2024. január 6., szombat

Füstölt lazacos sajtkrém leveles kosárban.

 


A karácsonyi ünnepek alkalmával szintén előételként tálaltam fel ezeket az egyszerűen elkészíthető, ám annál finomabb leveles kosárkákat, melyeket füstölt lazacos sajtkrémmel töltöttem meg, majd kaviárt kanalaztam rá. Jól illett az ünnep hangulatához, de természetesen egy születésnapra, vagy más családi eseményre is elkészíthetjük. A kosárkákat előre megsüthetjük, és a krémet is elkészíthetjük, majd tálalásig a hűtőben tároljuk.



Hozzávalók: 

1 cs leveles tészta

1 kisebb tojás a tészta lekenéséhez


A leveles tésztából egy 4 cm-es pogácsaszaggatóval szúrjunk ki korongokat, majd a fele mennyiségű korongnak a közepét szúrjuk ki egy 2 cm-es szaggatóval.

Ezután a nagyobb korong szélét kenjük körbe a felvert tojással, majd helyezzük rá a kiszúrt, lyukas  tésztát.

Ezután a tészta alját több helyen böködjük meg villával, hogy sütés közben ne emelkedjem majd meg. (ha mégis megemelkedne, akkor a sütőből kivéve, még forrón nyomkodjuk le)

Helyezzük be előmelegített forró sütőbe, és süssük szép aranybarnára a tésztát. (Én légkeverésnél 180 fokon sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni mielőtt megtöltenénk a sajtkrémmel.



Füstölt lazacos sajtkrém hozzávalói:

15 dkg füstölt lazac
 
10 dkg reszelt sajt
 
10 dkg mascarpone
 
1,5 dl tej
 
1 ek liszt
 
2 db tojássárga (nagy)
 
só (ízlés szerint)
 
őrölt fehérbors (ízlés szerint)
 
10 dkg vaj


Egy tálba tegyünk 5 dkg reszelt sajtot, a mascarponét, a tejet, a tojássárgákat, a lisztet, ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg az őrölt fehérborssal, és robotgéppel keverjük simára.

Ezután állandó kevergetés mellett főzzük sűrűre, majd vegyük le a tűzről és hűtsük ki teljesen. (közben többször keverjük át)

Amikor a massza kihűlt, adjuk hozzá a felkockázott puha vajat, és a maradék 5 dkg reszelt sajtot, és szintén keverjük alaposan össze, majd adjuk hozzá az apróra felvágott lazacot, és óvatosan keverjük össze, hogy a lazac ne nagyon törjön.



A teljesen kihűlt kosárkákba ezután kanalazzuk bele a lazacos sajtkrémet, és ízlés szerint tegyünk rá egy-egy kanál lazackaviárt. (a sajtkrémet habzsákból is kinyomhatjuk, akkor mutatósabb lesz, de én előre elkészítettem, majd betettem a hűtőbe ahol nagyon lehűlt, és így nem tudtam kinyomni)



A kosárkákat előre megsüthetjük, és a sajtkrémet is elkészíthetjük, de csakis közvetlen tálalás előtt töltsük meg, mert különben a tészta megszívja magát és nem lesz ropogós. Ízlés szerint fekete kaviárt is használhatunk, de el is hagyhatjuk.


4 megjegyzés:

  1. Nagyon guszták, finomak lehettek 😋. De rég ettem kaviárt, régebben vettünk néhányszor, szerettem.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katikám, nagyon köszönöm! Nagyon finomak voltak..... én is szeretem a kaviárt és a füstölt lazacot is, de sajnos nagyon drága, lassan már csak nagyobb ünnepekre veszek.

      Törlés
  2. Igazán előkelők és ünnepiek! Kicsit megkésve, de BÚÉK! :-)

    VálaszTörlés