2024. január 2., kedd

Tormakrémes-lazacos falatkák.

 


A karácsonyi ünnepi asztalra előételnek készítettem többféle falátkát, így ezt a tormakrémeset is, melyre aztán egy-egy füstölt lazac került. Az elkészítése roppant egyszerű, ám annál finomabb. A leveles tésztából kis korongokat szúrtam ki, majd pár perc alatt ropogósra sütöttem. Közben elkészült a mascarponés tormakrém is, melyet tálalásig betettem a hűtőbe. Tálalás előtt már nem volt más dolgom, mint a ropogósra sült korongokra rákanalazni a tormakrémet, ráhelyezni a lazacot, és már fogyaszthattuk is.



Hozzávalók:

1/2 cs leveles tészta

15 dkg mascarpone

2 ek tejföl

1 ek csemege reszelt torma

só (ízlés szerint)

őrölt fehér bors (ízlés szerint)

citromlé (ízlés szerint) 

10-15 dkg füstölt lazac



A leveles tésztából szúrjunk ki egy kisebb szaggatóval korongokat.

Ezután a korongokat tegyük egymástól kicsit távolabb egy sütőpapírral bélelt tepsire.

Helyezzük be előmelegített forró sütőbe, majd süssük szép aranybarnára. (Én légkeverésnél 180 fokon sütöttem.)

A mascarponéhoz adjuk hozzá a tejfölt, a tormát, ízlés szerint citromlevet, sózzuk, borsozzuk, és keverjük alaposan össze. (egy krémes állagot kell hogy kapjunk, így ha szükséges még egy kevés tejfölt vagy tormát adhatunk hozzá)



A teljesen kihűlt korongokra közvetlenül tálalás előtt kanalazzuk rá a tormakrémet, majd helyezzünk rá ízlés szerint egy-egy füstölt lazac darabkát. A tésztát előre megsüthetjük, és a krémet is elkészíthetjük, de csakis közvetlenül tálalás előtt állítsuk össze, mert különben a tészta magába szívja a nedvességet és felpuhul.


2 megjegyzés:

  1. De finom előételt készítettél, el tudom képzelni hogy akkor a többi fogás is milyen finom lehetett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katikám, nagyon köszönöm! Nagyon finomak voltak ezek a falatkák.... és a tormakrémet eltudom képzelni pl. kiflikarikán és egy vékony szelet sonkával a tetején.

      Törlés