt nem akartam sütni. A mártással együtt, éppen elég volt ebédre.:)

      Törlés
  3. Hú, ezek aztán nagyon jól néznek ki! Én még soha nem készítettem fánkot, talán idén megtörik a jég.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm!! Szerintem nyugodtan állj neki a fánksütésnek, meglátod sikered lesz vele. Főleg a tarkedlit könnyű megsütni, ezt még elrontani sem lehet, akár édes, akár sós változatban.

      Törlés
  4. Nagyon finom lehet így ezzel a mártással. Nem ismerem ezt a mártást de eltudom képzelem. Nagyon gusztán néznek ki !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva ez egy egyszerű besamel mártás, melybe belekevertem a juhtúrót. Nagyon finom, mint a mártás, mint pedig a tarkedli.Bátran merem ajánlani.

      Törlés
  5. Egyszerűen nagyszerű!!!!
    Ezt meg fogom csinálni valamelyik nap!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zitus köszönöm!!! Biztosan Neked is ízleni fog, majd megyek és meglesem a blogodba.:)

      Törlés
  6. Micsoda finomságot találtál ki, fantasztikus!! Külön tetszik, hogy sós :)!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. María tudod én már csak ilyen vagyok, mindig kitalálok valamit.:)) Tudom Te nem nagyon szereted az édes süteményeket, hát ez a recept éppen kedvedre való lehet, nyugodtan próbáld ki.

      Törlés
  7. A mártásod nagyon tetszik, máshová is fel lehet használni :) Finom a tarkedli is, főleg így!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is más ételekhez is remek ez a mártás, nekem nagyon ízlett. Én még nyers zöldségekhez, is eltudom képzelni, mártogatósnak.:)

      Törlés
  8. Hú de jól néz ki :) Most kaptam igazi tarkedlisütőt, azt hiszem ez a sors keze :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsiri köszönöm!!! Szuper, így felavathatod az új sütődet, és biztosan ízleni fog a fánk Nektek is. Nekem nincs tarkedlisütőm, én serpenyőbe sütöttem.

      Törlés
  9. Ez aztán a szuper finomság. Főleg a gyerekeimnek, húsmentes és mártogatni is lehet. Elmentve :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!!! Jó mártogatást kívánok a fiúknak!!!:)

      Törlés
  10. Gizi, szeretettel meghívlak egy eseményre, melyen jutalmat kapsz tőlem sikeres blogolásod fáradozásaiért :)
    http://vicuska13.blogspot.com/2012/01/magyarok-asztala-szepseg-mosoly-es.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vicuska köszönöm a meghívást, megyek és bekukkantok hozzád.:)

      Törlés
  11. Igazán mondom...nem viccelek, de csorog a nyálam a tarkedlid után! Most figuráltam ki hogy Angolul mit jelent a tarkedli....FRITTERS...Te jó ég, ezek a kedvenceim! Nem csoda, hogy olyan nehezen tudom kisérni a diétás programomat! ...nem mint ha ezt készitettem volna, de a listámon van!
    Puszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elisabeth köszönöm!! Én ezt ebédeltem, igaz csak pár darabot, mivel még tart a diétám. Mindenképpen süssed majd meg, mert nagyon finom. Éppen az előbb voltam nálad, és megcsodáltam azt a pazar levest, na és bizony az én nyálam is csorgott rendesen.Lassan azért kúsznak lefelé a naponta a dekák, de még messze vagyok a diéta végétől. Puszillak!!:)

      Törlés
  12. Hát így dél körül, meg koplalés mellett nem mondom, merész vállalkozás volt a konyhádba belépni, de nagyon megérte. Lementettem, s ha már eljön az ideje, terítékre kerül. Nagyon gusztusos. S ha ebből "belakmározok" nem kell arragondolni, hogy a cukortól, meg a lekvártól felment a cukrom is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vikikém, szorítok Neked, hogy minél előbb eljöjjön az idő, és megsüthessed ezt a finomságot. Ettől biztosan nem megy fel a cukrod, és szerintem van olyan finom, mint az édes változata.:)

      Törlés
  13. Exquisitos y la salsa me ha encantado es muy versátil,qué bien cocina ud abrazos y abrazos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rosita!
      Muchas gracias! Salsa es muy sabrosa,abrazos y abrazos.

      Törlés