2012. január 18., szerda

Lazacsaláta leveles tésztába tálalva.



Hétvégén vendégeim voltak, és valami különlegességgel szerettem volna kedveskedni. Kis falatkákra gondoltam, melyet beszélgetés közben elcsipegetünk. Aztán eszembe jutott, hogy még karácsonyra szerettem volna elkészíteni ezt a lazacsalátát, de valahogy akkor elmaradt. Most éppen kapóra jött ez a recept, mert amellett hogy gyorsan elkészült, még nagyon-nagyon  finom is. A készen vásárolt leveles tésztából köröket szaggattam ki, majd pár perc alatt aranybarnára sütöttem. Amikor teljesen kihűlt, belekanalaztam a fűszeres mascarpone-krémmel összekevert  füstölt lazac-sajt-főtt tojás keverékét. A ropogós tészta ezzel a töltelékkel nagyon finom volt, egyszerűen nem tudtuk abbahagyni, még az utolsó morzsa is el nem fogyott. Bátran merem ajánlani mindenkinek.






Hozzávalók:

1 cs leveles tészta
10-15 dkg füstölt lazac
2 db főtt tojás
10 dkg füstölt sajt
15-20 dkg mascarpone
tejföl
őrölt fehér bors
snidling






Az előnyújtott leveles tésztából nagyobb méretű pogácsaszaggatóval korongokat szaggatni, majd egy kisebb méretű szaggatót kicsit rányomva félig bevágni a tésztát. (vigyázni nehogy a tésztát teljesen átvágja a szaggató)
Ezután sütőpapírral kibélelt tepsire kicsit távolabb helyezni egymástól a korongokat. Mindegyiknek az alját villával kicsit megböködni, hogy sütés közben ne púposodjon fel.

Előmelegített forró sütőbe tenni, majd pár perc alatt szép pirosra sütni. A sütőből kivéve teljesen kihűteni. (ha netán mégis felpúposodna a tészta közepe, a sütőből kivéve, ujjal kicsit lenyomkodni, hogy elég hely legyen a tölteléknek)

A mascarponét sóval, őrölt borssal és apránként hozzáadott tejföllel sima, krémes állagúra keverni. (a tejfölt apránként adni hozzá, nehogy túl lágy legyen a krém)

Ízlés szerint feldarabolni a füstölt lazacot, a keményre főzött tojásokat, a füstölt sajtot, és a snidlinget.
Ezután óvatosan összekeverni az előzőleg kikevert mascarponés krémmel, majd a hűtőbe tenni pihentetni, hogy az ízek jól összeérjenek.

Tálalás előtt a teljesen kihűlt tésztába belekanalazni a lazacsalátát, majd a tetejét snidlinggel díszíteni.

26 megjegyzés:

  1. Ez nagyon guszta! A lazac kedvenc, de így még nem gondoltam rá. Gratula. Látom az étel nevét már korrigáltad, de a hozzávalóknál még maradt a leves tészta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hobbychef köszönöm, érdemes kipróbálni, mert nagyon finom!!! Ma teljesen félreírok mindent, köszönöm, hogy szóltál, gyorsan kijavítottam.:)

      Törlés
  2. Hú, ez nagyon tetszik, nagyon finom lehet:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati csakis ajánlani tudom,nagyon finom volt, így gyorsan el is fogyott.:)

      Törlés
  3. Nagyon megkóstolnám, ill. megkóstoltam volna, hiszen azóta már nálatok sincs egy morzsa sem... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen megkínáltalak volna.:) Nagyon finom volt.

      Törlés
  4. Nagyon guszta! Előételnek is bátran megállná a helyét!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!! Karácsonyra éppen előételnek szántam, de a többi finomság mellé, már nem készült el. Biztosan többször előveszem még ezt a recept.:)

      Törlés
  5. Rengeteg finom lazacos ételt készítesz, ez is nagyon tetszik:) A lazac számomra is megunhatatlan:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szeretem én is a lazacot, és mindig találok új receptet. Persze egyik finomabb, mint a másik, és nem tudok betelni vele.:)

      Törlés
  6. Kedvelem az ilyen harapnivalókat, nekem van egy bejáratott tartlette receptem, amit használok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vicuska én ezt is bátran merem ajánlani Neked, mert nagyon finom.:)

      Törlés
  7. Talán szégyen, de még csak egyszer ettünk füstölt lazacot. Az illatával nem volt bajom, de olyan erős nyers halíz érződött, miután megettük, hogy elment a kedvünk tőle. Így jár az ember, ha nem ismer hozzá jó receptet... De így elkészítve nagyon finom lehet! Lehet, hogy adok neki még egy esélyt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. María ez aztán nem "szégyen", lehet hogy valami gond lehetett a lazaccal. Magába nem szoktam megenni, de így elkészítve finom, és én még nem éreztem utána halízt. Szerintem is megér még egy próbát, és lehet meg is kedveled majd.:)

      Törlés
  8. Nagyon klassz ebben a kosárkában :)

    VálaszTörlés
  9. Nekem a halak között a lazac a kedvencem. Készítettem már grillezve, tejszínesen tésztával, zöldségekkel ragunak rizzsel tálalva, de salátát még sosem készítettem belőle. Nagyon jó ötlet, felettébb tetszik.
    Biztos vagyok benne, hogy ki fogom próbálni. Köszönöm...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tündi én is sokféleképpen készítettem már, egyik nagy kedvencünk a papírcsónakban zöldségekkel sütve. Biztosan Neked is ízleni fog, ha elkészíted.:)

      Törlés
  10. Karácsonykor próbáltam először a lazacot, mivel nem igazán vagyok kibékülve a halakkal. Igazán ízletes volt, így ez a salátád nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Nagyon jól néz ki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lilla örülök hogy Neked is ízlett a lazac, mert az íze teljesen más mint az a halíz amihez mi hozzászoktunk. Több receptem is van, és mindegyik nagyon finom, bátran merem ajánlani Neked is. Ez a saláta nagy kedvenc lesz nálunk az már biztos.:)

      Törlés
  11. Válaszok
    1. Kata nyugodtan vegyél belőle, akár kettőt is.:)

      Törlés
  12. Finom !!! - csak nálunk senki sem kedveli a lazacot, de a halételt is csak én fogyasztom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vikikém sajnálom, hogy a család nem szereti, de azért Te nyugodtan készítsed el magadnak. Lehet kedvet kapnak majd Ők is hozzá.:)

      Törlés
  13. Gizi, nem tudom hogy van nálatok, de nálunk a füstölt lazac nagyon drága, de meg éri megvenni, mert nagyon finom, egészséges és sok féle képpen lehet el késziteni. Nagyon ötletes módra készitetted a kis kosárkákban, és saláta félen. A mascarpone egy kimondott finom izet ad hozzá a többi hozzá adott finomságokkal. Itt még ilyen receptel nem találkoztam.
    Elegáns, és vendégeknek való finomság! Nagyon ügyesen készitetted:DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elisabeth köszönöm!! Itt nálunk is elégé drága a füstölt lazac, de azért néha elcsábulok és megveszem. Nagyon szeretjük, de ilyen salátát most készítettem belőle először, de nem utoljára, mert nagyon finom volt. Főleg a ropogósra sült leveles tésztába. Másik nagy kedvencem a mascarpone, nem csak süteményekbe, salátákba, de különböző húsos ételekbe is szívesen használom. Ezt a salátát bátran merem ajánlani, biztosan neked is ízlik majd.:)

      Törlés