2012. január 20., péntek

Céklaleves gerslis húsgombóccal.



Az év végi nagy eszem-iszom, dínom-dánom után január elsejétől bizony megkezdődik nálam a diétázás. Igaz a reklámokban azt nyomatják, hogy egy-egy csodaszer használatával néhány hét alatt, na és főleg semmi lemondás árán, jó néhány kilótól megszabadulhatunk. Én ezt badarságnak tartom, semmi szín alatt meg nem próbálkoznék ilyesmivel, mert azonkívül hogy feleslegesen kiszórnám rá a pénzt, látható eredménye nem lenne. Bizony azért hogy megszabaduljak attól a néhány kilócskától, igencsak meg kell küzdenem, és  le kell mondanom sok-sok finomságról. Ilyenkor megpróbálok minél diétásabb, ám laktató ételeket főzni. Szinte naponta szerepel az étrendemben egy finom saláta, vagy éppen egy laktató leves, tele zöldségekkel. Nagyon szeretem a céklát, és már többféleképpen készítettem belőle levest. Így aztán ma egy nemrégiben talált recept alapötlete alapján, na persze a saját ízlésemre átformálva, készült el ez a céklaleves. A cékla mellett került még bele sárgarépa, paszternák, húsgombóc, melybe rizs helyett most gerslit, azaz árpagyöngyöt tettem, majd fele-fele arányban vízzel és almalével öntöttem fel. Tálaláskor tejföllel összekevert tormát kanalaztam a meleg leves tetejére, és mondhatom így együtt, egy nagyon finom ízvilágot kaptam. Bátran merem ajánlani mindenkinek, ha éppen egy finom, laktató levesre vágyik. Én ebédre egy tányérkával jóízűen bekanalaztam.






Hozzávalók

 2 db cékla
1 db sárgarépa
1 db paszternák (el is hagyható)
1 db zöldség
1 db vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
30 dkg darált hús (sertés, pulyka v. csirke mell)
1 marék gersli (v. rizs)
1 db tojás
2 db húsleveskocka
őrölt bors
2-3 babérlevél
7 dl víz
7 dl almalé
olívaolaj

tálaláshoz tejföl és torma keveréke




A céklát és a zöldségeket megtisztítani, majd ízlés szerint felkockázni.  A vöröshagymát és a fokhagymát megpucolni, majd apróra felvágni.

A darált húst ízlés szerint sózni, borsozni, majd hozzáadni az egész tojást és a gerslit (v. rizst) és jól összedolgozni. Ezután vizes kézzel kis gombócokat formázni belőle.

Egy edénybe 2-3 ek olívaolajat kanalazni, majd hozzáadni a vöröshagymát és elkezdeni üvegesre párolni. Amikor már kellően megpárolódott, először hozzáadni az apróra vágott fokhagymát, majd a feldarabolt céklát, és a zöldségeket. Alaposan összeforgatni és pár percig együtt tovább párolni. Közben ízlés szerint megszórni sóval, és őrölt borssal. Ezután felönteni a vízzel és az almalével, majd beletenni a húsleveskockát, és a húsgombócokat.
Végül kiforralni a levest, majd  szép lassan készre főzni. (kb. egy óra alatt puhára fő a húsgombóc, és a zöldségek is)

Közben a tejfölt és az reszelt tormát alaposan összekeverni. (én készen vásárolt csemege tormát kevertem hozzá, de ízlés szerint erőset is keverhetünk bele)

Tálaláskor a meleg leves tetejére kanalazni a tejfölös-tormát, majd jó étvággyal elfogyasztani.

20 megjegyzés:

  1. Ezt megkostolnám.

    Nézz be hozzám, meglepi vár rád.
    http://gasztro-szepseg-es-sokmas.blogspot.com/2012/01/dijat-kaptam.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a meghívást, megyek és benézek hozzád. Szívesen küldök egy kis kóstolót a levesből.:)

      Törlés
  2. Milyen különleges leves! Céklát csak savanyúságként ettem még, levesnek nem. Tehát ebből az következik, hogy: kóstolnám!! :o))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kriszti, biztos vagyok benne, hogy Neked is ízlene ez a leves. Már többféleképpen készítettem céklalevest, de ez felülmúlja mindet olyan finom. Imádom a céklát pl. még süteményekbe, krémekbe is.:)

      Törlés
  3. Nagyon finom lehet, én is készítek sokszor orosz céklalevest, az is finom:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati borscs-t én is főztem már többféleképpen is, azt is nagyon szeretem. Ez a leves is eredetileg marhahúsból készült, de nekem az éppen nem volt itthon. Nagyon finom, érdemes kipróbálni.:)

      Törlés
  4. Nagyon guszta bár még céklát levesnek eddig nem ettem! Neked elhiszem hogy finom!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva köszönöm, bizony nagyon finom, már rá kellene szánnod magad, hogy megpróbálkozz a különböző céklás ételekkel. Egyszer megkóstolód őket, biztosan ízleni fognak.:)

      Törlés
  5. Istenien néz ki a levesed:)Ilyen ételekkel öröm a fogyózás:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erzsike köszönöm!! Attól hogy fogyózok, nem szeretnék lemondani minden finomságról, és ez a leves nagyon laktató volt. Igaz mást nem is ettem, csak a levesből egy tányérral.:)

      Törlés
  6. Én is úgy vagyok, mint Illéskriszt, még csak savanyúságként ettem céklát, de én is szívesen kóstolnám a levesedet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. María szívesen megkínáltalak volna mert nagyon finom. Nyugodtan készítsed el, de a fiúknak főzzél valami mást, mert nekik lehet nem nyeri el a tetszésüket, pedig nem is tudják mit vesztenek vele.

      Törlés
  7. Tényleg ki kéne próbálni a céklát másként is, nemcsak savanyúnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marisz bizony jól mondod, olyan sok finomságot lehet belőle készíteni. Neked pl. ajánlani tudnám a céklából készült tortáimat.

      Törlés
  8. Ez a gombóc isteni lehet. Ki kell próbálnom mert amúgy is nagyon szeretem a gerslit :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Viki, először totóztam, hogy jó lesz-e a gerslivel, de nagyon örülök, hogy azt tettem bele, mert nagyon finom volt.:)

      Törlés
  9. A céklaimádaton akkor megosztozunk, nálam is nagy szerelem :) Hogy őszinte legyek(ez csak szófordulat, mert az vagyok mindig)a leves elkészítése lenyűgözött, a fotó ott legfelül- szintén. Mindenképpen meg fogom főzni! Az almalé kellemesen meglepett. De úgy képzelem, harmonikusan beilleszkedik ebbe az ízvilágba. Minden elismerésem!!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vicuska köszönöm, és nagyon örülök hogy Te is többek között a céklát is imádod.:)Mivel a céklát savanyúként is édesítve esszük, így gondoltam hogy az almalé majd nem érződik ki külön, és így is lett. Nagyon finom, de a tejfölös tormával volt csak igazán finom. Biztos vagyok benne, hogy Neked is ízlik majd. A gombócba tehetsz a gersli helyett rizst, de így is finom.

      Törlés
  10. hú, mintha borscs lenne, de aztán mégsem, a húsgombócok meg olyanok, mint anyu töltött káposztájában :) nagyon klassz! 10/10 pont! :)

    VálaszTörlés
  11. Krisztián nagyon köszönöm!!! Ízben hasonlít a borscshoz, nagyon finom a húsgombóccal, na és a tormás tejfölt sem szabad lehagyni róla. Nagyon finom lehet az anyukád töltött káposztája ilyen gombóccal, most bizony szívesen megkóstolnám.:)

    VálaszTörlés